Az ifjú turulmadár

2008. február 16., szombat, Kovakő - diákmelléklet

Január közepén tartották a Turulmadár Ifjúsági Iroda pályázatíró és stratégiakidolgozó képzését, amelyet a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezett segítségnyújtásként a három szervezet — Erdélyi Magyar Ifjak, Sepsiszentgyörgyi Dávid Ferenc Ifjú­sági Egylet és a 115-ös számú Bö­löni Farkas Sándor Cserkészcsapat — tevékenységeinek összehangolására.

Erre a feladatra Péter Orsolya vállalkozott, aki a képzés otthonául a csernátoni Hanna Panziót választotta.

Több célunk is volt: egy turulos identitástudat létrehozása, működési stratégia kidolgozása a Turulmadár Ifjúsági Iroda számára, valamint elősegíteni a három szervezet közös életét és együttműködését.

A képzés nagy része alatt a csapatmunkára esett a hangsúly, a résztvevőket három csoportba osztották, mindegyikben részt vett mindhárom szervezet legalább egy-egy tagja, így fejlesztve a csapatmunkát és az együttműködést. Első nap a sepsiszentgyörgyi ifjúsági problémák felderítésével, második nap az e problémákat orvosló projektek kidolgozásával foglalkoztunk. A képzés ideje alatt három remek terv született, mely már csak a megvalósításra vár. Harmadik napon megérkeztek a szervezetek vezetői, és segítségükkel sikerült kidolgozni egy remélhetőleg sikeres stratégiát a Turulmadár Ifjúsági Iroda számára. Habár a hétvége a tanulás égisze alatt zajlott, azért teret kaptak a szituációs játékok is, melyeknek csapatépítő szerepük volt. A program telítettsége ellenére mindig akadt tizenöt perc, hogy kifújjuk magunkat, ezalatt ismerkedtünk is. Persze, a fárasztó munkanap után mindenkinek jólesett az esti pihenő, bár akadt, aki éjjel kettőig dolgozott az elképzelésein.

Mindannyian azzal az érzéssel indultunk hazafelé, hogy kezdetét vette valami új, közös dolog, az addig külön tevékenykedő szervezetek ezentúl együtt is megállják helyüket. Elkezdte bontogatni szárnyait az ifjú turulmadár.

Balogh Enikő-Beatrix

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1318
szavazógép
2008-02-16: Kovakő - diákmelléklet - x:

Szempöl

Nem mondhatjuk, hogy Sepsiszentgyörgynek gyenge a zenei világa, hiszen minőségi blues-, dzsessz-, rock-, népzeneegyüttesek, kiváló muzsikosok gazdagítják.
2008-02-16: Kovakő - diákmelléklet - x:

KOVAKÖ-fórum a tanügyi törvényről

A tanügyi tervezet módosításának javaslatait napokon belül el kell juttatni az oktatási minisztériumhoz; a Kovászna Megyei Középiskolások Szö­vetsége (KOVAKÖ) fórumot szervezett a témában.