Mintha panoptikumban ülnénk a nagy euró-ázsiai hazugságládák hazai képernyői előtt, megjelennek, mesélnek, eltűnnek, majd megint megjelennek az elnökjelöltek. Jelenleg tizennégyen vannak, de – a hírhedt Hegylakó című filmsorozatot idézve – a végén csak egy maradhat. Románia jövendőbeli elnöke.
A tét nagy, a jelöltek mögött a klientúra, üzletemberek, kalandorok. Rájuk vetül a korrupció egész szomorú országot behálózó polipjának iszonyatos árnyéka. Nyerni akarnak, s minden alkalmat felhasználnak, amikor megnyilvánulhatnak, és kifejthetik véleményüket. Programokról aránylag kevés szó esik, nagy általánosságban mindannyian népüket szolgálják, Románia boldogulásának egyetlen igaz útjára szeretnék vezetni híveiket, ezért becsmérlik egymást, verseny- illetőleg vetélytársaikat, meg vannak győződve, hogy csak ők hibátlanok, a többiek nem, csak ők nyerhetnek. De tudjuk, csak egy maradhat, a panoptikum eltorzítja az arcokat, ha nem is mindenkiét.
Mint mindég, most is van kivétel. A román jelöltek körében például Teodor Meleşcanu. Az egykori liberális politikus több kormányban volt már védelmi, illetőleg külügyminiszter, s legutóbb a kémelhárítás igazgatói posztjáról mondott le, hogy megmérettesse önmagát az elnökválasztáson. Nem vetélytársairól mond véleményt, hanem programot vázol fel, egyik tévéadó után a másikon, következetes és koherens elképzelést, nem törődve kérdezői, a dörzsölt tévériporterek megrökönyödésével és álmélkodásával. Programjának egyik sarkalatos eleme Románia föderalizálása. Igen, a decentalizáció. Bizonyos területek autonómiája, amelytől vetélytársai úgy rettegnek, mint az égő tűztől. Meleşcanu látja, hogy a román fejlődés aszinkronizációjának csak úgy lehet vége, ha az ország feladja az újraelosztásra épülő centralizált elképzeléseket, s megteremti az országrészek területi autonómiáját, hiszen csak ez lehet motorja a gazdasági fejlődésnek. Meleşcanu tapasztalt politikus, tudja, hogy mindazok, akik hasznot húznak a centralizációból, ellenzik elképzeléseit, hiszen huszonöt év alatt az adófizetők pénze a centrumba vándorolt, az elosztás folytán némi pénz visszajutott a területre, „vidékre”, de nagy része szőrén-szálán eltűnt, az állami korrupció szívta el, így, csakis így épülhetett ki a centrum, Bukarest. Vagyonok nőttek ki a földből, akár eső után a gomba. Ez a helyzet viszont, amely az ország lezüllését és elszegényedését okozta, immár tarthatatlan.
Kérdéses, figyelnek-e a jelöltek rögeszméinek, lázálmainak és hazugságainak kiszolgáltatott szavazók Teodor Meleşcanu elképzeléseire, a föderalizáció szükségességére. Ha nem, Románia újra eljátszik egy esélyt, az utolsó előtti, túlozzunk, talán az utolsó esélyt. És folytatódik a képmutatók cselszövése. Nincs (sok) idő.
