„Újult ügyekezettel fogtam hozzá a székely népelme virágainak, vagy ha úgy neveznem szabad lesz, vadrózsáinak gyűjtéséhez, kiterjesztve most figyelmemet mindenre, mi az ősi népvirányon sajátságosnak látszhatott. (...)
Részemről bőven megjutalmazva érzem fáradságomat, ha bár egy szetemnyi adalékkal is járulhattam szeretett szülőföldem nyelvjárásainak ismertetéséhez igénytelen Vadrózsáimmal” – írja Kriza János a Vadrózsák előszavában. Ma már tisztán látjuk, hogy az 1863-ban megjelenő kötet a legklasszikusabb magyar népköltési gyűjtemény, és senki meg nem kerülheti ezeket az „igénytelen” vadrózsákat, ha a magyar népköltészet szépségét, gazdagságát kívánja megismerni.
Az 1842-ben megjelent felhívás óta húsz év telik el a megjelenésig, s a gyűjtőmunka során egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem lehet egy kötetbe sűríteni az anyagot, szükség lesz második kötetre is. Ezért Kriza csak egy „maroknyi”, szám szerint húsz népmesét közöl a feltehetően közel kétszáz hozzá beküldöttből, azt tervezgetve, hogy majd a második kötetet prózai szövegekből, leginkább népmesékből állítja össze, „mutatványul népünk e nembeli képző-erejének, mely még mostan is elég gazdag forrásból buzog fel”. Az új kötet megjelenése azonban meghiúsult, s Kriza váratlan halála után hagyatéka Budapestre került, melyről lassan mindenki megfeledkezett. Közel hét évtizednek kellett eltelnie, hogy egy szerencsés véletlen folytán ismét felbukkanjon: 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia székházának pincéjéből a munkások átpenészedett papírkötegeket kezdtek felhordani, hogy eltüzeljék. Mennyivel szegényebbek lennénk, ha Gergely Pál könyvtáros nem ismeri fel, hogy ez nem más, mint a Kisfaludy Társaság elveszettnek hitt anyaga, benne a Kriza-gyűjteménnyel! Hiszen nem olvashatnánk ma Királyfia Kis Miklóst, Világhírű szép Borica éneklő madarait, nem ismernénk Az álomlátó fiút, A csudamadarat, csak hogy néhányat említsünk közülük.
Generációk sora nőtt fel ezeken a meséken, és habár rengeteg más meséskönyv jelent meg azóta, mindig visszakanyarodunk a szívünkhöz oly közel álló hőseinkhez, mint Aranyhajú Kálmán, Rózsa királyfi, A tetűbőrös királylány vagy A fekete grófkisasszony.
Kriza-meséket olvasva észrevétlenül magunkra találunk, otthon érezzük magunkat, kulcsot kapunk nemcsak a székely néplélek kincsesládájához, hanem az egykori életmód, szokásrendszer megismeréséhez is.
A kötetet az 1956-ban megjelent Székely népköltési gyűjteményből válogattuk, mely az elveszettnek hitt kéziratos anyag felhasználásával készült.
MIRK SZIDÓNIA KATA
