Tüntetne az MPP december elsejénKiakadtak a román pártok

2014. május 2., péntek, Közélet

Felháborodással fogadták a román politikusok az MPP kezdeményezését, amellyel – válaszként a székely szimbólumok használatának korlátozására – tüntetés jóváhagyását kéri a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól december elsején, hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozatban megígért, de meg nem adott jogokat követelje a magyarság.
 

A tegnap Gyulafehérváron kampányoló Mircea Duşa védelmi miniszter, az SZDP Hargita megyei elnöke szerint „szemtelenség és sértés a románokkal szemben”, hogy éppen Románia nemzeti ünnepén kérjék a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul tér kibérlését, holott jól tudják, hogy ezt a napot „az ország minden egyes állampolgárának, etnikumtól függetlenül tiszteletben kell tartania, meg kell ünnepelnie. Amikor kijelentjük, hogy román állampolgárok vagyunk, amikor az MPP kijelenti, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárok szolgálatában álló politikai párt, akkor tegye ezt becsülettel és felelősséggel, mivel mi tiszteljük a magyar etnikumot. Március 15-én, amikor a magyarok meg akarják ünnepelni a magyarság nemzeti napját, senki nem zavarja meg őket” – mondta.
  Mircea Duşa hozzátette: inkább kampányfogásnak tekinti az MPP gesztusát, de azért „az autonómia eszméit terjesztőknek is felelősen kellene viselkedniük”. Duşa szerint ezt a kérdést biztosan meg fogják vitatni a kormányban, és hivatalos álláspontot bocsátanak ki, de mind a románok, mind a magyarok képviselőinek „a gazdasági és szociális fejlődésre vonatkozó” európai célokkal kellene foglalkozniuk, valamint a munkahelyek és a megfelelő életszínvonal biztosításával.
A párt Kovászna megyei elnöke, Horia Grama volt prefektus is szemtelenségnek, ráadásul pedig provokációnak, a román állam semmibevételének tekinti Kulcsár-Terza József megyei MPP-elnök ötletét, és meggyőződése, hogy a sepsiszentgyörgyi városháza nem engedélyezi majd a tüntetést azon a téren, ahol a román ünnepi megemlékezéseket tartják. „Ez már túlzás. Meg kellene érteniük, hogy Romániában élnek” – nyilatkozta.
Visszafogottabban, de nem kevésbé elítélően minősítette az MPP gesztusát Mădălin Guruianu, az NLP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke, aki szerint rendkívül rosszhiszemű és rendkívül rosszul időzített kezdeményezésről van szó, amely a mindenki számára kedves, és mindig pozitív megítélésű városnapok jó hangulatát is beárnyékolja. Álláspontját a szerdai tanácsülésen közölte, senki nem reagált rá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1194
szavazógép
2014-05-02: Világfigyelő - :

Porosenkót támogatják a kárpátaljai magyarok

Választási megállapodást kötött tegnap Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Petro Porosenkóval, a 2014. május 25-re kitűzött ukrán elnökválasztás legesélyesebbnek tartott jelöltjével.
 
2014-05-02: Közélet - Fekete Réka:

Népművészet és kézművesség határán

Ami ma kézművesség, száz év múlva már lehet, hogy népművészet – állapítható meg a tegnap megnyilt, egyre duzzadó Szent György-napi népművészeti és kézművesvásár összetételét tekintve. Az idei kétszáz résztvevő között akad jócskán olyan is, aki a mesterség és a művészet határait feszegeti, illetve attól merőben eltér. A kézzel készített termékek utcája idén is a leglátogatottabb a városnapokon, gyermekek és felnőttek egyaránt élvezhetik a látványt, és vásárolhatnak kedvük, illetve pénztárcájuk szerint.