Tekintsünk el ezúttal azoktól a történelmi körülményektől, amelyek közismertek, s amelyek a XX. század véres színpadára szólították a század két népirtó diktátorát. Az a kérdés foglalkoztat: vajon volt Káin-jegy e két gonosztevő gyermekkorán, vagy sem? Egyáltalán meg lehet-e jósolni már gyermekkorban azt, hogy kiből ki lesz? Eddigi írásaim mintha ezt sugallnák: igenis, lehet. Vagy mégsem?
Adolf Hitler (1889—1945) apja zord lelkű, naponta módszeresen gyermekét ostorral regulázó vámtisztviselő, aki unokahúgát vette feleségül, egy szelíd, félénk gyereklányt (aki férjét ,,Alois bácsi"-nak szólította!). Miután már több gyermekét korán elvesztette, Adolfot féltő szeretettel nevelte, de férje durvaságaitól nem merte megvédeni. Három évig szoptatta, hogy egészségesen fejlődjön. Ez a szerető gondoskodás igen közeli kapcsolattá alakult anya és fia között. Ennek ellenére keserű csalódásként élte meg Adolf, hogy anyja nem védte meg az ütlegelésektől. Ez később a nőkkel kapcsolatos semmibe vevő ridegségét is meghatározta. Hasonlóképpen az is vérévé vált, hogy a hatalmas, az erős (az ,,apa") bármit megtehet a nála gyengébbel. Ugyanakkor anyjának a viselkedése már korán az önhittségnek azt a nárcisztikus felsőbbségét táplálta, mely később hamis ,,küldetéstudattá" növekedett. Az elemiben kitűnő tanuló később képtelen középfokú tanulmányait befejezni, miközben tengett-lengett az életben az első világháborúig, többször próbálkozva (sikertelenül) a művészi, építészi pályával.
Joszif Visszarionovics Sztálin (Dzsugasvili, 1879—1953) szintén naponta szenvedte el részeges, brutális apja veréseit (,,ki kell a gyerekből irtani a makacsságot"). Joszif gyűlölte apját (miként felnőttként mindenkit, aki nála gyengébbnek mutatkozott). Anyja egyszerű, de fiát gyöngéden szerető asszony volt, aki, hogy náluk többre vigye, papneveldében taníttatta kamaszkoráig (amit a közben ,,hivatásos forradalmárrá" vált Joszif — Koba sohasem fejezett be, de a dogmatikus gondolkodást itt sajátította el). Koba, a Kaukázus Robin Hoodja volt a mintaképe. Gyermekkori barátai — az ő óhajára — később is így nevezték. Ez a nagyzási mánia hatalmasodott el az ifjú forradalmárban a Hitleréhez hasonló gyűlölettel az őt egykor megalázó ,,világ" ellen.
Mindkét diktátor közepesnél jobb szellemi képességnek és kitűnő emlékezetnek örvendett. Gyávaságukat, gátlásaikat jól rejtő ,,vezérekké" váltak annak az árán, hogy soha senki nem juthatott velük emberi közelségbe.
Sorsuk az örök diktátorsors volt: úgy kellett meghalniuk, hogy álmuk ,,világbirodalmuk" megteremtésére nem teljesülhetett.
