A már-már háborúval fenyegető orosz–ukrán konfliktus kirobbanását okozó, természeti és kulturális értékekben gazdag Krím alig hatvan éve tartozik Ukrajnához. A félsziget 1954-ig Oroszország része, csak abban az évben, a Perejaszlavi szerződés (ennek értelmében az ukrán területek kimondták csatlakozásukat az orosz cárhoz) 300. évfordulóján ajándékozták Ukrajnának az akkor orosz etnikai többségű félszigetet.
Krím sztyeppei területe a középkorban az Aranyhorda, majd a 15. századtól a tatár Krími Kánság befolyása alá tartozott. A középkorban és újkorban a muzulmán, kipcsak-török nyelven beszélő krími tatárok lakták többségében a félszigetet. Gyóni Gábor Oroszország-szakértő 2010-ben megjelent írását aktualizálva közöljük.
Krímet csak 1783-ban szerezte meg Oroszország, s ettől kezdve telepedtek be nagyobb számban oroszok a kellemes klímájú félszigetre. A Szentpétervár által 1802-ben megszervezett Tavricseszkaja gubernyija nagyrészt – de nem teljesen – lefedte Krím területét. 1897-ben az akkor majdnem félmillió lakosú Krím félsziget még relatív tatár többségű: a krími tatárok épp a félsziget lakosságának 40 százalékát tették ki. Az oroszok aránya ekkor 30, az ukránoké alig több mint 10 százalék. Rajtuk kívül németek, zsidók, görögök, bolgárok laktak nagyobb számban Krímben a 19. század végén.
1917 után Krím autonóm státust kapott Oroszországon belül. 1926-ra a Krími Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság lakossága 706 ezer főre emelkedett: az oroszok létszáma ez idő alatt megduplázódott, miközben a tatároké fogyatkozásnak indult. 1926-ban már relatív orosz többségű az etnikailag rendkívül tarka félsziget. 1944 májusában a szovjet hatóságok deportálták a krími tatárokat Közép-Ázsiába és Szibériába, azzal vádolva őket, hogy együttműködtek a német megszállókkal, és gyakran dezertáltak a Vörös Hadsereg soraiból. Krím autonóm köztársasági státusát 1945-ben megszüntették. A krími tatárok deportálását követően minimálisra csökkent a félsziget nem szláv lakossága, tekintve, hogy a krími németek is a háború áldozataivá váltak. 1959-ben, a háború utáni első szovjet népszámlálás idején már egymillió fölötti az akkor már Ukrajnához tartozó Krím lakossága, jelentősen megnőtt az oroszok és ukránok száma és aránya. Krím orosz többségűvé vált, de az ukránok aránya is húsz százalék fölé kúszott az 50-es évek végére. Megjegyzendő, hogy az akkori krími ukránok majd fele orosz anyanyelvű, így a nyelvi adatokat tekintve Krímben 85 százalékos orosz többség volt, az ukrán nyelvűek aránya pedig mindössze 12 százalékot tett ki.
Már a szovjet korszak második felében is megfigyelhető enyhe hangsúlyeltolódás az ukránok javára Krím etnikai képében. A félsziget lakossága 30 év alatt megduplázódott, a krími oroszok létszáma 1,6 millió fölé nőtt, de az ukránok esetében még nagyobb ütemű növekedés tapasztalható. 1989-ben már minden negyedik krími lakos ukrán, míg az oroszok aránya csökkent 1959 óta, igaz, 1989-ben még így is orosz a félsziget lakóinak kétharmada (viszont nyelvi tekintetben ekkor is 81 százalékos az orosz többség Krímben).
1992-től Krím a független Ukrajna része. 1991-ben az orosz etnikai többségű Krím kinyilvánította szuverenitását, amit Kijev érvénytelenített, viszont 1995-ben kénytelen volt elismerni Krímet autonóm köztársaságként. A 2001-ben tartott ukrán népszámlálás azt mutatta ki, hogy a 90-es években jelentősen, körülbelül 400 ezer fővel csökkent Krím lakossága. Mintegy félmillió orosszal és több mint 100 ezer ukránnal lett kevesebb a Krímben a 80-as évekhez képest. Viszont 1989 után visszatértek a deportált krími tatárok a félszigetre, mintegy 200 ezren (ami a félsziget lakosságának 12 százaléka). A Krím félsziget a változások ellenére is megmaradt orosz többségűnek.
