Dúdolástól a varázsmesékig
A mesék nyelvét meg kell tanulni, egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és milyen mesét mondunk gyermekeinknek.
A csecsemő már attól is boldog, ha szülei dúdolnak, dalolnak neki, vagy mondókákat mondanak.
Már egyéves kor előtt nézegethetünk a gyerekkel képeskönyveket, megnevezve a könyvben szereplő személyeket, állatokat, tárgyakat. Ekkor még tőmondatokban érdemes mesélni, például: Ez itt a cica. Tejet iszik.
Másfél-két éves kortól az „én mesék” következhetnek. Ezek is jó, ha egyszerűek, és a gyerek mindennapjairól, pontosabban a nap epizódjairól szólnak.
Ezután lehet mesélni állatos meséket (nem állatmeséket), azaz egyszerű, könnyen érthető történeteket házi és vadállatokról, akár képekkel kísérve.
A varázsmesék ideje csak öt-hat éves korban jön el, ekkor a gyermek már végig tud hallgatni egy hosszabb történetet, és szívesen időz a képzelet birodalmában.

Minta a valóságra
A mesékben nem közvetlen módon rögzülnek az erkölcsi tanulságok, meséken keresztül a gyereknek sikerül átlátnia az egyszerű emberi kapcsolatokat, szimpatizál a hősökkel, és felismerheti a rosszakarókat.
A gyerek főhősök bőrébe bújva éli át a veszélyt, a megmenekülést, az örömöt, a bánatot, részt vesz kalandokban, harcol az igazságért, és nyeri el méltó jutalmát vagy büntetését.
A mese lehet modell a problémák megoldására, a példák megértetik a gyermekkel, hogy súlyos gondjaira létezik átmeneti vagy végleges megoldás.
A mesében (és így az életben is) a problémákat nem lehet elkerülni, a küzdés, a harc elválaszthatatlan az emberi élettől.
A mese mindig jól végződik, ha a hős felveszi a küzdelmet, bátor, szembeszáll az igazságtalanságokkal, akkor legyőz minden akadályt.
A mesékben jelen van az erkölcsi problémával való találkozás, a gonoszság épp úgy, mint az erény, a jó és a rossz szinte minden mesében alakot ölt valamelyik szereplőben, és megnyilvánul tetteiben, mint ahogy mindkettő jelen van az életben és minden emberben is. Ez a kettősség hordozza azt az erkölcsi problémát, amelynek megoldásáért küzdeni kell.

Az identitás keresése
A mese utat mutat az identítás felfedezésében, abban, hogy a gyerek felnőve hogyan találja meg helyét az életben, azt sugallja, hogy a boldog, tartalmas életet bárki elérheti, de csak akkor, ha nem futamodik meg a veszélyek elől, mert az igazi identitáshoz csakis rajtuk keresztül vezet az út.
A mese továbbá azt ígéri, hogy ha valaki elindul ezen a félelmetes és kockázatos úton, a jóakaratú hatalmak megsegítik, és végül eléri célját. De arra is figyelmeztet, hogy a gyávákra és kishitűekre, akik visszariadnak énjük felfedezésének kockázatától, sivár élet vár, ha ugyan nem történik valami nagyobb bajuk.
A mese szerepet játszik az ambivalencia megélésében, nagyon nehéz egy gyermeknek mit kezdenie azzal, hogy édesanyja, aki minden jó forrása, aki szereti és babusgatja őt, megszidja valamiért. A mesében szereplő gonosz segíti abban, hogy bűntudat nélkül legyen dühös a „hamis” anyára, a gonosz mostohára, miközben nem kell félnie attól, hogy az igazi jóságos anya szeretetét elveszíti. Az ellentétes érzelmek integrálására  a kisgyerek ugyanis még képtelen.
(folytatjuk)