Ha Románia még sokáig így, sőt, egyre példásabban, az európai normákat meghaladva oldja meg nemzeti kisebbségei és kiváltképpen a magyarok problémáit, akkor külső segítséghez kell folyamodnunk.
Egyelőre csak a marosvásárhelyi felvonulást nem engedélyezték, de utána kiderült, hogy már a magyarok sétálása is törvénytelen. Ezt még lehet szigorítani, és lehet szabályozni a gyülekezési szabadságunkat is. Úgy például, hogy háromnál többen ne tömörülhessenek, sétálgassanak közterületeken. Aztán alaposan lehet korlátozni a szólásszabadságot is, és elő fogják írni, hogy Tőkés László vagy Sógor Csaba miket mondhat például Strasbourgban. A zászlóügyekre már felfigyeltek Amerikában is.
Ezekkel a szigorításokkal a nagy demokráciát megvalósított Amerikai Egyesült Államok egész biztos, nem ért egyet. Fel lehetne hívni minderre személyesen az elnök, Obama figyelmét. Ha nem mutat elég érdeklődést a Székelyföld iránt, akkor elődje, Wilson önrendelkezési elveit kell megemlítenünk neki, aki azt üzente volt az első világháború végén, hogy: „Minden népnek joga van megválasztani, milyen fennhatóság alatt akar élni.” Mi is mondhatnánk, hogy ha ez így megy tovább, akkor saját magunk akarunk önrendelkezni magunkkal, mert elegünk van abból, hogy állandóan mások önrendelkeznek velünk. Egyáltalán nem akarunk más ország fennhatósága alá tartozni, csak a saját magunké alá.
Ha mindezekkel a reklamációkkal sem ébresztenénk fel Obama elnök figyelmét, akkor elkottyinthatnánk, hogy a Székelyföld keleti részén, Gelence vidékén, a Keleti-Kárpátok lábainál kőolajat rejt a föld, és ez valószínű, felcsigázná az amerikaiak érdeklődését. Aztán, ha kutatókat küldenek oda vizsgálódni, akkor megéri, hogy (mint valamelyik Rejtő-regényben) némi jó minőségű kőolajat rejtsünk a föld alá. Mindjárt felértékelődik Székelyföld, és reménykedhetünk abban, hogy a székely meneteléshez hasonló vonulások elkerülése végett, majd engedményeket kapunk azért, hogy az ilyen tömegmegmozdulások miatt ne akadályoztassék az Amerikába irányuló olajszállítás.
Ha viszont Amerika nem tanúsít érdeklődést, szólhatunk esetleg Putyinnak. Oroszország és a Szovjetunió annyi rosszat tett már a magyaroknak (1848; 1945; 1956), hogy már valami jót is tehetne nekünk. Mint barátot hívnánk meg hozzánk. Megemlítenénk, hogy volt itt egy Sztálinváros és Sztálin Tartomány. Mellette meg Sztálin parancsára egy Magyar Autonóm Tartomány is. Nagy elődje nyomdokaiba lépvén, Putyin amúgy is szeretne beleavatkozni a nagyok és a világ dolgaiba. Ha szólnánk neki, lehet, hogy az orosz medve összevonná szemöldökét, és mordulna egyet. Mivel lassan nem szabad tiltakozni, felvonulni vagy maholnap megszólalni sem, megkérnénk Putyint, magyarázná el nekünk, hogy a Krímben hogyan lehetséges még népszavazást is tartani. Eldöntötték a Kremlben, hogy népszavazás legyen a Krímben? Most az egész világ azt harsogja, hogy az törvénytelen. Putyin majd a volt amerikai elnökre, Wilsonra hivatkozva azt mondhatja, hogy a krímieknek joguk van eldönteni, kinek a fennhatósága alá akarnak tartozni. Mint ismeretes, az oroszok a barátokhoz látogatóba tankokkal szoktak utazni. A Krím félszigetre most az orosz lakosság meghívására érkeztek. Magyarországra 1956-ban a Kádár Jánoséra. Aztán kikergették őket, és 1991-ben elment az utolsó orosz katona is.
Ha meghívnánk Putyint egy tapasztalatcserére, ő szíves-örömest tiszteletét tenné nálunk, néhány ezer civillel egyetemben, akiket itt a turkálókból – mint otthon – felöltöztetne felségjelzés nélküli katonai egyenruhába. Aztán megtanítana arra, hogy miként lehet népszavazást szervezni az autonómiáról, vagy miként lehet népszavazáson dönteni arról, hogy egy régióba tartozzunk.
