A Mihai Viteazul-szoborkompozíció körüli, felújított téren ereszkedünk lefelé egy szépnek ígérkező nyári délelőttön a lépcsőfeljárattal párhuzamosan futó, gyerek- és tolókocsisoknak, mozgássérülteknek kialakított sávon.
Előttem a magas, délceg fiatal édesanya egyszemélyes gyerekkocsiját tolva-tartva lefelé a lejtőn. Két-három méterre utána kétévesnek saccolt lepkekislánya az ő piros játék babakocsijával. Nem kerülöm meg a kisebb, meredekebb részen, nehogy elbukjon. Képzeletemben az ő kérésére tette ki kocsijából édesanyja, hogy őt utánozza, ő is babásdit játszhasson.
Egy tavalyi pillanatkép villant fel bennem, amikor a Mikó utcában anya és „még nincs kétéves” Boróka kislánya büszkén tologatta egymás mellett saját babakocsiját, visszatekintésre késztetve a mellettük elhaladókat...
Az utcai, csak gondolatban elkészült fotó hasonló, de nem azonos. Mert leérve a keskeny, még mindig építés alatt álló út szélére, észreveszem, hogy az anyuka által tolt kocsi nem üres, fehér sapkás, ülő kisded kandikál ki belőle. Az édesanya udvariasan elhárítja az átkelésnél felajánlott segítségemet azzal a megjegyzéssel, hogy köszöni, de nem először indulnak együtt sétálni a közeli Erzsébet parkba, annak játszóterére. Rövid magyarázattal igazolom magam, miért „kötök bele” gyakrabban a parkban sétálgató, a járdán hazafelé tartó kisgyerekes házaspárok menni, beszélni tanuló kicsinyeibe. Akik nagyosan viselkedve ismerkednek bokrok, fák, madarak titkaival, füvesített parkok, játszóterek közt megbúvó, incselkedő színes mezei virágokkal. Hát varázsuknak hogyan álljanak ellen az alig totyogók aranyos kis kezei? Az már magányom gondolata: milyen kár, hogy nem fotózhatom a nem beállított, természetesnek vélt, de beszédesebb idilli pillanatokat...
A park zenepavilonjánál válnak el útjaink. De még a búcsúszó előtt rákérdezek a fiatal anyára: árulná el csöppségei nevét, ha nem képez családi titkot. „A nagyobbik, akivel ön ismerkedni akart, Boglárka, a kocsiban üldögélő, még esztendős sincs kisebb lányomat Kincsőnek kereszteltük.” Szépen csengő, magyar neveket választanak, újítanak fel a gyermeket vállaló fiatal házasok. Az érettségi tablók fényképei alatti nevek is ezt igazolják.
És a kényelmes gyerekkocsijából csendben kileskelődő, fülbevalós kislány is valóban kincs a rémesen porló-fogyó-apadó nemzetem kihalásáért aggódó szülőnek, nagyszülőnek egyaránt! És a díszruhán, fövegen, övön viselt ékköves ékítmény, a boglárka, a barna szemű kicsi Boglárka nem kevésbé!