Hogy mi a slam? Mondták már mindennek: a slam az új punk, a slam az új költészet – nos, talán egy a lényeg: a slam az, amit mondani kell. A bajnokságon a jelent­ke­zőknek 3–3 perc áll rendelke­zésükre, hogy tolmácsolják mondandójukat – le­gyen az bármi, szinte bármilyen élvezhető formában – a közönség tagjainak, akik ott helyben mi­nősítik a produkciót: bekiabálnak, őrjöng­nek, tapsolnak vagy éppen kifütyülnek. A döntőben ringbe szálló előadó­kat a négy városban (Kolozsvár, Sepsiszent­györgy, Nagy­várad, Marosvásár­hely) meg­rendezett előselejtezőkön választották ki. A ver­senyről és a slamről beszélgettem Csinta Áronnal, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kele­men Elméleti Líceum tanulójával (felvételünkön jobb­oldalt), aki maga is részt vett a döntőn.
– Mikor találkoztál először a slam poetryvel?
– Hogy mikor találkoztam először vele, az kemény kérdés. Ha azt is figyelembe vesszük, amikor még nem tudtam a műfajról, akkor olyan négy éve lehetett.
– Mit jelent neked a slam?
– Fórumot. Annak a fóruma, amit az emberek nem, ritkán vagy éppen hogy gyakran beszélnek meg. Mert a slam abszolút párbeszéd jellegű. Nem is élhet hallgatók nélkül: nekik szól, ők szólnak vissza. A slammernek meg önkifejezés. Én pont azért szeretem, mert általa nem csak a memóriakártyám tudja, mit gondolok. Szerintem ez zseniális.
– Mi lehet a slam szerepe a társadalomban, a fiatalok életében?
– A slam azért jó, mert összegyűjti az embereket. A slam nemcsak az előadott szöveg, hanem a közösség – nem csak közönség –, mely összegyűl. Hatalmas ereje lehet egy elhangzott szövegnek. Változtathat azáltal, hogy elgondolkodtat. Lehet, holnap másképp kelek fel, mert előző este elhangzott valami esszenciális, ami eddig nem jutott eszembe.
– Szerinted mi az oka ennek a rob­banásszerű sikernek? Mert a slam egyre nagyobb  teret kap Erdélyben...
– Az, hogy az embereknek szükségük van fórumokra, ahol mindenféle korlát nélkül elmondhatják a gondolataikat. A világban nem mindig lehet felszólalni saját igazunk mellett. Illetve fel lehet, csak va­lószínű, hogy elkenik a pofádat. Itt viszont senki nem vonja felelősségre a slammert, hogy a szövege alapján baja van a tanügyi rendszerrel, vagy füvezik. Holott mindenki tudja, hogy igaz. Viszont van tolerancia és befogadás, az emberek nem engedik el a fülük mellett a hallottakat, azért jönnek, hogy meghallgassák azokat a merészebb társaikat, akik kiállnak verselni.
– Kikhez szólnak a szövegeid?
– Soha nincs célcsoportom, emberekhez akarok szólni. Olyan nyitott emberekhez, akik kíváncsiak a mondandómra, és van annyi a fejükben, hogy vegyék a fáradságot gondolkodni. Enélkül nem megy. Viszont a slamnek a közönsége általában nem az a ka­tegória, amellyel semmit nem lehet kezdeni.
– Milyen visszajelzéseket kaptál mint egyéni előadó és mint a mozgalom tagja?
– Abszolút jókat. Egy kifejezetten negatív visszajelzés sem jut eszembe, ami a slammel kapcsolatban ért volna. Az emberek szeretik, hál’ istennek.
– Milyen jövője van a műfajnak? Vajon miben fog változni?
– Addig van valaminek jövője, amíg van közönsége, az meg, valljuk be, nem hiányzik. S hogy miben fog változni, sze­rintem nem megválaszolható kérdés.
– Egyebeket is írogatsz?
– Igen, írogatok. Szeretem a verseket. Kapok is érte eleget, hogy nem olvasok prózát, csak lírát. Írni meg nagyon szeretek. Ideális szimbiózis. Ezenkívül írok rap­szövegeket, amikkel még nem kezdtem semmit, de remélem, fogok.
– Slam és költészet kapcsolata?
