Boglárka és Kincső

2014. augusztus 14., csütörtök, Család

A Mihai Viteazul-szoborkompozíció körüli, felújított téren ereszkedünk lefelé egy szépnek ígérkező nyári délelőttön a lépcsőfeljárattal párhuzamosan futó, gyerek- és tolókocsisoknak, mozgássérülteknek kialakított sávon.

Előttem a magas, délceg fiatal édesanya egyszemélyes gyerekkocsiját tolva-tartva lefelé a lejtőn. Két-három méterre utána kétévesnek saccolt lepkekislánya az ő piros játék babakocsijával. Nem kerülöm meg a kisebb, meredekebb részen, nehogy elbukjon. Képzeletemben az ő kérésére tette ki kocsijából édesanyja, hogy őt utánozza, ő is babásdit játszhasson.
Egy tavalyi pillanatkép villant fel bennem, amikor a Mikó utcában anya és „még nincs kétéves” Boróka kislánya büszkén tologatta egymás mellett saját babakocsiját, visszatekintésre késztetve a mellettük elhaladókat...
Az utcai, csak gondolatban elkészült fotó hasonló, de nem azonos. Mert leérve a keskeny, még mindig építés alatt álló út szélére, észreveszem, hogy az anyuka által tolt kocsi nem üres, fehér sapkás, ülő kisded kandikál ki belőle. Az édesanya udvariasan elhárítja az átkelésnél felajánlott segítségemet azzal a megjegyzéssel, hogy köszöni, de nem először indulnak együtt sétálni a közeli Erzsébet parkba, annak játszóterére. Rövid magyarázattal igazolom magam, miért „kötök bele” gyakrabban a parkban sétálgató, a járdán hazafelé tartó kisgyerekes házaspárok men­­ni, beszélni tanuló kicsinyeibe. Akik nagyosan viselkedve ismerkednek bokrok, fák, madarak titkaival, füvesített parkok, játszóterek közt megbúvó, incselkedő színes mezei virágokkal. Hát varázsuknak hogyan álljanak ellen az alig totyogók aranyos kis kezei? Az már magányom gondolata: milyen kár, hogy nem fotózhatom a nem beállított, természetesnek vélt, de beszédesebb idilli pillanatokat...
A park zenepavilonjánál válnak el útjaink. De még a búcsúszó előtt rákérdezek a fiatal anyára: árulná el csöppségei nevét, ha nem képez családi titkot. „A nagyobbik, akivel ön ismerkedni akart, Boglárka, a kocsiban üldögélő, még esztendős sincs kisebb lányomat Kincsőnek kereszteltük.” Szépen csengő, magyar neveket választanak, újítanak fel a gyermeket vállaló fiatal házasok. Az érettségi tablók fényképei alatti nevek is ezt igazolják.
És a kényelmes gyerekkocsijából csendben kileskelődő, fülbevalós kislány is valóban kincs a rémesen porló-fogyó-apadó nemzetem kihalásáért aggódó szülőnek, nagyszülőnek egy­aránt! És a díszruhán, fövegen, övön viselt ékköves ékítmény, a boglárka, a barna szemű kicsi Boglárka nem kevésbé!
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 712
szavazógép
2014-08-14: Család - :

Szívritmusszabályzó génterápiával

A hagyományos pacemakerek elektromos készülékek, melyeket a mellkasba ültetnek, hogy a kóros szívritmust szabályozzák. A készülék rendszeres elektronikus jeleket bo­csát ki, hogy a szív szabályosan verjen. Kutatók dolgoznak azon, hogy a jövőben biológiai szívritmusszabályzók vehessék át a műszerek helyét akár időlegesen, akár véglegesen.
 
2014-08-14: Család - Puskás Attila:

Őzlábgombák (Most szedhető)

Vidékünk egyik legismertebb gombája a nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera), amely tavasztól őszig erdőben, erdőszélen magaslik hosszú tönkjével valamennyi gombafaj fölé. A „dobverő” állapotból kiterülő kalapja akár a 30 cm-t is elérheti.