Életútja történészszemmel (5.)
Mikor született Gábor Áron?
A különböző életrajzok, ismertetők az ágyúöntő születési dátumát gyakran hibásan közlik. Orbán Balázs úgy tudja, hogy Gábor Áron 1814. november 21-én „Bereczk határszéli végvároskában” született.
A történész, publicista Jancsó Benedek 1888-ban kiadott Gábor Áron, az ágyúöntő székely című életrajzában születési dátumként ugyancsak 1814. november 21-ét ír. Jakab Elek történész november 30-át tekinti annak, de megjegyzi, hogy vannak olyanok, akik november 27-ét, illetve 29-ét emlegetnek. Nagy Sándor Háromszék önvédelmi harcza 1848–49-ben című könyvében két dátum olvasható, november 7. és november 27. Gábor Áron eresztevényi síremlékén a november 7-ei dátum szerepel. A síremléket 1892-ben Gyárfás Győző (1855–1912) építész tervei alapján állítják fel. Incze László történész 2005-ben felfigyel arra, hogy a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron utcanévtáblán a születési dátum 1810. Kideríti, hogy annak forrása a Révai Nagy Lexikon. A felsorolás nem teljes…
1957 óta – Imreh István történész kutatásai eredményeképp – ismerjük Gábor Áron pontos születésnapját. Ezt a berecki keresztelői anyakönyvben olvasható bejegyzés bizonyítja, és ezzel végleg lezárható a születési időponttal kapcsolatos bizonytalanság. Egyértelműen állítható, hogy Gábor Áron 1814. november 27-én született Bereck mezővárosában.
Bereck falu vagy város?
Aki Gábor Áronról ír, az nem kerülheti meg, hogy ne említse Bereck jogállását, ezért illik tudni, hogy e település Háromszék legrégibb városa volt. Érthetetlen az a nemtörődömség, amely e kérdésben tapasztalható. Elég lenne kézbe venni Orbán Balázs könyvét, a Székelyföld leírása III. kötetét, ahol olvasható: Bereck „egy 3000 lakost számláló mezővároska”. Igaz ugyan, hogy többnyire földműveléssel foglalkoznak – kisebb számban fuvarosok, kereskedők és iparosok – ezért nagyrészt posztóruhában járnak.
Egyed Ákos akadémikus Gábor Áron születési helyéről írja, hogy Háromszék „négy mezővárosának egyike volt”. Elég lenne csak rá hivatkozni, és a település városi jogállása körüli vita lezárható lenne. Sajnos a szakirodalomban, de még a Gábor Áron tiszteletére állított sepsiszentgyörgyi kiállítási pannón is, a települést faluként emlegetik. A bizonytalanság megszüntetésére alaposabban ismertetem Bereck státusát. Erre kötelez a Gábor Áron iránti tisztelet. A városi jegyzői családban, amelyben felnőtté vált, Gábor Áron gyakran hallott arról, hogy az osztrák uralom lábbal tiporja a székely városok szabadságjogait, köztük Bereckét is. Tud arról, hogy szülővárosának egyik legfontosabb ősi szabadságjoga épp polgárainak hadmentessége. A bereckiek erre büszkék is voltak. A település városi jogállása 1426-tól 1888-ig állt fenn.
Hogy miért lehet egy falusi jellegű település város? Ezt csak akkor érthetjük meg, ha ismerjük a sajátos székelyföldi társadalmi viszonyokat. A székely városi státus nem kötődik a település urbánus arculatához és a lélekszámhoz. Az 1614-es Bethlen Gábor-féle katonai összeírás adatai egyértelműen mutatják, hogy Székelyföldön Székelyvásárhely (1616-tól Marosvásárhely) kivételével nincs olyan székely város, melynek lélekszámát falu státusú település ne haladná túl. A falvak sorából a székely városok többsége egy-egy szék főhelyeként, közigazgatási, bíráskodási központjaként, illetve vásárai, vagy éppen stratégiai helyzete által emelkedik ki.
A középkori kötelezettségek
Bereck stratégiai fekvése lehetővé teszi a városi rang elnyerését. A magyar királyság keleti határán fekvő település városi jogállásra való emelésének célja egyértelmű. A királyi hatalom – az Ojtozi-szoros előterében – az ellenséges betörések útjában létrehoz egy olyan jogállású települést, amelynek lakói az elnyert szabadságjogok fejében – a szoros védelmére kötelezhetők. A bereckieknek hírt kell adniuk az ellenség közeledtéről. Meg kell szervezniük – a szomszédos moldvai vajdaság területén – a hírszerzést. Akadályozniuk, lassítaniuk kell az ellenséges (katonai) hordák gyors előrehaladását, hogy lehetővé váljék a hátország katonai erejének mozgósítása, a védelem megszervezése. A szorosban szükség esetén bevágják a fákat, sáncokat ásnak, torlaszokat emelnek.
