Horváth felkiáltott:
– Ez a bizottmány fejébe kerülhet!
– Nem kár az ilyen fejekért! – kiáltott vissza Gábor Áron.
– Hallja, kend – támadt Áronnak most Dobay –, ezért hadbíróság elé állítom! Nemzetőrök, szuronyok közé!
A két nemzetőr lesütötte a fejét. Mindketten zavartan babrálták a puskájukat, de nem mozdultak. Dobay indulatosan kiáltott rájuk:
– Parancsolom!
– Ezredes úr – szólalt meg egyikük –, megkövetem alásan… nem tehetem…
– Nem teheted? – kiáltott nekivörösödve Dobay, s a kardjához kapott, de Áron közbelépett:
– Ezredes úr! Tegye vissza. Egy szál kard mit sem ér százezer ember akaratával szemben…
– Felháborító vakmerőség! – pattogott Horváth, de Gábor Áron nem törődött vele, hanem Berdéhez és Dobayhoz intézve szavait folytatta:
– Uraim, míg önök a homokba dugták a fejüket, mi híreket szereztünk. Bem közeledik, újra fel kell vennünk a harcot.
– De az egyezmény érvényben van! – vetette közbe Berde Mózsa.
Ebben a szempillantásban valaki berontott az ajtón. Mind odafordultak. Feldúlt arcú férfiú állott a küszöbön: Zalányi Károly volt, a hermányi segítőtárs.
– Mi történt, Károly bá?
– Nagy baj van! Tegnap Heydtének egy kisebb hadcsapata feldúlta a bányát, lerombolta a vashámort, ahol az ágyúkat öntöttük.
Mind szótlanul néztek a hírhozóra. Az urak zavartan, tanácstalanul, aggodalmasan, Kis János, Túróczi gerjedő indulattal. Gábor Áron érzéseit nem lehetett leolvasni arcáról. Kis Jánosból tört fel hang elsőnek:
– Ne tűrjük tovább, testvérek! Ki a puskákat az odorból, neki a sűrűjének!
– Jól beszél – helyeselt Túróczi.
Gábor Áron csendet intett, s megfontoltan, de acélos keménységgel beszélt:
– Az ellenség megszegte az egyezséget. Heydte maga bontotta fel a szerződést. Nem köt már semmi, kezünk feloldódott. Újra felkelünk, testvérek!
– A bizottmány nevében megtiltjuk – vetette közbe Horváth.
– Megtiltják? Kinek? Új szakasza kezdődik Háromszék önvédelmi harcának, s az új szakaszhoz új emberek kellenek. Akik az árapataki egyezményt megkötötték, nem lehetnek a nép vezérei többé.
– Ezredes úr, intézkedjék! – utasította Dobayt Horváth.
– Önöknek félre kell vonulniuk... – folytatta Gábor Áron megingathatatlanul.
– Mit beszél, eszelős? – támadt most Gábor Áronra Horváth, de ő megőrizte nyugalmát, és hűvösen felelt:
– Ha nem akarnak, félreállítjuk önöket erővel.
– Nemzetőrök! Szuronyt! – parancsolta Dobay, de a végrehajtásra már nem került sor, mert az ajtón most Gál Dani viharzott be.
Kezében pecsétes írást lobogtatott, nem olvasta, fejből tudta az egészet:
– Bem parancsa! A felkelést újból meg kell szervezni. Gábor Áron kezdje meg az ágyúöntést... Berde Mózsa kormánybiztos urat azonnali hatállyal visszarendelik Debrecenbe... Az új kormánybiztos, Illyefalvi Németh László már útban van Háromszék felé… Dobay ezredes urat felmentik tisztsége alól, a Székely Tábor új főparancsnoka Gál Sándor őrnagy!
– Éljen, éljen! – zúgták Gábor Áron hívei. Az urak megkövülten álltak. Gábor Áron, mint csatában a hadvezér, utasításokat adott:
– Túróczi uram, siessen Martonfalvára… Zalányi uram, riassza Erdővidék népét... Követ úr, szólítsa a megbízható tiszteket... Jusztinát elküldöm Hidvégre… Kis uram, mi ketten indulunk Uzonba, összerakjuk az ágyúkat, s Martonfalvára visszük... Nemzetőrök, kísérjék a főkirálybíró urat úri lakába, hogy bántódása ne essék...
E szavak hallatára Kis János, de még a nemzetőrök is gúnyosan mosolyogtak, csak az Áron arca maradt komoly és szigorú:
– Ma este találkozunk Martonfalván. Induljunk, barátaim!

A kézdivásárhelyi ágyúgyár
Májusi napfény ragyogott mindenfelé, az udvaron, a műhely ablakain, egész Kézdivásárhely felett. Túróczi ott állott munkaasztala mellett, s egy mintalapon méricskélt. Az előszobát három hónapja alakították át műhelyirodává. Volt benne egy asztal a Gábor Áron, egy a Túróczi Mózes részére. Vonalzók, körzők, szögmérők lógtak a falba vert szegeken. Áron asztala fölé könyvespolcot erősítettek, ott tartotta haditechnikai s egyéb német nyelvű szakkönyveit. Túróczival szemközt a falon papirosívek sárgállottak, rajzokkal és számításokkal. A szobából ajtó vezetett a kis lakásba, melyet Túróczi Gábor Áronéknak engedett át. A Jusztina konyhájából az ágyúöntő színbe lehetett lépni. A hosszú, keskeny épületet egy gang választotta el az ágyúfúró- és golyóöntő-műhelytől, melynek ablakai, akárcsak az irodáé, az országútra néztek.
