11.Sombori Sándor: Gábor Áron

2014. május 17., szombat, História

Negyedik fejezet
Lészen ágyú!
Novemberben leesett az első hó Háromszéken. Ujjnyi fehér takaró lepte a zsindelytetőket, de az utcákon a csizmatalpak alatt vízzé válott. A mezőkön az őszi szántást nem tudta befedni, a barna göröngyök tarkállottak a hó alól. Olyan volt a mező, mint egy szakadozott, ócska báránybőr. Látnivaló volt, hogy az első hó nem marad meg, s még sokat kell a sarat dagasztani, míg beállnak a téli fagyok.

Áronéknál búcsújárás volt, mióta megjött Agyag­falváról. Egyik ismerős a másiknak adta a kilincset, de most nem a szokásos terefere folyt a tűzhely mellett, mint sok más őszön. Másról volt szó. Arról, hogy az agyagfalvi négy dandár széthullott, mint a kéve, amikor a sarló átalmetszi a kötelet. A fehéregyházi dandár magától bomlott széjjel, mert nem volt mit enniük az önkénteseknek. Az őszi munka is várta őket otthon, hát kapták magukat, s hazamentek. Az egyik megütközött a General Commando csapataival, de a tapasztalatlan, jórészt fiatal gyermekekből álló kis sereget az ágyútűz úgy megzavarta, hogy a fegyelmet többé nem lehetett helyreállítani. A Marosvásárhelyre indított dandár meg sem ütközött a sorkatonákkal, visszavonult, mielőtt tüzet nyitottak volna rájuk. Hanem a legszégyenletesebben a szászrégeni dandár járta meg. Az egyik zászlóalj parancsnoka, Balázs Manó százados az útba eső falvakban szabad zsákmányolást hirdetett az önkénteseknek. Sok hitvány ember megtántorodott, a könnyű szerzés ördöge szállta meg egyiket-másikat. Sokuknak nem azon járt az eszük, hogy a szabadságot védelmezzék, hanem azon, hogy a zsákmányolt holmit miképpen vigyék haza. Ez a megszédített, eszét vesztett zászlóalj kegyetlenül megbűnhődött: a felindult szász és román lakosság bosszúja elől sokan még az életüket sem tudták menteni. Szórtak is annyi átkot a Balázs Manó fejére, hogy ha csak minden tizedik fogamzott volna meg, az is elég lett volna egész nemzetsége pusztulására.
Hát most arról folyt a szó Áronéknál, hogy legalább Háromszéket kellene megvédelmezni, ha már Maros­vásárhely elesett, s Udvarhely feladta a védekezést.
A dolog nem fogta a férfiakat. A csűrökben ritkán szóltak a csépek, még a hadarót is az asszonyok kezébe adták volna, ha nem kellene olyan nagyon a kenyérnekvaló. Sok asszony szemében ült aggodalom: mi lesz, ha az ura belévegyül valamibe. Uraknak való a politika, ki húzza ki őket a bajból, ha az osztrákok győznek? Futhatnak ki Móduvába, mint a madéfalviak.
–  Tenni kellene valamit! – mondogatták többen.
–  De mit? – kérdezték nap mint nap.
Aki egy okos szót tudott mondani, egyszeriben vezér lehetett. Háromszéken a kapuk előtt, a községháza előtt csoportosan álldogáltak az emberek, lesték az országutat, a vásárosokat.
–  Mit láttak, mit hallottak? – hangzott fel napjában százszor is a kérdés.
–  Igaz-e, hogy Erdővidékre már bé is törtek a császáriak?
Az utasokon nem lehetett eligazodni. Egyik azt mondta, hogy Kossuth hatalmas sereggel közeledik, Nagyszebenből fut az osztrák. Ez a hír biztos, egy nagyenyedi diák hozta, aki most szökött át az osztrák vonalakon. A másik arról tudósította a háromszéki katlanba zárt tanácstalan embereket, hogy Erdővidéken már égnek a falvak, a füst elsötétítette az eget. Az Őrkő tetejéről éjjel jól lehet látni az égést.
Így telt el november eleje.
Tizennegyedike után megcsillant valami vékony kis reménysugár. Híre futott, hogy Sepsiszentgyörgyön megalakult a Honvédelmi Bizottmány.
