Nem rajta múlt, hogy hadserege végül a főurak ellen fordult. Seregének társadalmi összetétele is ellentmond a jobbágyfelkelés-teóriának. E sereg többsége módos parasztpolgár, kis- és középnemes, deák és pap. Annak ellenére, hogy a törökellenes hadjárat szervezése kezdetén fegyverbe hívják a jobbágyokat, a Dózsa vezetése alatt álló keresztes sereg soha nem alakul át jobbágyfelkelők hadává, és Dózsa sem lesz parasztvezér.
A főurak leállítják a törökellenes háború szervezését, ez kiváltja a keresztesek felháborodását. Felszínre kerülnek a lappangó társadalmi feszültségek is. A feltörekvő társadalmi rétegek sérelmesnek tartják a főúri kiváltságokat, és természetesen a jobbágykatonák is elégedetlenek. Ezek többsége, elsősorban a Dózsától független vezetésű csapatok, itt-ott megtámadják a kúriákat. Annak ellenére, hogy a keresztesek katonai felkelése szélesebb társadalmi követelésekkel ötvöződik, az mindvégig a módosabb parasztpolgárok küzdelme marad.

Származása
Dózsa pontos születési dátumát nem ismerjük. Egyik adat szerint 1470-ben, mások szerint 1472-ben, illetve 1484-ben született, a felkelés évében középkorú lehet.
A 16. században Istvánffy Miklós azt írja, hogy „a vezér családi neve Dózsa”, és Dálnokon született. Orbán Balázs feltételezi, hogy a kézdialbisi származású Dózsáknak a torjai Felső-Volál felőli Dózsa-dombon házuk, a határban pedig váruk állt. A genealógus Pálmay József a „Torja közelében fekvő Dózsa-domb” elnevezést szintén a Dózsa család emlékeként ismerteti. Úgy tudja, hogy Dózsa György Dálnokon született, erről ír Nemeskürty István és Demény Lajos akadémikus is. Demény szerint „e család a kézdiszéki Dálnokon élt. Itt lakott Dósa Tamás a XV. század közepén.” Megemlíti Dózsa Tamás két fiát, Györgyöt és Gergelyt, valamint leányát, Katalint. A történeti irodalomban szerepel még az, hogy Dózsa György nagyapja királyi vitéz, az apja vajdai címmel lovasparancsnok Mátyás király seregében.
Nemeskürty Dózsát „birtoktalan, de szabad lófő családból” származtatja. Nándorfehérváron betöltött katonai rangja alapján „szabad székely lovastiszt”-nek nevezi. Olyan katonának tartja, akinek még gondolnia sem szabad arra, hogy „a keresztes hadseregben száznál több lovas katona fölött valaha is joga lenne rendelkezni”. A historikusok többsége Dózsát erdélyi nemesnek tartja, de találunk olyant is, aki földhözragadt parasztnak, alacsony sorból származónak mutatja be. Szapolyai János titkára, Mindszenti Gábor naplójában azt jegyzi fel, hogy II. Ulászló király a legyőzött keresztes vezért „paraszt Dózsa uramnak” emlegeti.
A történeti forrásokban ismert Dózsa és Székely György ugyanaz a személy. Neve a kortárs krónikában Székely, míg a jelenkori történeti tudatban Dózsa. Istvánffy Miklós családnévként Dózsát ír, a Székelyt pedig származás jelzőjeként használja. Nevét a kortársak latin, német, olasz stb. kiejtés szerint írják: Georgikus Siculus, Sechel, Gi­orgi, Zekel stb. A brassói Fekete-templom 1571-es falfelirata „Georgio Doscha Ciculót” „duce”-nak nevezi.

Makfalván született volna?
A köztudatban Dózsa szülőhelyeként Makfalva neve is szerepel. Szilágyi Sándor történetíró (1876-ban) egy 1507. július 19-én keltezett oklevelet tesz közzé, amelyet Barlabássy Lénárd erdélyi alvajda (1501–1525) ad ki Szeben szász város kérésére. Az alvajda a medgyesi vásárra menő szebeni polgárok kifosztásáért, egyikük megöléséért a marosszéki lófő székelyt, Makfalvi Dózsa Györgyöt (Georgius Dosa Siculus de Mak­falva) vádolja, akire „példás büntetést” helyez kilátásba. A történeti források azonban nem tudnak sem perről, sem büntetésről. Jogosan feltételezhető, hogy Dózsa György az említett évben elhagyja Székelyföldet, Nándor­fe­hérvárra (a mai Belgrád, Szerbia fővárosa) megy, ahol beáll zsoldosnak. Féja Géza 1939-ben – nagyon helyesen – arra figyelmezteti olvasóit, hogy mielőtt Dózsáról véleményt alkotnának, gondoljanak arra, egyáltalán nem biztos, hogy az alvajda körlevelében szereplő vádak megtörténtek. Lehet, hogy az összecsapást a székelyek és a szászok közti érdekellentét váltja ki. Köztudott, hogy a szász városok gyakran akadályozzák a közeli Székelyföld városai vásártartási jogainak gyakorlását. Megtörténhet az is, hogy a székelyek földjén áthaladó szász kereskedők nem hajlandók vámot fizetni. Igazából nem tudható, hogy Dózsa György erőszakosságának mi volt az oka. Márpedig Dózsa György nemes ember, lófő székely volt, olyan nagy erejű katona, aki akaratát, ha kellett, erővel is érvényesítette.
A szakirodalomban a lófő székelyt gyakran összekeverik a szabad székelyekkel, ezért tisztázzuk e fogalmat. Mátyás király a lófők jogállását (1473-ban) pontosan meghatározza. Eszerint nemesek, lovas katonai szolgálatot teljesítenek, és nem fizetnek adót. A 16. század közepén hozott erdélyi törvények elismerik az erdélyi nemességgel azonos jogállásukat. Kőváry László Dózsát az 1507-es alvajdai rendelet alapján – az 1854-ben kiadott művében – a makfalvi Dózsák közé sorolja. Bizonyára arról lehet szó, hogy a Dálnokon született Dózsa György valamilyen oknál fogva a makfalvi rokon Dózsa családnál tartózkodik.
A dálnoki és a makfalvi Dózsák rokonsága igazolható. Újabban Oláh-Gál Róbert matematikus foglalkozik a Dózsa család származásának kérdésével. Ő Sándor Imre (1877–1930) és Kempelen Béla (1874–1952) genealógus nyomán készíti el a makfalvi és uzapaniti Dózsa család életfáját. Eszerint Dózsa György nagyapja és apja is Dálnokon élt. 
Az egyik településről a másikra való át­telepedés összefügghet a „fiú-leány” székely öröklési renddel. Ez azt jelenti, hogy a szegényebb férj átköltözik a gazdagabb feleség birtokára, mert az csak így örökölhető, és vállalni kell a birtokkal járó katonai kötelezettségeket.
(folytatjuk)