A kökösi csata (2. rész)
Lódobogásra ébredt. A nap magasan állott, katonái talpon voltak, falatoztak, mosakodtak a Besenyő patakában, csutakolták a lovakat, varrták az elszakadt hámokat. A lovas Eresztevény felől sebes vágtában érkezett, s amint meglátta a tábort, az útról a rétre kanyarodott. Egyenesen Gábor Áron felé tartott.
Leugrott a nyeregből, katonásan tisztelgett, és jelentette:
– Őrnagy úr, Barabás József hadnagy, Gál Sándor fővezér hadsegédje, jelentem: az ellenség nagy erővel közeledik Hermány felől. A fővezér parancsára az egész tüzérséggel lóhalálában induljon Kökös alá a Feketeügy jobb partjára.
– Tüstént indulok… Váltson lovat, és nyomban vigye meg a hírt Gál Sándor ezredes úrnak, hogy egy óra múlva ott leszünk... Most kilenc óra, tíz óra tíz perckor szólhatnak az ágyúk.
Barabás hadnagy pihent lóra ülve elvágtatott. Gábor Áron kiadta a parancsot az indulásra. Megbolydult a tábor, befogták a lovakat az ágyúk szerkocsija elé, kihúzatták a nehéz testeket az országútra. A tüzérek egy része nyeregbe szállott, más része az ágyútalpakon helyezkedett el. Gábor Áron szürke lován a menet élén lovagolt. Az ágyúk mögött a szekerészek következtek. Nagy Sándor Gábor Áron oldalán haladt, Jusztina sebkötöző táskával az első szekéren ült. Felkaptattak az eresztevényi dombra, elhaladtak a kis templom s az út menti temető mellett; attól kezdve lejtett az út majdnem a keresztútig.
Tündöklő júliusi reggel volt, derékig ért a gabona a mezőn, helyenként már sárgulni kezdett az őszi búza s a rozs. Elhagyták a keresztutat, el a komollói betérőt, már Szentivány házai látszottak, mikor Gábor Áron visszafordult a nyergében, s körülhordozta szemét a háromszéki síkon. Messze, keleten, a párás ködbe takart sötét hegyek alatt van Bereck, a szülőfaluja. Maksa már nem látszik, az eresztevényi torony is csak alig. A Dobolykatetőn a rétyi templom tornyán villog a rézgomb, lejjebb a Feketeügy kígyózik a suvadás alatt. Bal partján a rétyi Nyírben a fehér testű fák lombjai szelíden lengedeznek a könnyű szellő fuvallatára, mintha fiatal lányok kibontott hajukat szárítanák a napon.
Keresztüldübörögtek Szentivánon, Uzonon. Tíz órakor megpillantották a gyalogságot, mely a folyó partján, a fűzbokrok védelme alatt vonult fel, és készült elfoglalni állásait.
Barabás József hadsegéd vágtatott szembe velük.
– Az ezredes úr a nagy fűzfa alá kéreti őrnagy urat!
Gábor Áron megállást vezényelt, és Nagy Sándor kíséretében Gál Sándorhoz vágtatott. Leszállt a lováról, úgy közeledett a fővezérhez, aki kézfogásra nyújtott kézzel sietett elébe.
– Őrnagy úr, itt tűzfalat kell vonni az ellenség elé!
– Megteszünk minden tőlünk telhetőt.
Ezek után Gál Sándor megismertette Gábor Áronnal Mara Gábor őrnagyot és hadsegédét, Székely Dénes mérnökkari századost, akikkel megbeszélték a védelmi vonalak tervét, és kijelölték, hová fogják felállítani az ágyúkat. Gábor Áron személyesen ellenőrizte az ütegek lőállásba vontatását. Az országút jobb oldalára vezényelte a nagyobb erőt, s félkörben állította fel az ágyúkat, hogy az egész völgyet befogják tűzerejükkel. Megérkeztek a szekerészek is a lőszerrel, ivóvízzel, élelemmel.