– Definiálhatatlan, kábé. Vitatott, hogy a slam költészet-e. Szerintem az, de min­denki döntse el magának. Meg kell hallgatni, és szépen saját véleményt alkotni róla. Nem tudok mit mondani.
– Mottó? Példakép? Valami, amit szeretnél kiemelni? Üzenet az olvasóknak?
– Mottó: ami az enyém, az közös. Példakép: nincs. Kiemelni: nem jut eszembe semmi. Üzenet: „beteg-élet-metafora az élet, pont olyan, mint te vagyol” (Saϊd).
*
A döntőn nemcsak a versenyzők léptek fel, hanem több magyarországi vendég­elő­adó is, mondhatni, a magyar slam „nagy­ágyúi”: Gábor Tamás Indiana, Simon Márton, Závada Péter, Süveg Márk Saϊd, Mavrák Kata Hugee és Horváth Kristóf Színész Bob. Közülük Simon Mártont – aki blogján azt írja magáról, hogy „költő vagyok és slammer” és – Saϊdot, az Akkez­det Phiainak egyik frontemberét kérdezgettem.
– Milyen a színvonala az erdélyi slam­esteknek, -bajnokságnak?
Simon Márton: – Amit hallottam belőle, az nagyon jó – de hogy ne érhessen az el­fogultság vádja, maradjunk annyiban, hogy semmivel sem marad alul egyetlen slames esttel szemben sem, ahol volt szerencsém megfordulni az utóbbi években. Vannak erősebb karakterek és még kifejlőben lévő figurák, vagyis minden megvan, ahogy kell. A közeg él, fejlődik, van benne perspektíva.
Saϊd: – Szerintem olyan, mint az orosz­hegyi szilvának.
– Szerettek itt fellépni? Miért?
Simon Márton: – Igen, nagyon. Er­délyben egészen más légköre van ezeknek az esteknek, mint mondjuk Budapesten, és ezen valami friss és erős figyelmet értek. Mintha kevésbé lenne „fáradt” az itteni közönség, vagy nagyobb súlya lenne a megszólalásnak. Én sem tudom pontosan meghatározni, de a válasz tényleg ennyi: igen, nagyon.
Saϊd: – Nem is fellépni szeretek Erdélyben, hanem csak úgy lenni, leg­inkább azért, mert az emberek fantasztikus tisztaságúak, amit ritkán látni a világban, nemhogy itt nálunk, táposoknál.
– Miben különbözik az erdélyi slam az anyaországitól?
Simon Márton: – Ez kiváló kérdés, de ahogy az „anyaországi” slamet is csak nagy vonalakban tudnám leírni, pedig elég jól ismerem, azt hiszem, az erdélyi slamről, amit ahhoz képest alig-alig, nem szívesen állnék elő vaskos igazságokkal. Ami biztos, hogy Erdélyben ez a fajta kiállás korántsem olyan meglepő és ritka, mint az „anyaországban” (volt, eleinte), vagyis maga a költészet jóval punkosabb és vadabb volt már eleve is, összevetve az „ittenivel”.
Saϊd: – Más ízű, nem sok a panasz, lényegében határon inneni és onnani attitűdbeli különbség elég szépen megmutakozik a slamekben – merthogy ez eleve egy ilyen műfaj, kocsmaköltészetről beszélünk. Az a különbség az erdélyi és anyaországi slam között, ami a kocsmák és kocsmák hangulata között.
– Valami, amire felhívnád az olvasók, itteni slammerek figyelmét?
Simon Márton: – Az olvasóknak azt üzenem, hogy menjenek el és nézzenek meg egy slames estet. A slammereknek szerintem külön most semmit. Eléggé bízom bennük ahhoz, hogy ne akarjak mindenáron tanácsokat osztogatni nekik.
Saϊd: – Én tanulni jöttem…

*

Nos, ha valaki Saϊdhoz hasonlóan ta­nulni szeretne, az ugorjon be egy-egy ilyen slamestre. Erre elég gyakran van lehetőség, főleg Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, de az utóbbi időben  Kézdivásárhelyen és Csíkszeredában is. A következő bajnokság elrajtolt már, Csíkszeredában decemberben zajlott az első selejtező, de hamarosan további helyszíneken is mikrofon elé állhatunk, hogy csatlakozzunk André Ferihez, a tavalyi bajnokság győzteséhez az erdélyi slambajnokok listáján.

UGRON NÓRA