Településtáblát a kis falvaknak

2008. február 7., csütörtök, Faluvilág

Komolló-tábla Réty központjában

Miért ne lenne helyénvaló például az, hogy Eresztevény bejáratánál láthassa az idegenből érkező, de a honi is, hogy ez egy kis önálló falu volt, s most Maksa település része?

Az is sértő volt az itteniek számára, hogy a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója alkalmával sehol nem jelent meg, hogy az Óriáspince-tető Eresztevény határában fekszik, a közleményekben csak Maksa község szerepelt. Annál is fontosabb lenne itt egy településtábla, mert a turista Gábor Áron síremlékét nem Maksán, hanem Eresztevényben keresi.

Ilyen kérdésekről beszélgettünk a kis települések kapcsán Bagoly Miklós Levente mérnökkel (Zágon szülötte, de anyai ágon komollói gyökerű), akinek nevéhez fűződik a Rétybe kebelezett Komolló falutáblájának elkészíttetése.Hogy merre kell menni, Réty központjában is tábla adja az ideérkező tudtára.

— Ismerem azoknak a településeknek egy részét — mondja Bagoly —, ahol semmi nem jelzi, hogy azok valamikor önálló községvezetéssel rendelkeztek volna, de ha nem is, jelenleg azért még különálló települések, olykor önálló faluközösségek, egyházközösségek, filiák (Várhegy, Kispatak, Páva, Köpecbánya, Mátisfalva stb). Egy pontos kimutatás alapján mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezek a helységnevek bekerüljenek a hazai helységnévtárba, szélesebb összefogással, megyei tanácsi határozat alapján, amíg még nem késő, parlamenti döntést kell kiharcolni, ugyanis van erre precedens éppen Maros megyében. (Kisgyörgy Z.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 714
szavazógép
2008-02-07: Faluvilág - B. Kovács András:

A bors példázata (Munkahelytermő falvak)

A Két bors ökröcske panzió cégére
Kicsi a bors, de erős — e közmondás jár az eszemben, miközben a kézdiszárazpataki felszegen Csurulya Árpádot hallgatom. Ennek, a végzettségére nézve hentes képzettségű, 39 éves, rokonszenves, közvetlen férfinek, kétgyerekes családapának a sors a vállalkozókedvet valamivel bőkezűbben mérte, mint az anyagi lehetőségeket.
2008-02-07: Faluvilág - x:

Betyár

Egy szekérderék fa érkezett a kiskászoni portá­ra. Rá­csodálkozom az eléje fogott délceg paripára, s kérdezem, mi a neve a lónak? A fiatal gazda helyesbít: csikó ez még, kétéves csak. Betyár a neve.