Ady strófái jutnak eszünkbe, amikor a Maksa—Angyalos—Gidófalva útra rákanyarodunk. Az út menti hibridnyárfasort kivágták, gyökérről, tőkéről újrasarjadt az olasz nyár, elvadult bokrokat alkot az a fafaj, amelynek szólóban kellene nagyra nőnie.
Nem ez történik, s a vadhajtások vezérágukkal már a telefonvezetéket bökdösik, aztán jönnek majd a telefonosok, s csonkolva lefejezik a fákat, és így nyerünk olyan tájképet, mely minden képeslapnál, filmkockánál jobban viszi a hírünket a forgalmas tópartról, hogy milyen semmirevaló, barbár emberek fészkelnek itt. Ez az út a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóinak szakrális helye, az Óriáspince-tető felé is vezet, hogy a hír majd minden égtáj minden kontinensére eljuthasson. Persze, a szociális munkások jó szerszámmal rendbe rakhatnák ezeket az útszéleket. Most, télen ennek az ideje, amíg nem indult meg a nedvkeringés. Hagyhatnának egy-egy szál eresztevényt — így hívták a régiek a sarjadékot s a sarjerdőt —, vagy hagyhatnának egy-egy facsoportot, hogy változatosabb legyen a táj. Sepsibesenyői észrevételeink egyébként érvényesek a Szépmezőt átszelő út szélére is. (sylvester)
