A kéknyelvkór közvetlen érintkezés útján nem terjed, csak a vírushordozó csípése által betegszenek meg az állatok. A betegség az emberre nem terjed és nem jelent az egészségre veszélyt a beteg állatok húsa vagy teje sem.
A vérszívó rovar egy nap 1,5–2 kilométert képes megtenni, de kedvező, egyirányú szélben akár 100 km-re is elkerülhet.
A természetes módon kéknyelv-vírussal megfertőződött állat esetében a lappangási idő átlagosan 7 nap (2–15 nap). A tünetek meglehetősen változatosak: láz, intenzív nyáladzás és könnyezés, vízszerű orrfolyás, a nyelv kifejezett nyaló mozgása, sántaság. Intenzív fekélyesedést okozhat az orrüregben, túlzott vérbőséget a koronaerekben, ödémákat a fejen, a nyakon és a tüdőben, mellhártya- és szívburokbevérzést, váz- és szívizomelhalást, valamint alvadt véres tüdőgyulladást, elszórt vérzéseket és elhullást. A végső stádiumban a nyelv megkékül és kilóg a szájból, innen ered a betegség elnevezése. Amelyik állat átesik a fertőzésen, annak növekedése lelassul, akár meg is áll.
A betegség megjelenését befolyásolja többek között a fajta, a stressz, a kitettség (például sugárzás), a takarmányozási helyzet és a kor. A vírus megbetegítő képessége ezen túlmenően függ a vírus típusától, vonalától. Tekintettel arra, hogy a kéknyelv-betegség nem fertőző, a terjesztő vektornak hatalmas a jelentősége. A betegség a törpeszúnyog-lárvák fejlődéséhez kedvező körülmények között jelenik meg: a legkedvezőbb számára a meleg, párás időjárás.
