Vlagyimir Putyin megbékítése nem működne, vele szembeszállni nehéz és drága, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, mivel az orosz elnök – Lenin és Sztálin nyomdokaiba lépve – a Nyugat külpolitikai hibáit kihasználva újra akarja építeni az egykori cári birodalmat – írta Walter Russell Mead a The American Interest amerikai konzervatív magazinban.
A Bard College tanára szerint Lenin és Sztálin azért tudta helyreállítani az orosz birodalmat, mert képesek voltak létrehozni egy erős államot, a birodalomból kivált országok gyengék és megosztottak voltak, és a nemzetközi rend nem szabott hatékony gátakat számukra. Az ukrán események fényében nem lehet kétséges, hogy Putyin a Szovjetunió széthullásakor ismét a felbomlott birodalom második restaurációjára készül, és ennek feltételei egyre inkább adottak. A legtöbb volt szovjet tagköztársaság gyenge, megosztott és rosszul kormányzott; Putyin erős államot hozott létre, amely képes mozgósítani az ország erőforrásait a revizionista külpolitikai célok szolgálatában; a nemzetközi környezet pedig – bár nem olyan kedvező, mint az I. világháború után vagy a II. világháborút megelőzően – reményt nyújt Putyinnak a sikerre.
Az Egyesült Államok európai katonai jelenléte az 1940-es évek óta a leggyengébb. Washingtonnak – más régiókban való elkötelezettségei és a romló költségvetési helyzet indokolta tervezett haderőcsökkentés miatt – nehéz lenne ismét jelentős erőket felvonultatni a kontinensen. S bár Washington erősebb katonailag, mint Moszkva, Amerika nem vágyik arra, hogy háborúzzon, ugyanúgy nem akar most szembeszállni Oroszországgal a volt szovjet térségben, ahogy 1938-ban sem volt szándékában megakadályozni, hogy Hitler elcsatolja Csehszlovákiától a Szudéta-vidéket. Az európai államok folyamatosan csökkentették hadi kiadásaikat, miközben Oroszország fegyverkezett.
Másrészt Putyin bénult szervezetnek látja az Európai Uniót, amelyet észak-dél irányban az adósságválság, a kelet-nyugati tengelyen a bevándorlás kérdése oszt meg. Nemcsak az európai leszerelés, hanem az EU energiapolitikájának következetlensége is Putyin kezére játszik. Ráadásul egyes európai államok – elsősorban Franciaország – akár úgy is értékelhetik: nem feltétlenül hátrányos számukra egy erősebb Oroszország, amely ellentart az egyre dominánsabb pozícióba kerülő Németországnak. Mindent összevetve, Putyinnak kevés félnivalója van Európától – véli Mead.
Oroszország szomszédjai eközben nem voltak képesek erős államokat létrehozni. Korrupt és alkalmatlan kormányaik vannak, a nyugati segélyeket sokszor ellopják vagy elpazarolják. Ezen országok vezetői rétegeinek lojalitását a Kreml könnyen megvásárolhatja.
Mead szerint Amerika érdekei általában véve az Oroszországgal való megbékélést diktálnák. Putyin azonban – aki nem Hitler, de nem is egy liberális világ felépítésében együttműködni kész Adenauer vagy Brandt – a fasizmus sötét útjára lépett, és úgy akarja megváltoztatni a világ működését, hogy azzal az Egyesült Államoknak szembe kell szállnia, érdekei és értékei miatt is. A Clinton-kormányzat ugyan jelentős hibát vétett azzal, hogy a hidegháború utáni Európában nem engedett teret Oroszországnak, és Putyin, a putyinizmus felemelkedése részben az arrogáns és elhibázott nyugati hozzáállás számlájára írható, Amerika ma már nem tudná elvei és becsülete részleges feladásával megvenni a Putyinnal való békét.
Putyin azért választotta a belső elnyomás és a külső háború útját, mert úgy gondolja, így biztosíthatja legjobban hatalmát. Az orosz elnöknek szüksége van a külpolitikai sikerekre ahhoz, hogy igazolja a hazai elnyomást, de a külföldi győzelmek hatása a közvéleményre olyan, mint a kokain: az eufória hamar tovaszáll, és a helyét egy újabb dózis iránti vágyakozás foglalja el. Putyin étvágya és vakmerősége minden egyes győzelmével egyre nő, s amíg a Nyugat nem lép fel ellene, addig fennáll a veszélye, hogy megismétlődnek a két világháború közötti időszak tragikus hibái – írta Mead.
A konzervatív szakértő szerint a Nyugatnak világosan Putyin értésére kell adnia, hogy nem fog kedvezményeket tenni neki, de kész együttműködni egy más orosz kormányzattal. Amerikának pedig katonai, politikai és gazdasági téren is aktív szerepet kell játszania Európában.
Washington a hidegháború vége óta háromszor akart visszavonulni Európából: először a jugoszláv háborúk megoldását hagyta a kontinens államaira az ismert eredményekkel. Később George W. Bush elnöksége alatt Washington megpróbált az öreg kontinens feje felett külpolitikát csinálni, ám ő sem volt sikeres. Legutóbb Barack Obama akart hátat fordítani Európának, de Putyin ismét igazolta, hogy ennek súlyos következményei vannak.
Mead szerint az Egyesült Államoknak konstruktív szerepet kell játszania az európai energiapolitika egységesítésében, az EU gazdasági és pénzügyi gondjainak megoldásában, valamint fel kell lépnie a felemelkedőben lévő európai fasiszta pártok ellen. Ez utóbbiak ugyanis egyre komolyabb kihívást jelentenek annak a fényében, hogy Putyin nemzetközi programjának részévé tette az ultranacionalizmus, az utcai erőszak és a liberális elvek elleni nyílt utálat hármasának mérgező koktélját. Oroszország ismét ideológiai háborút indított: folyamatosan árasztja a propagandát, és ott próbálja meg aláásni a liberális Nyugatot, ahol tudja.
Nehéz megjósolni Putyin további lépéseit, és nem világos, hogy átgondolt tervet követ vagy improvizál. De ettől függetlenül Putyin tovább mélyítheti Európa megosztottságát, és tovább gyengítheti a kontinenst, még akkor is, ha Moszkva ereje ma kisebb, mint a hidegháború alatt. Így Obamának fel kell ismernie, hogy az Egyesült Államoknak vannak még elintézetlen ügyei Európában – írta Walter Russell Mead a The American Interestben.
