Ez a mestersége és ez a hobbija is, így hát természetes, hogy boldog embernek tartja magát. Félig-meddig kényszerből kezdte a búvárkodást, aztán a sors úgy hozta, hogy Cousteau kapitány csapatában dolgozhatott – és attól fogva már másképp nem is alakulhatott volna élete. Részt vett különféle víz alatti felderítésekben, és maga is vezetett expedíciókat, búvárokat képzett, tankönyvet írt és kiderítette az elsüllyedt város hollétét, közben olyan munkákat végez, amelyekért egyetlen biztosítótársaság sem ír alá kárfedező kötvényt. Jövőjét Háromszéken képzeli el, arra csábítván az itteni embereket, egy nem éppen a székelyekre jellemző sportnak áldozzanak: egy domb tetején kialakított tóban a víz alatti világ felfedezésének örömével szándékszik megismertetni az érdeklődőket.
Barlangászástól búvárkodásig
– Hogyan kerül egy kolozsvári mély vízbe?
– Kolozsváron kezdtem el a búvárkodást valamikor 14 éves koromban. Barlangász voltam, adott pillanatban elfogytak a szárazon levő barlangjáratok, és ahhoz, hogy tovább menjünk, a vízzel telt járatokon át kellett jutni. Kolozsváron a barlangászkörnek volt búvárszakosztálya, olyan, amilyen, hiszen annak idején, Ceauşescu idejében nem tarthattál búvárfelszerelést. A pincében reszelgettük a csatokat, külföldről hozattunk nagy ritkán egy-egy alkatrészt, a légzőkészüléket is házilag készítettük, ki mit tudott, csinált.
– Nem voltak veszélyesek azok a felszerelések?
– Innen nézvést nagyon is, a légzőkészülék inkább vizet, mint levegőt adott, szürcsölni kellett a levegőt.
– Balesetek emiatt fordultak-e elő akkoriban?
– Is. De nem szabad mindent a felszerelés rovására írni. Akármennyire technikai sport, tevékenység a búvárkodás, a legfontosabb még mindig az ember. A legfontosabb műszere a búvárnak a lélekjelenléte,  ítélőképessége, egyensúlya,  szellemi és lelki felkészülése egy-egy, a búvárkodás során felmerülő vészhelyzet megoldására.
– Ilyenkor társakra lehet alapozni? Vagy kell is?
– Attól függ, mi a veszélyesebb. Általában a kedvtelési búvárkodásban kötelező a merülőpár megléte, úgy van kialakítva már a felszerelés is, ha egyiknek elfogy a levegője, a másik tud adni neki, egymás felszerelését ellenőrzik, segítik egymást a beöltözésnél, a páros rendszer fontos a biztonság szempontjából. Viszont a nulla távolságra való merüléskor, amikor úgysem tudna a társ segíteni, vagy a felszíni levegőellátással merülő búvár vagy a barlangi búvár esetében, amikor amúgy is olyan szűk a járat, hogy csak egyedül fér be, biztonságosabb egyedül alámerülni, de ez nem a kedvteléshez tartozik, ez a tech­nikai vagy ipari búvárkodás. Ilyenkor is van biztonsági óvintézkedés, az ipari búvároknál például egy ember dolgozik a mélyben, egy másik a kommunikációval és videorendszerrel ellátott búvárt irányítja a felszín­ről, és van egy ugyan­olyan felszerelésbe beöltözött búvár, aki bármikor indulhat segíteni.
– Ipari búvárnak mi a dolga?
– Víz alatti építkezés. Mindaz, ami az építőiparban a felszínen működik, az működik víz alatt is: betonozás, hegesztés, vágás, csiszolás, bármi. Ennek megfelelően a felszerelésük is más, körülbelül annyi a különbség, mint egy bicikli és a vadászrepülő közt: míg egy kedvtelési búvárfelszerelés ezer, ezerötszáz euró, addig itt több tízezer euróról beszélünk. Sokan ezt nem értik, kérnek tőlünk egy munkát, és sokallják az árajánlatot, mert azt hiszik, egy kis palackkal a hátunkon megjelenünk, úszkálunk a halak közt és közben ezt-azt csinálunk. Ez nem így működik.
