Grim szigetén egyszer, hogy, hogy nem, kialudt a tűz. Tél derekán jártak, kemény hideg volt, a tengerszoros is befagyott már. Mivel a jégtakaró elég erős volt, a szigetlakók egy szélcsendes napon elhatározták, hogy három ügyes embert átküldenek Izlandra tűzért.
Kora hajnalban indultak útnak a tűzhozók. Alig derengett még, de az egész falu elkísérte őket a partra. A három ember nekivágott a jégnek. Jó vastag jég volt, bízvást átkelhettek rajta.
Ám ahogy a szoros közepére értek, egyszerre mégiscsak megszakadt a tenger jégtakarója. Nem volt széles a rianás, de messze elnyúlt délre és északra, látni sem lehetett a végét. Ketten közülük nagy üggyel-bajjal átugrottak rajta, a harmadik azonban elbátortalanodott, nem mert nekivágni. A többiek átkiáltottak hát neki, hogy térjen vissza a szigetre, azzal továbbindultak Izlandnak.
A harmadik sem akart azonban dolgavégezetlenül hazatérni, elindult a rianás mentén, hátha talál egy keskenyebb helyet. Ám estefelé beborult, délről vihar támadt, zuhogott az eső. A jég széttöredezett, s az ember egy kis jégtáblára szorult, amelyet a hullám és a szél a nyílt tenger felé sodort.
A hánykolódó hullámok között egyszerre csak egy hatalmas jéghegy tűnt fel. A jégtábla lassan odaért hozzá.
Az embernek se kellett több, kiugrott, és felmászott a hegyre. Azt hitte, most egy ideig legalább biztonságban van. De ahogy kapaszkodik felfelé, egyszerre csak megpillant egy jegesmedvét. Nőstény medve volt, bocsai ott feküdtek alatta, testével melengette őket. Az embernek a haja szála is égnek állt ettől az új veszedelemtől. Éhes volt, fáradt, kimerült, s amúgy se adott volna egy lyukas garast sem az életéért. A nőstény medve azonban felállt, odament hozzá, körülszaglászta, aztán a fejével jelezte, hogy jöjjön közelebb, bújjon be a bocsok közé.
Az ember reszketett a félelemtől, mégis összebújt a mackókkal. Az anyamedve pedig tejjel kínálta, hadd csillapítsa szomját, éhségét.
Reggelre kelve az anyamedve értésére adta, hogy másszon fel a hátára, és kapaszkodjék meg rajta. Az ember így is tett. Akkor a medve felállt, megrázta magát. Az ember leesett róla. Így történt ez három napon keresztül: az anyamedve éjjel tejjel táplálta az embert, nappal pedig a hátára ültette, azután ledobta.
A negyedik napon azonban hiába rázkódott az anyamedve: az ember erősen kapaszkodott, nem esett le a hátáról. Akkor a nősténymedve fogta magát, beleugrott a vízbe, és kiúszott Grim szigetére.
Amikor partot értek, az ember azt gondolta, illik meghálálni a jó cselekedetet. Intett a medvének, hogy jöjjön utána. Mentek, amíg a faluba nem értek, ott is az ember házába. Az ember megfejte a legjobban tejelő tehenet, s a medve annyi tejet ihatott, amennyi csak beléfért. Ezután bement az istállóba, kiválasztotta s levágta a két legszebb gödölyét, majd a szarvuknál összekötve, a medve hátára erősítette őket. A medve elégedetten lecammogott a tengerre, és visszaúszott a bocsaihoz.
Míg a szigetlakók ámulva néztek az úszó medve után, hajó bukkant fel Izland felől, s kedvező széllel közeledett Grim szigete felé. A korlátnál pedig ott integetett az a két ember, akik a várva várt tüzet hozták.
Fordította: Lengyel Balázs
(http://dia.jadox.pim.hu)
