Egyetemi élet Sepsiszentgyörgyön

2008. február 8., péntek, Nyílttér
Egy válaszoló...

Tisztelt Szerkesztőség!

A sepsiszentgyörgyi felsőfokú oktatási intézmények magyar diákjainak érdek-képviseleti, érdekvédelmi és kulturális szervezete, a Sepsiszentgyörgyi Magyar Diákszö­vetség (SMDSZ) nevében a február 1-jei Háromszékben megjelent, Egyetemi élet Sepsiszentgyörgyön című cikkhez szeretnék néhány megjegyzést fűzni.

Tény, hogy a kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi egyetemet még csak össze sem lehet hasonlítani, hisz a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem több száz éves múltat tudhat maga mögött, míg ugyanazon egyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett kara most ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Örvendetesnek mondható, hogy a Kovászna, Hargita, Maros vagy más megyében tanuló diákoknak, szülőknek a sepsiszentgyörgyi kihelyezett kar egy olcsóbb alternatívaként kínálkozik az egyetemi évekkel járó kiadások szempontjából.

Itt is, mint Kolozsváron, a diákok tanulmányi szerződést kötnek az egyetemmel, amiben rögzítették a tanult tantárgyak vizsgáztatási feltételeit. Ennek megfelelően minden egyes oktatónk év elején tudatja saját pontozási kritériumait (jelenlét, részvizsga, végső vizsga stb.).

Minden diák hozzájuthat elektronikus vagy nyomtatott formában a tanított anyagokhoz, és ezek megtalálhatóak egyetemünk közös levelezési listáján is, ahonnan bárki letöltheti. Azt, hogy ki mikor, hogyan jut hozzá, saját maga dönti el, de a lehetőségek adottak.

A nyelvvizsgával kapcsolatosan igaz, hogy a diákok kénytelenek Kolozsvárra utazni, ha szeretnék a Lingua nyelvvizsgát letenni, azonban van lehetőségük májusban helyben is vizsgázni. Utóbbi feljogosítja őket a licencvizsga letételére, de nem ér fel egy nyelvvizsgadiplomával. Véleményünk szerint ezt pozitívan kell értékelni, hiszen előrehaladás az előző évekhez képest.

Diplomagyárnak nevezhető ma talán minden felsőfokú intézmény, hisz a felsőfokú oktatás ma tömegoktatássá nőtte ki magát Romániában is. Biztos, hogy sok újítani-, változtatni- és tennivaló akad a sepsiszentgyörgyi kihelyezett karon, de nem hisszük, hogy annak alapján kellene egy egyetemet és oktatóit elbírálni, hogy mit mondott néhány ismerős vagy barát.

Tekintettel arra, hogy Sepsiszentgyörgy ma már megérdemel egy egyetemet, felkérek mindenkit, építő jellegű kritikáját fogalmazza meg a www.smdsz.ro honlapon található blogban.

Üdvözlettel,

Grüman Róbert Csongor SMDSZ-elnök

...s akik nem válaszolnak

A Babeş—Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Tagozatának oktatói és hallgatói körében visszatetszést keltett Palka György Egyetemi élet Sepsiszentgyörgyön című írása (Háromszék, 2008. febr. 1.).

A cikkíró ,,ismerősei és barátai" véleményére alapozott általánosságait egyetemi közösségünk teljesen jogtalannak és alaptalannak minősíti.

Az elkövetkezendő sorokban nem áll szándékunkban válaszolni a koholt vádakra.

Mi — oktatók, hallgatók egyformán — büszkék vagyunk arra, hogy a több évszázados múltra visszatekintő kolozsvári BBTE-hez tartozunk. A sepsiszentgyörgyi tagozatot erre hivatott állami szakbizottság akkreditálta, ami biztosítja az oktatási törvényes keretet, megfelelőnek találva az oktatói szintet, valamint az infrastrukturális feltételeket. Az itt szerzett kreditpontok mind az országban, mind az EU-ban elismertek.

Intézetünkben a tanár és a hallgató hétköznapi munkája kölcsönös bizalmon alapszik. Az őszi közvetlen választások alkalmával minden szakon, minden évfolyamon hallgatói vezetőket választottak, és újból megalakult a hallgatói önkormányzat. Ez a szervezet továbbra is élő kapocs a diákság és az oktatók között.

Bármilyen nehézségekkel is küzdött és küzd a sepsiszentgyörgyi tagozat, közösségünk legyőzte és legyőzi ezeket, nem engedve meg senkinek, hogy külső szemlélőként lebecsülje a több mint ezer ember munkáját!

Végül, kedves Palka György, ahhoz, hogy állításairól meggyőződjön, kérjük, látogasson meg bennünket, iratkozzék be hozzánk, legyen a hallgatónk!

A továbbiakban az ehhez hasonló állításokra, vélekedésekre nem vagyunk hajlandók válaszolni.

A BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatának oktatói közössége és hallgatói önkormányzata

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2008-02-08: Nyílttér - x:

Az utca hangja

JAKAB JÓZSEF, Sepsiszentgyörgy. Olvastam a Háromszékben, hogy a rétyi tanács milyen szép eredményeket ért el a víz bevezetésével, és már a szennyvíz csatornázásán gondolkodnak. Ez valóban elismerésre méltó falusi viszonylatban, kívánunk sok sikert hozzá, meg a fúvószenekar fejlesztéséhez is, ami szintén fontos. Talán nem ártana egy tekepálya létrehozását is megfontolni, gondolom, más háromszéki községekhez hasonlóan Réty is meg tudná ezt valósítani.
2008-02-08: Nyílttér - x:

Elvadult tájon gázolok...

Ady strófái jutnak eszünkbe, amikor a Maksa—Angyalos—Gidófalva útra rákanyarodunk. Az út menti hibridnyárfasort kivágták, gyökérről, tőkéről újrasarjadt az olasz nyár, elvadult bokrokat alkot az a fafaj, amelynek szólóban kellene nagyra nőnie.