Hogy nemcsak Spanyolországban élő román szolgálatos feljelentőnk van minékünk, hanem Kökösben lakó magyar is, azt rég tudjuk. Miként azt is, a mindenkori prefektusnak kötelessége bármiféle lakossági észrevételt kivizsgálnia, pláne, ha az olyan. A kökösi Gábor Áron-emlékművel azonban kicsit melléfogtak. Nem tudják ugyanis, hogy annak állítását a (nem minden alap nélkül) posztkommunistának tartott fő kormánypárt elődje rendelte el.
Történt, hogy 1957 tavaszán az akkori rajoni néptanács titkára, bizonyos Constantin Coltofeanu kiadta a parancsot: új kapuszámokat kell készíttetniük a kökösieknek, valamint hogy emléket kell állítaniuk Gábor Áronnak. A faluban kihirdették, minden család köteles két lej harminc banit fizetni, ebből egy lejt az emlékmű költségére fordítanak, a nagyobbik rész pedig a kapuszám táblájának árát fedezi. Az emlékmű állításában a kökösiekre azt a feladatot rótták, hogy a készen kivitt márványtáblát egy általuk elkészítendő betonkeretre felszereljék, köré az ugyancsak odaszállított vaskerítést bebetonozzák. Ez utóbbi a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban az 1848/49-es forradalomnak és szabadságharcnak emléket állító, 1874-ben felavatott obeliszk védőkerítése volt, mely nem tudni, hol kallódott azótától, hogy az első román világban lebontották a kőoszlopot. Ami meg a márványtáblát illeti, Sombori Sándort kell idéznünk, aki emlékiratában, az 1957-es esztendő történéseit felelevenítve megemlíti: „A rajoni művelődési bizottságtól Árvay Jóskával (akkor a sepsiszentgyörgyi levéltár igazgatója – szerk. megj.) olyan feladatot kaptunk, melyet szívesen-örömest vállaltunk. A megye márványtáblákkal készült megörökíteni az 1848–49-es önvédelmi harc eseményeinek fontosabb színhelyeit. Mi fogalmaztuk a szövegeket, Puskás István építész és betűvéső márványba rögzítette szavainkat. A szövegezés úgy történt, hogy én fogalmaztam az első változatot, Jóska ellenőrizte, csiszolta, igazított rajta, lefaragta fellengzősségeimet. Ha soha semmit nem írtunk volna papírra, akkor is őrizné kettőnk szavát a régi megyeháza falán elhelyezett Gábor Áron-, az Olt utcában a Kiss János-, a jelenlegi Levéltár (a mai Lábas Ház – szerk. megj.) falán a Váradi–Bartalis-, a kökösi híd mellett a Gábor Áron-emléktábla.” Érdekes, az akkori pártvezetés elfogadta, hogy a Kökösre szánt táblán kívül a másik három felirata csak magyar nyelven szerepeljen, a kökösin pedig felülre a magyar, alája a román szöveg kerüljön. Pedig nacionalizmusból akkoriban sem szenvedtek hiányt a kommunista párt elvtársai...
Az azóta eltelt bő fél évszázad alatt senkinek nem szúrta a szemét a kétnyelvű tábla, némi bezsongott brassói fiatalok ugyan három évvel ezelőtt meggyalázták az emlékművet, a történet említésre érdemes sem volna, csupán folytatása, pontosabban annak hiánya érdemel szót: a hátsó fertályukat mutogató, az emlékmű tövére vizelő, önmagukat lefilmező legényeket azonosították, feljelentést is tettek ellenük – épp csak a kivizsgálás maradt el ügyükben.
Ami meg álmában is éber prefektusunkat illeti: ügyködjön csak szorgalmasan, hátha sikerül neki is valami maradandót alkotnia. Mint elődjének, akinek nem győzzük köszönni a székely zászló megismertetését és elfogadtatását.