Bereck leggyakoribb megnevezése a mezőváros, az oppidum volt, ez a pecsétcímerén is olvasható: Sigillum oppidi Bereczk 1785. A levelet tartó kéz a pecsétcímer ábrázolásában mutatja Bereck szerepét a posta megszervezésében. A bereckiek feladata a levelek, a postások, a küldöncök Moldvába szállítása, a fejedelmi futárok számára lovas szekerek előállítása. A bereckiek által fenntartott posta Moldvában Tatros városáig megy, visszafelé pedig Kézdivásárhelyig.
A város szabadságjogai
Báthori Gábor (1608–1613) fejedelem uralkodásától kezdve gyakran nevezik taksás helynek a mezővárosokat, köztük Berecket. E megnevezés érthető, mert adójukat a városok taksában, átalányban fizetik. A taksás települések, a Pallas Nagy Lexikon szerint, a magyar vármegyékben és a székelyek földjén kialakult kiváltságos városok, amelyek az országgyűlésre két-két követtel képviseltetik magukat.i polgárok városi jogállásának legfőbb bizonyítéka, hogy az erdélyi országgyűlésen (diétán) a Kézdiszéktől való autonómia jegyében ugyanannyi követtel képviseltetik magukat, mint a szék. 1847-ben Gábor Áron öccsének a neve is szerepel az erdélyi országgyűlésre javasolt követek listáján. Imre 1848 után Bereck város polgármestere, 1864-től pedig országgyűlési követe.
1703-ban a székely mezővárosok közül a legnagyobb taksát Bereck fizeti. Ez azzal magyarázható, hogy az adókulcs a marhaállomány száma volt, s Berecknek ekkor még hatalmas kiterjedésű legelői vannak.
A bereckiek 1531-ben keltezett szabadalomlevele (privilégiuma) szerint, amelyet a korábbi korban a magyar királyoktól kapnak, joguk van arra, hogy ne kelljen „idegen bírák előtt megjelenni(ük), hanem csak saját bíróságuk előtt”. A várost megilleti még a pallosjog, a „jus gladii” is.
Rendelkeznek országos és hetivásártartás jogával is. A többi székely városhoz hasonló önkormányzattal bíró Bereck város nem alárendeltje a széki vezetésnek, a városvezetés megszervezésének mintája Kézdivásárhely. A települést nem a falusbíró és nem a hütösök tanácsa vezeti, hanem a városbíró és a szenátorok. A főjegyző mellett még vicenótáriust, aljegyzőt is választanak a jegyzőkönyvek, a levelezések, a katonai parancsok lejegyzésére. Városi tisztségviselőnek számít Gábor Áron nagyapja, édesapja Gábor István és öccse Gábor Imre is. Az esküdtek száma 30 fő, akik gyűléseiket a magisztrátus és a főbíró jóváhagyásával tartják. Gábor István nótárius 1829-ben jegyzi le „Bereczk végváros” instrukcióit. A várost ekkor 6 szenátor, a főbíró és jegyző vezeti. A különböző feladatok ellátására még választanak 6 számfeletti szenátort is, hogy begyűjtsék a különböző járandóságokat, így a sósmezői adót, illetve felügyeljék az árvák vagyonát stb.
Bereck mindenkori vezetői féltékenyen ügyelnek a város jogállására, függetlenségére. A város és a szék vezetői közt gyakran feszült a viszony. Ilyen helyzet alakul ki 1845-ben, amikor a város arra szólítja fel a királybírót, hogy tartsa tiszteletben az országos törvényeket és a város szabadságjogait.
Bereck társadalma
Bereck, bár kis lélekszámú település, vezetői ügyelnek arra, hogy csak szabad székelyek, városi polgárok lakják. Az 1541-es rendtartás kimondja, Bereckbe csak olyan személyek telepedhetnek, akik bizonyítani tudják, hogy szabad emberek. Tiltják a jobbágyok városba való betelepedését. Nem csoda, ha a középkor folyamán Bereck a városlakók arányszámát tekintve Háromszék legegységesebb városa. Amíg 1614-ben Sepsiszentgyörgyön a városi polgárok aránya a népesség 59,37 százaléka, addig Bereckben 98,50 százalék.
