Fazékországról hallottunk: ott éltek a fazekak, füstös üstök, csipri-csuprok, szilvás szilkék, bádogból a bödönöcskék; agyag, cserép s minden egyéb edények. No meg a fedők, no meg a kanalak, villák, kések, bugylibicskák, tányérok s császáruk, a hetedhétnagy, hírhedett Csirimp-Csörömp, kiről sokat hallhattunk biz a minap.
Csirimp-Csörömp behívatta Zirgő-Zörgőt, tanácsosát, és kiadta parancsba: alapítson zenekart.
– Minden szomszéd országnak van zenéje, zenekara, mért csak éppen Fazékország legyen örök zene híján?
Csir-Csör, a nagy cserépfazék lett a híres karmestere a héthíres, hejdeügyes, népes fazékzenekarnak. Findzsa lett a főhegedűs, Rézüst lett a nagybőgős, Csupor lett a fuvolás, a sok Fedő cintányér, Bödön Ödön nagydobos, a kis Szilke trombitát fújt, Csésze vert egy zongorát.
Findzsa Fáni vonót húzott: lá-lá, lá-lá, li-li-li.
Réz Rudi a bőgőn brummog: bum-bum-bum-bum, brum-brum-brum.
Csupor Öcsi fuvolát fútt: fu-fu-fu, fi-fi-fi.
Fedő Frigyes cintányért vert: cin-cin-cin-cin, cine-cin.
Szilke Szuszi trombitált, hogy: trom-trom-trom-trom, tarara.
Csésze úrfi zongorázott: pitty-pitty-pitty-pitty, pötty-pötty-pötty.
Bödön Ödön nagydobot vert: pam-pam-pam-pam, döm-döm-döm.
Így hangzott a fazékzene, s hiányzott egy énekes. Cirmost hívták énekesnek, aki szívből énekelt: Mia, mia, uff, uff, uff!
Láthatjátok, hallhatjátok, gyerekek, hogy e zene milyen pompás, s a zenészek remekek!