– No, tán csak nem marad pásztor nélkül a nyáj – biztatgatták magukat a reménykedők.
– Népgyűlést kell tartani – hirdette Áron, amerre megfordult ezekben a napokban. Szavát úgy kapták fel, mint zászlót:
–  Népgyűlést, népgyűlést!
Addig mondogatták, addig hajtogatták, míg hangjuk eljutott a nemrég megalakult Honvédelmi Bizottmányhoz is, melynek elnöke Horváth Albert főkirálybíró volt, jelesebb tagjai Berde Mózes kormánybiztos, Dobay Ká­roly gyalogsági ezredes, Sombori Sándor huszárezredes, akik nem sokkal az agyagfalvi gyűlés előtt állottak át osztrák szolgálatból az ellenállók seregéhez.
Horváth Albert rátarti nemes úr volt, akit a „tekintélyes konzervatív” jelzővel illettek. Az önvédelem szervezéséből derekasan kivette részét, de október végétől kezdődően bizodalma megrendült, az osztrákok bosszújától meg a köznép földet követelő lázongásától egy­aránt tartott.
Berde Mózes a reformisták nagy táborához tartozott, óvatos, megfontolt jogászember volt, abból a fajtából, amelyet Kossuth „fontolva haladónak” nevezett. Berde politikai elve az volt, hogy Háromszék minden mozgósítható erejét a Habsburgok támadó seregei ellen kell fordítani. Éppen ezért éles eszével, szónoki tehetségével arra törekedett, hogy a székelyek között az osztályellentétet elsimítsa, legalább az önvédelmi harc idejére, s az erőket a szabadságharc érdekében összefogja. Az agyagfalvi gyűlés megszervezésében oroszlánrészt vállalt, de a dandárok kiindítását túl korainak tartotta, ezért meg sem várva a fejleményeket, Háromszékre sietett, hogy szűkebb hazája önvédelmét előkészítse. Jó modorú, mindenkivel udvarias hangon beszélő, fegyelmezett, önuralommal rendelkező szabadelvű politikus volt, akit józanság, egyszerűség, szerénység, tisztaság jellemzett. Október s november havában ő élesztette fel a székelyek ősi demokratikus intézményeit: a népgyűléseket, falugyűléseket, amelyek hamarosan valóságos népi parlamentekké váltak, ahol minden rendű és rangú székely szót kérhetett, s elmondhatta véleményét a sorskérdésekben. A forradalmároktól viszont idegenkedett, akár az értelmiség, akár a nép kebeléből származtak.
Dobay meg Sombori, a két törzstiszt nem sokat értett a politikához. Életük alkonyán sem láttak tisztán a nagyobb kérdésekben. Elszoktak az önálló gondolkodástól, hiszen az osztrák hadseregben erre nem volt szükség. Metternich gondolkozott, a tábornokok, tisztek, altisztek és katonák engedelmeskedtek. Ez a két katona jóindulattal állt a szabadságharc ügye mellé. Meg is tettek mindent, ami tőlük telt, de a nép forradalmától ők is tartottak, hiszen ők is nemesek voltak.
Aggodalmasan figyelték a nép mozgolódását, a gyertya már kezdett a körmükre égni. Puchner tábornok, a nagyszebeni General Commando parancsnoka egyre fenyegetőbb hangú ultimátumokat küldözgetett a háromszéki bizottmánynak, a népgyűlést nem lehetett többé elodázni. November 23-át jelölték ki a gyűlés napjául. Két nap alatt széjjelhordozták a hírt a székekben, Bereckben már az első nap tudták az újságot, valaki megvitte Kézdivásárhelyről.
Elkeserítő volt, hogy a kordon miatt, melyet az osztrákok már szorosra vontak Háromszék körül, nem kaptak híreket a forradalomról. Nem tudták, merre harcol a fiatal honvédsereg, s kinek kedvez a hadiszerencse. Bezárva az Olt s a Feketeügy völgyébe, csak a kék eget látták, meg a tornyosuló novemberi fellegeket.

