Kivágták Sissi pálmáját

2008. február 20., szerda, Magazin

Schönbrunn pálmaháza még aligha látott ekkora médiaforgatagot: nagy számban jelentek meg hétfőn újságírók az acélból és üvegből álló épületben, hogy jelen lehessenek a 170 éves Sissi-pálma kivágásánál.

A néhai Erzsébet osztrák császárnéról és magyar királynéról elnevezett vén pálmafa kivágására azért volt szükség, mert a több mint huszonöt méter magas növény már azzal fenyegetett, hogy megrongálja a pálmaház tetejét. A fa maradványait rövidesen elárverezik. Günter Wimmer, a szövetségi kertek szóvivője elmondta, a kínai legyezőpálma (Livistona) körül az összes növényt átmenetileg el kellett költöztetni, nehogy kárt tegyenek bennük a kivágás közben esetleg lehulló törmelékek. Az egyik acéloszlopra közvetlenül a kupola alatt kötélvontatót szereltek, hogy a kivágott fa egyes részeit elszállíthassák. Miután számos tudósító és fotós szeme, illetve lencséje előtt eltávolították az arisztokratikus növény koronáját, Wimmer elmondta, hogy a nagy médiafelhajtás tehertétel volt számukra, de ennek ellenére a vártnál jobban mentek a dolgok. Eleinte attól tartottak, hogy a sűrű tűlevelek esetleg eltömíthetik a motoros fűrész láncát, abban az esetben két embernek kézi fűrésszel kellett volna folytatnia a munkát. A tervezett árverezésből befolyó pénzt a kertésztanoncok képzésére fordítják. A Sissi-pálma utódja a Mária Terézia-pálmának, mely a Habsburgok növénygyűjteményéből származott, és évente turisták százezrei csodálták meg. A pálma már akkor 44 éves volt, amikor 1882-ben elhelyezték a melegházban, és elnevezték a titokzatos Sissiről, I. Ferenc József császár és király darázsderekú feleségéről. Idővel azonban korhadni kezdett, s amikor magassága elérte a huszonöt métert, veszélyeztette a pálmaház üvegtetejét, és elkerülhetetlenné vált a kivágása.

Az elhatározás Wimmer szerint magára vonta a nagyszámú Sissi-rajongó haragját. Telefonhívások és e-mailek százait kapták az Egyesült Államokból és Kanadából, amelyeknek küldői követelték, hogy ,,ne öljék meg a pálmafát". Emellett képtelen javaslatokat is tettek, például, hogy mélyítsék ki a talajt, vagy növeljék a pálmaház magasságát. A nehézségek azonban rövid időn belül megoldódnak, amennyiben sikerült utánpótlásról gondoskodni. Tavasszal a Sissi-pálma egy kereken ötvenéves utódja foglalja el a kivágott óriás helyét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1318
szavazógép
2008-02-20: Magazin - Józsa Lajos:

Emlékműavatás Sepsiszentgyörgyön

A szabadságharc, amelyet 1849-ben levert a császári és az orosz túlerő, a város lakosainak emlékezetében élénken élt. Két évtized várakozás után, 1871-ben sikerült méltó emléket állítani azoknak, akik életüket áldozták a csatamezőn.
2008-02-20: Magazin - x:

Összetört Stradivarius

Éppen Stradivarijára esett David Garrett hegedűvirtuóz. Ez még karácsonykor, egy koncert után a brit fővárosban történt, ám a művész csak most, egy újabb londoni hangversenye előtt hozta nyilvánosságra.