Hírsaláta

2014. április 5., szombat, Belföld

ÖNJOGFOSZTÁS KÉNYELEMBŐL. A Mensura Transylvanica szerint a meglévő nyelvi jogokkal sem él a magyar polgárok jelentős része. Ez ügyben nagy a magyar érdek-képviseleti és jogvédő szervezetek felelőssége is. Ha már a hivatalok ezt nem teszik meg – a magyar szervezetekre hárulna, hogy folyamatosan, akár rendszeres tájékoztató kampányok révén bevigyék a köztudatba: megvan a lehetőség a magyar nyelvű ügyintézésre és a magyar nyelvű űrlapok használatára. Ezen állapotok jobbá tételére az úgynevezett civil kurázsi is szükséges. Felvidéken mozgalom indult a jelentős részben magyarok lakta régiókban, Hol a magyar felirat?, illetve Ha kell a pénzünk, kérjék magyarul is! matricákkal tudatosították a hivatali illetékesekben és a vállalkozókban, hogy magyar nemzetiségű ügyfeleikre sem árt gondolniuk.

MEGIJEDT ELÖLJÁRÓ. Bár az SZNT székelyudvarhelyi szervezetének kezdeményezésére felmerült, hogy a városháza székely lobogót helyezzen el a Márton Áron téren, Bunta Levente polgármester szerint nem időszerű ezzel foglalkozni. Az elöljáró azzal magyarázta kijelentését, hogy a hatályos törvények szerint a nemzeti szimbólumokat nem lehet állandó jelleggel kifüggeszteni közterületen. (Krónika)
CSÖKKEN AZ OROSZ GÁZIMPORT. Az eddiginél is kevesebb orosz gázt importál Románia ettől a hónaptól. A korábbi öt százalék helyett áprilistól a lakossági fogyasztás két százalékát fedezik importból, az ipar esetében tíz-húsz százalékról öt százalékra csökken az orosz gáz aránya. Románia évi 10–11 milliárd köbméter földgázt használ, miután az elmúlt években jelentősen csökkent a gázfogyasztás. 2008-ban még 18 milliárd köbméter gáz fogyott el, ebből hatmilliárd importból származott. Most azonban egymilliárd köbméter származik külföldről. (Erdély FM)
KISTAFÍROZTÁK A NÉMET ÉS A MAGYAR SZÍN­HÁZAT. A temesvári városháza 1,3 millió lej értékben vásárol műszaki eszközöket – reflektorok tartókkal együtt, elektronikus vezérlésű díszletmozgató rendszerek, mechanikus működtetésű új függöny, hangszórók, mikrofonok, hang- és videolejátszók, keverőasztalok, profi számítógépek, varrógépek, vasalók stb. – a temesvári  magyar és a német színháznak. A két társulat jelenleg közös teremben játszik, így a műszaki eszközöket mindkettő használhatja. A magyar színház számára haszongépjárművet is vásárolnak. A városháza egy alternatív előadótermet is szeretne a német színház rendelkezésére bocsátani (a magyar színháznak van egy ötven férőhelyes stúdió­terme), amelynek tervei idén elkészülnek. (Nyugatijelen.com)
SZAHARAI HOMOKOT HOZ A SZÉL. A România TV által idézett hazai szakemberek szerint Romániát is elérheti az a Szaharából érkező hatalmas porfelhő, amely már kedd óta megkeseríti a britek életét. A por- és homokszemcsék olykor óriási távolságokra juthatnak, akár több ezer kilométert is utazhatnak a légkörben, kontinensről kontinensre vándorolhatnak. Az elmúlt napokban is ez történt: homokviharok dúltak a Szaharában, és a sivatagi homokszemcsék a légkörben kialakult erőteljes délies áramlással messze, Északnyugat-Európáig jutottak.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2014-04-05: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Leépítés a vasútnál
2500 alkalmazottját bocsátja el az államvasutak teherszállító részlege a következő hetekben. A közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint az eljárást március végén indították el, és a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelmegállapodásban vállalt kötelezettség. Az elbocsátás után az áruszállító vasútvállalatnak 6376 alkalmazottja marad.
2014-04-05: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Idéntől évente egyet osztanak (Pro Urbe-díjak)

Az eddigi négy helyett évente egyetlen Pro Urbe-díjat adományoz Sepsiszentgyörgy városa az arra érdemes személyiségnek – döntött tegnapi rendkívüli ülésén a helyi tanács. Némi vita után, mert a jelen levő román tanácstagok (csak ketten voltak, két liberális társuk hiányzott) kifogásolták a módosítást. Jelöltet nem neveztek meg.