***

November 23-ára virradó hajnalon olyan népes volt a szentgyörgyi országút, mint sokadalom idején. Akinek lova s szekere volt, azzal indult. A szomszédok ellepték az ülésdeszkát, a saroglyát, még a nyújtó végére is felkapaszkodott egy-egy öreg gyalogos. Mások tarisznyával az oldalukon, mogyoróbottal a kezükben baktattak Szentgyörgy felé.
Mire megvilágosodott, a szemerjai dohánykertek között már ömlött a nép Illyefalva felől. Zalán, Bodok, Oltszem népe a Csíki utcán vonult fel a piacra. Kőrös­patak, Árkos felől a vártemplom mellett ereszkedtek le az emberek, s igyekeztek a székház felé.
Az Olt hídja hajnal óta dübörgött a kézdi-, orbai-, sepsiszékiek szekereitől.
A nemrégiben épült, görög homlokzatú székház előtt tolongott a nép, pedig hűvös volt a reggel, az Őrkő felől csípős szél futott le a Baromhegyről, s zúgatta a fákat.
A saroglyához kötött lovakra pokrócokat dobtak. Szalmatüzeket gyújtottak, melegedtek.
Olyan volt a város, mint a hangyaboly. Egyik szekér nekifarolt a másiknak, az emberek káromkodtak, gyeplő, húzó, hám szakadt, asszonyok sikoltoztak.
Így ment ez délig.
Déltájban egyszer csak elcsendesedett a nép, minden szem a székház emeleti ablakára szegeződött, ahonnan Mihály József élelmi biztos messzehangzó hangon jelentette a népgyűlés kezdetét. Mindenki, aki mozdulni tudott, igyekezett fel a nagyterembe.
Odabent zöld posztóval borított hosszú asztal állott az emelvényen, mögötte hátas székek sorakoztak. A terem gyorsan telt. A székek küldöttei szólongatták egymást, hogy egy csomóba üljenek, de sok volt az ember, kevés a hely, felbomlottak a csoportok, oda ült mindenki, ahova tudott. Daróczekés falusiak, zsinóros ruhás városi polgárok, iparosok, diákok, katonák vegyültek el egymással. Még asszonyokat is lehetett látni a hátulsó sorokban.
Alighogy kissé elcsendesedett a tömeg, nyílott az ajtó, s bevonult rajta a Honvédelmi Bizottmány. Berde Mózsa kormánybiztos jött elöl Horváth Albert főkirálybíróval. Dobay, Sombori ezredesek, Mihály Jó­zsef, Demeter József élelmezési biztosok lépkedtek mögöttük. Elhelyezkedtek az asztal mellett, Berde jobb és bal oldalán. A kormánybiztos megrázta az előre odakészített csengőt. Elült a lárma, minden szem reá tekintett, minden fül a megvilágosító szóra várakozott.

(folytatjuk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1529
szavazógép
2014-05-17: Magazin - Ferencz Csaba:

A Maszat-hegy lejtőin

Zenés kalandjátékra hívta fiatal és idős (az alcím szerint 6–99 éves korig) nézőit a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió, így kalandra vágyva ültek be többször is az ennek megfelelően „vegyes” összetételű nézők a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermébe.
2014-05-17: História - Kádár Gyula:

Egy politikai kalandor (4.)

Şaguna kivár
Şaguna püspöki méltósága miatt kénytelen elvállalni a balázsfalvi nemzetgyűlés elnöki feladatkörét és a Nemzeti Komité elnöki tisztségét. A 25 tagú Komité feladata a román érdekek védelme. A román követelések képviseletére két küldöttséget szerveznek, egyet a bécsi udvarba és egyet a kolozsvári országgyűlésre.