Az autonómiában azért nem, mert az számomra, ahogy mindenki számára, erdélyi magyarok és románok, bárki számára: csak ugródeszka lenne. Fontos ugródeszka, az biztos. Ezt nyilván Bukarestben is tudják, ne áltassuk magunk. És ez így helyes.
Autonómiát, függetlenséget, szecessziót nem kérünk: kikövetelünk. Na, itt még van, amit tanulni.
Még egy pillanatig visszatérek: a Romániában való együttélésben azért nem hiszek, mert nem. Mert ezt bizonyította be az elmúlt majdnem évszázad: nem, és kész. Aki ezt nem érti, annak az apja sem itt született, nemhogy a nagyapja. Huszonöt év óta eljátszottuk kártyáink nagy részét. A rossz hír az: az összes ászt, politikai képviseletünkkel. A jó hír az: hamiskártyásokkal játszunk, annyi ász van, amennyit nem szégyell előhúzni az ember a kabátujjból. Mindig van új esély. Nemzeti érdekképviselettel, sőt, ami számomra is szimpatikus: interetnikai érdekképviselettel Erdélyért. A nem létező szászokkal, a létező Székelyfölddel és a kétségkívül legerősebb erdélyi románsággal. A kérdés nem az, lesz-e Erdély: az mindig lesz. A kérdés az: milyen lesz? És kinek mekkora szelet, hogyan? Ne higgyük, ha egyszer létrejön – és remélem, létrejön –, nem lesz az késélre menő harc.
Hát jól gondoljuk át az esélyeket. A puskapor szárazon, de az agyak is.
Jobb előre megbeszélni, mint utána.
És: hajrá, Erdély!

György Attila (Facebook)