Túróczi Mózes telke L alakban terpeszkedett az országút s a Bedő-tója szegletében. A mester lakása a Bedő-tójai részen volt a főkapuval együtt. A lakóház folytatásaképpen a lakatosműhely és a kerekesműhely következett. Leghátul, az udvar sarkában az istálló tapadt egyik falával a kerekesműhelyhez.
A május fényes és tündöklő, illatos és szelíd volt, de Túróczi uramnak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a tavaszt köszöntse. Ingujjban, hosszú bőrkö­ténnyel állott a rajzok fölött, s irónnal a kezében számolgatott egy árkus papiroson. Nyílott az ajtó, s belépett egy zöld kötényes fiatal mesterlegény, Pais Antal a kerekesműhelyből. Túróczi felegyenesedett, megropogtatta a derekát.
– Te Anti, hogy állunk matéria dolgában? – kér­dezte.
– A szentdomokosiak tegnapi hozatalával balánbányai réz vagyon kilenc mázsa, köpeci szén is vagyon elég.
Torjáról a múlt héten kaptunk hat mázsa salétromot, büdöskő kellene még.
– A salétromot vitesd a gyutacsgyárba. Üzenni kell Fülébe, Magyarhermányba, Csíkmadarasra, hogy küldjenek negyven-negyven mázsa vasat, leginkább golyóöntéshez s ráfnak valót.
– Szentkeresztbányáról kapunk a héten.
– Nem baj, írasd meg a rendelvényt.
– Meglesz, Túróczi uram – szólt a legény, s köténye alól kivett egy kicsi, könyv alakú újságot. – Ezt a madarasiak hozták – nyújtotta Túróczinak.
– Mi ez? – vette át a lapot a mester.
– Újságlevél, Csíkszeredában nyomtatja Bíró Sándor.
Túróczi széket húzott maga elé, pipát vett elő a csizma szárából, rágyújtott, s olvasni kezdte a Hadi Lapot. Már a második oldalra fordított, amikor a hátulsó ajtón Gábor Áron lépett be komoran. Leült az asztalához féloldalt, s tenyerébe hajtotta a fejét. Úgy ült ott fél könyökére támaszkodva sokáig. Túróczi a harmadik oldalt silabizálta, amikor egy közleményre bökve vastag ujjával, felkiáltott örömében:
– Áron, gyere, olvasd, rólunk ír a lap!
– Tudom, láttam már a tüzériskolában – felelt Áron, éppen csak hogy feleljen valamit.
– Mily sebesen fut az idő, vagy tán nem is az idő fut, hanem az események szaporábbak – folytatta Túróczi, mintha észre sem vette volna Áron rosszkedvét. – Ha jól meggondolom, csak most volt november, a nagygyűlés Szentgyörgyön, s immár májust írunk…
– Sok víz lefolyt azóta a Feketeügyön – sóhajtott Áron.
– Fél esztendő alatt többet értem, mint azelőtt harmincöt alatt.
– Nagy időket élünk, Mózsi... Most van a népek hajnala... Egy fél év elég lenne, hogy a világ minden népe lerázza az önkény bilincseit, de a zsarnokság olyan, mint a hétfejű sárkány, egyik fejét levágod, kettő nő helyébe.
– De a szabadságharc is olyan, mint a féniksmadár, amikor már úgy véled, hogy porba hullott, porából megint feléled… Amikor januárban érted mentem, hogy idehívjalak, setét reménytelenség volt az úr Háromszéken... Egy nap múlva, amikor itt, Vásárhelyen, a piacon csatarendbe állt másodszor is a felkelt székelység, olyan érzés fogott el, hogy ha száz évig élnék, sem felejteném el.
– Nem is lehet azt elfelejteni!
– Jött Gál Sándor, jött az új kormánybiztos, Németh László, letérdelt Háromszék határán, s megcsókolta a földet… Mily fenséges vala Bem diadalútja! Hej, be szép idők voltak!
– Gál Sándor s ötezer önkéntes találkozása Bemmel, Szeben bevétele, Kis Sándor és Czetz János győzelme Tömösnél, Bem bevonulása Szentgyörgyre…
– Mi lelt téged, Áron? – kelt fel a székről Túróczi, mert Áron az asztalra borulva behunyt szemmel maradt. – Mi lelt, no?
Áron felemelte fejét, kisimította haját a homlokából, s mélyről fakadt sóhajjal felelt:
– Nincs nekem semmi bajom, csak bánt, hogy nincs fúrónk. Sokkal jobbak lennének az ágyúink.
Túróczi nem vette észre, hogy Áron nem mond igazat. Nem érezte ki hangjából, hogy másra gondol, a fúrót csak azért említette, hogy elhárítsa barátja kérdezősködését.
– Nyughass, Áron – szólt bátorítólag a nagy darab ember –, nyughass, ágyúink így is kivívták a megbecsülést… Nagy Sándor, Bodola Lajos tüzérek ott vannak velük Bem táborában, futamítják velük az ellenséget. Ha nincs fúrónk, hát mit csináljunk? No… láss munkához, végezd számításaidat... No, ne szikkadjon a kedved, gyere, nézzünk bé a lakatosműhelybe…
Áron gépiesen felállt, mint aki hallja, de nem érti, amit mondanak neki, s ment a barátja után.
(folytatjuk)