1764-ben az osztrák hatóságok nem veszik figyelembe a székely városok, köztük Bereck szabadságjogait, és a városi polgárokat is besorozzák. A bereckiek a 2. székely gyalogezred 11. századába kerülnek. A hagyományos szabadságjogok sárba tiprását a székely városok évtizedeken keresztül sérelmezik. Az 1790/91 évi erdélyi országgyűlés 66. cikkelye elismeri a székely mezővárosok katonáskodás alóli mentességét, így Bereckét is. Az osztrák katonai hatóság ez alkalommal sem veszi figyelembe az erdélyi törvényeket. A határőrség erőszakos megszervezése a berecki népesség fogyásához vezet, ennek megállítására 1767-ben a város vezetősége – bizonyos feltételek mellett – lehetővé teszi a jobbágyok városba való letelepedését is.
Az iskoláztatás terjedése
Az 1700-as évek elejétől kezdve több olyan feljegyzés maradt ránk, amelyek ámulattal emlegetik, hogy a székelyek körében milyen jelentős arányú – különösen Háromszéken – az írni-olvasni tudók száma. Újfalvi Sándor a reformkor idején lejegyzi, hogy a „székely gyermekei neveléséért mindent elkövet”. Oly nagy számban nevelnek papokat, tanítókat, ügyvédeket, hogy jut belőlük Erdélybe is. Mária Terézia királynő az 1774-ben kiadott, Allgemeine Schulordung nevet viselő oktatásügyi törvénnyel kötelezi 12 éves korig a gyermekek iskolába küldését. Az iskolázással kapcsolatos rendeleteket bejegyzik – a településeken kötelezően vezetett – a Parancsolatok könyvébe. A székely határőrövezetben a katonai ellenőrzés kiterjed a gyermekek iskolába járására és a tanítók oktatómunkájára. 1776-ban a 2. székely gyalogezred nevében, Kiss Mihály óbester elrendeli, hogy a határőrparancsnokok „gyakorta lássanak utána a falusi mestereknek, hogy kötelességek szerént a gyermekeket a vallás dolgaiba, úgy az írás és olvasásra szorgalmatosan tanítsák”. A berecki Parancsolatok könyvébe 1825-ben bejegyzik, hogy a gyermekek iskolába kötelesek járni, mert az „a legkeményebben parancsoltatik”. Az említett jegyzőkönyvben olvasható, hogy „minden faluban oskola állíttassék fel, és a szülék a gyermekeiket 7 esztendős korától elkezdve 12 esztendőkig az oskolába jártassák”.
Berecki tervek, katonai nevelde
Bereckben már Gábor Áron születése előtti évben fontolgatják egy olyan iskola felállítását, amelyben latinul, németül és magyarul oktatnak. 1815-ben ennek engedélyezéséért a katonai hatóságokhoz fordulnak. A Regiment Kommandót a berecki iskolai oktatás színvonalának emelésére kérik, „hogy iskolánk számára rendeljen könyveket, légyen patrónusa; s az közelebb lévő falvakból is rendelje ide tanítani az arra való gyerekeket”.
A kollégiumi színvonalú iskola felállítására a 2. székely határőr gyalogezred székhelyén, Kézdivásárhelyen kerül sor. Az ezred parancsnoka báró Purczell János ezredes – a bereckieket megelőzve – már 1811-ben javasolja, hogy az altisztek képzésére Kézdivásárhelyen építsenek egy katonai neveldét. Ennek felépítésére 1817 és 1823 között kerül sor. Az iskolaalapítás – Imreh István történész szavaival – valóságos társadalmi mozgalmat indít el. A módosabb székely határőrök e célra gyakran Gábor Áron édesapja birtokával felérő összeget is adományoznak. Háromszék lakói az iskolaépítést közmunkával, faanyaggal támogatják. 1818-ban, illyefalvi keltezésű rendeletében, Vitkovits főhadnagy arról intézkedik, hogy a kézdivásárhelyi „nevelőház építésére” küldjenek „kézimunkásokat”, e munkálatokra „a katonákat is bevegyék”. Az iskola építésére Kőrösi Csoma Sándor jelentős összeget, 100 aranyat küld. A kézdivásárhelyi katonai nevelde kapuit 1823-ban nyitják meg. A beiskolázott tanulók száma ekkor 115, amely a következő években rohamosan emelkedik. A katonai nevelde a szegény sorsú diákok számára ingyenes ellátást biztosít.
(folytatjuk)
