Barabás Miklóst életrajzírói „a közművelődés festőjének” tartották. E megnevezésre azzal szolgált rá, hogy kora híres embereiről portrék sorát festette a biedermeier enyhén szépítő stílusában.
Barabás önmagát is többször lerajzolta: 1833-ban és 1887-ben rajzban, 1839-ben pedig olajképben ismerhetjük meg azt az arcot, ahogyan a festő önmagát látta.
Életrajzírói többnyire ezeket az önarcképeket, valamint Thúry Gyula 1896-os vízfestményét használják.
De milyen volt a valódi Barabás Miklós? Az, akit nem idealizáltak, nem szépítettek?
A Székely Nemzeti Múzeum fototékájába ismeretlen körülmények között került be egy fénykép az öreg Barabásról. A fotón ugyanaz az óralánc látszik, amelyet 1887-es önarcképén is lerajzolt. A kép valószínűleg néhány esztendővel Barabás halála előtt készülhetett, az 1890-es években, Klösz György budapesti, Hatvan utcai műhelyében. Az utólag oválisra vágott kép a Székely Nemzeti Múzeum fototékájának egyik féltve őrzött, ám mindmáig nem eléggé ismert képe.
Szőcsné Gazda Enikő
