Ma már nem tarokkoznak az országgyűlési képviselők a miniszterelnökkel, miként Mikszáth Kálmán politikai pályafutása idején, de még csak focizni sem tudott a kormányfővel – Kukorelly Endre író egyebek mellett a budapesti országházban LMP-s képviselőként eltöltött időszakról is vallott tegnap este Sepsiszentgyörgyön a zsúfolásig telt Tein Teaházban lezajlott találkozón.
A Bogdán Lászlóval, lapunk főmunkatársával folytatott beszélgetés kiindulópontja a szerző Országházi divatok című kötete volt – a házigazda Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója fel is idézte: egyik korábbi sepsiszentgyörgyi látogatásán maga Kukorelly jelezte, talán könyv lehet belőle –, de szó esett kultúráról, versről, oktatásról, közéletről, politikáról, jóformán mindenről, ami életünkhöz tartozik.
Ez nem is csoda, hiszen Kukorelly Endre saját bevallása szerint szabadság-frusztrált, ezért mindenkit meggyőzne, menjen ki az agorára, ágáljon, vegyen részt a közéletben – aki nem vesz részt, az ne nyafogjon! –, vegye rá a döntéshozókat, hogy hozzák jobb helyzetbe a kortárs művészetet, fektessenek az oktatásba, a kultúrába. Nem azért, mert ők, a politikusok, a döntéshozók rosszak, gonoszak vagy buták lennének, olyanok, mint mi, sokfélék – egyszerűen csak azért, mert szakpolitikusok, kívül esik érdeklődési horizontjukon, aztán meg szavazatmaximálásban gondolkodnak. Ezért, no meg a kétosztatúság, a polarizáltság miatt sem olyan már a Tisztelt Ház, annak hangulata, mint amilyenről Mikszáth Kálmán ír, részletesen ecsetelve például, melyik politikus szónoklatáért milyen dohányt érdemes elnyomni – Tisza Kálmán beszédéért például már a legjobb minőségűt sem sajnálta. Ma viszont olyan az egész, mint egy falu: mindenféle embert találni benne, okosat, butát, gonoszt, jót, műveltet, félműveltet. Ma már nincsenek egymással karonfogva sétáló politikusok a folyosón, büfé van ugyan, de ott sem nagyon beszélnek, még a parlament focicsapatában sem alakul ki igazi párbeszéd a játékosok között. Ez a befelé fordulás amúgy jellemző a magyar társadalom egészére, a kultúra világában is mindenki csak a saját bizniszével foglalatoskodik, nincs átjárás a különböző oldalak között, az író nem jár tárlatra, a festő nem olvas, a zenész nem tesz semmit – sorolta Kukorelly, mintegy indokolva is, miként került ő a politika világába, hogyan került fel húzónévként a Lehet Más a Politika képviselő-jelölti listájára, és hogyan választották képviselővé az alakulat színeiben. Persze, sokan bosszantják a kérdéssel, hogy lehet-e más a politika, különösen miután az alakulatban is szakadás következett be – lám, az említett kétosztatúság ellen harcoló tábor is polarizálódott, jegyezte meg Kukorelly –, de mint javaslat ma is helytálló, és bizony baj, ha nem lehet más a politika. Mely azért meglehetősen időigényes, a parlamenti munka legalábbis fölöttébb igénybe veszi az íróembert, akinek alig marad ideje az írásra, mert törvényeket kell olvasnia naphosszat, aztán a postaládát elárasztó levelek – a napi 250-et átfutni, kitörölni sem kis idő –, így aztán hiába, hogy az egyik legjobban felszerelt könyvtár a parlamenté, maga is csak képviselői mandátuma előtt járt oda gyakrabban. S bár a többi képviselő sem nagyon látogatja, hiba volna azt hinni, hogy nem olvasnak ma az emberek. Nem rosszabb a helyzet, mint régen, sőt, többen olvasnak, mint korábban bármikor, állítja meggyőződéssel Kukorelly. Mi több, az interneten mindenki ír, ráadásul sokan nem is rosszul, számos fiatal igen kreatívan teszi ezt – érvel a kreatív írásműhelyt is vezető író. És folytatja gondolatmenetét: azt kellene valamiképpen elérni, hogy az iskolákban ne utáltassák meg a gyermekekkel az irodalmat. Úgy kellene oktatni, szocializálni a gyermekeket, hogy megtapasztalják: a művészet befogadása elsőként élvezeti dolog, nem intellektuális folyamat – hogy ez fordítva működik jelenleg, az talán az európai kultúra egyik problémája.
