Száz évvel ezelőtt világméretűvé szélesedő háború vette kezdetét, mely több mint négy éven keresztül tartott, és tízmillió katona esett el, tizenkétmillió civil ember vált áldozattá, 660 ezer magyar katona soha nem tért haza.
A Kárpát-medencében Magyarországon minden magyar család gyászolt egy szeretett apát, fiút vagy testvért. Ezt bizonyítja az én családom is, mert édesapám édestestvér bátyja, Szőts Lajos hősi halált halt Galíciában 1914. november hó 23-án, mint tartalékos zászlós.
1891. június 14-én, vasárnap éjjel negyed 12 órakor született Dunaharasztiban (nagyanyám eredeti feljegyzése), mint kovásznai lakost, 23 évesen bevonultatták a közös hadseregbe, éspedig a császári és királyi 82. számú gyalogezredbe, ahol császárvadász (Kaiserjäger) zászlósi ranggal kivezényelték az északi harctérre, és a K. und K. 31. Infanterie Brigad Command szakaszparancsnokaként Galíciában, az erdőbe befészkelt orosz csapatot kiverve, elsőként kapott golyót a szívébe. A halálhírt egy székelyudvarhelyi hadapród bajtársa közölte Szőts Lajos szüleivel, elküldte a halott zsebében talált naplófüzetét, zsebóráját – melyet egy puskagolyó eltalált – és Lánszky Buba székelyudvarhelyi lány keszkenőjét.
A Kovászna-Vajnafalvi szomszéd, Csutak Imre huszár tábori postai levelezőlapon feleségének ezt írja: „Tudatlak, kedves feleségem, hogy Szőts Lajos úr meghalt, szíven lőtték, én más egyebet nem írhatok róla, nem tudom, tudják-e a szülei.” 1914. dec. 13 Feldpost No. 43, Inf. Brigad 31. A szomorú hír megjelent az Érdekes Újság 1915. febr. 7-i (III. évf. 6. sz.) hátsó borítólapjának belső oldalán, amely Hősök galériája címmel közölte a fényképeket. Háromszék megye legimpozánsabb hősi emlékművén, a kovásznai református temetőben márványlapra vésve ez áll: „Kovásznai–Kökösi Szőts Lajos zls”.
Édesapám szerencsésebb volt. Négy évig, 1914 és 1918 között harcolt a fronton tüzérként a magyar királyi brassói 24. honvéd gyalogezrednél, majd a közös hadseregben a Cs. és Kir. 2 sz. gyalogezred ütegében. Említette, hogy midőn a német és osztrák–magyar seregek elérték a Szeret folyót, és Bukarestet is elfoglalták, 1916. december 12-én a Magyar Parlamentben gróf Tisza István miniszterelnök békejegyzéket intézett az Antant Államokhoz. A baloldali politikusok Tisza Istvánt – aki ellenezte a háborút – megölték, miniszterelnökké tették a vörös grófot, Károlyi Mihályt, aki tönkretette Magyarországot. A frontról hazatért Szőts Ernő főhadnagy rangjelzését leszakította, pedig több kitüntetést is kapott (Signum Laudis, Laeso Militi, Károly csapatkereszt, Háborús ezüst emlékérem). A háború azzal is nagy csapást mért édesapámra, hogy meggátolta az erdőmérnöki oklevél megszerzésében. Ugyanis 1914-ben a III. évfolyamot elvégző 22 éves egyetemi hallgatót a selmecbányai Bánya és Erdőmérnöki Akadémiáról besorozták katonának és harctérre küldték.
Mint családi babonát megemlítem, hogy engem 1943. október hó 4-én – midőn a magyar honvédséghez bevonultam – szüleim nem kísértek ki a kovásznai vasútállomásra, mert Szőts Lajos nagybátyámat kikísérték, és meghalt, Szőts Ernő édesapámat nem kísérték, és életben maradt.
Sic fata ferebant. (Így hozza a sors.)
Dr. Szőts Dániel