Akárha meditáció
– Maradjunk egyelőre a nyolcvanas éveknél. Hol lehetett akkor, mert gondolom, egy idő után a búvárkodás szenvedéllyé is vált, hol lehetett e szenvedélynek áldozni?
– Sokáig csak barlangokban merültem, utána felvetődött, hogy próbáljuk ki tavakban is, ahol tiszta a víz. A tiszta víz egy-két méteres látótávolságot jelent, a folyóvízben, a Szamosban, a Marosban szinte nulla a látótávolság, tehát nem élvezhető a merülés. Za­varos vízben hiába a búvárlámpa, a részecskék visszatükrözik a fényt. Akárcsak a felszínen a köd. Viszont az információ az agyhoz kilencven százalékban vizuálisan jut el, a búvárnak is az okozza az örömet, ha lát.
– Fontos volt esetleg az is, hogy amit a tóban lát a búvár, azt meg is mutassa? Mert ez már egy másik speciális dolgot feltételez, a víz alatti fényképezést. Ahhoz hogyan lehetett eszközöket beszerezni a nyolcvanas években?
– Sehogy. Próbáltunk zacskóba betenni fényképezőgépet, átlátszó plexiből építettünk dobozkát, voltak ilyen próbálkozások több-kevesebb sikerrel. De nem ez volt feltétlenül a lényeg.
– Hanem?
– Maga az érzés. Aki búvárkodik, jól érzi magát abban a környezetben, a súlytalanság állapotában. A lebegés eleve nyugodtságot sugall, hiszen az izmok mentesítve vannak, a gravitáció nem szűnik meg, viszont Arkhi­médész törvénye értelmében semlegesítődik, tehát az izomzatnak nem kell elviselnie a gravitáció nehézségét. Ezáltal lecsökken a szívritmus, kevesebb oxigénre van szüksége a szöveteknek, lassul a légzés ritmusa is. Nem akarok túl belemenni az anatómiai dolgokba, lényeg, hogy bizonyos szinten besűrűsödik a vér is a belső szervekben, szívben, agyban. Mindez kellemes állapotot indukál. A búvárkodást kellemes pihenésként, akár meditatív állapotként is meg lehet élni.
– A szakkifejezéseket, az emberi szervezet belső működésének megismerését hol sajátítottad el? Mert nem a barlangászati merülések közben, az biztos.
– Ezzel keresem a kenyerem, búvárkodással foglalkozom, mióta az eszemet tudom, szinte kizárólag profiként. Ezalatt rengeteget jártam a világban, rengeteget tanultam, különböző tanfolyamokon vettem részt a kezdőtől az oktató szintig, utána oktatók vizsgáztatásáig, ezeket mind végigjártam, és hát ezalatt rárakódik az emberre a rengeteg információ.
A Kapitány csapatában
– Hogyan jutottál el a barlangi merülésektől Cousteau kapitányig?
– Egyetemista voltam geológián Ko­lozsváron, amikor 1991 tavaszán telefonáltak Bukarestből, hogy Cousteau kapitány szeretne találkozni velem. Mondtam, nagyon jó vicc, csak nekem holnap rétegtan vizsgám van, ezen most nem tudok nevetni. A telefonáló hölgy ellenben erősítette, hogy komolyan beszél. Akkor azt válaszoltam, hogy amikor befejeztem a vizsgát, jöhet a Kapitány a lakásomra, ott beszélhetünk. És másnap vizsga után tényleg megjelent a csapat Kolozsváron, levelet is hoztak a miniszterelnöktől, mert azt látták, olyan morcos Szabó Jenő, hogy nem is akart beszélni, lecsapta a telefont. Nem erről volt szó, csupán azt hittem, valaki szórakozik velem. Hát a Ceauşescu-idő után meg sem fordult a fejemben, hogy valóban lehetőségem adódik találkozni a Kapi­tánnyal. Az­tán elkezdődött az együtt­működés, ami sok kaput megnyitott, hiszen utána már akárhol kérdezték, hol dolgoztam, mit csináltam, milyen tapasztalatom van, amikor azt válaszoltam, hogy Cousteau csapatában, az már jó ajánlólevél volt.
– Miért figyelt fel a világhírű Ja­cques-Yves Cous­teau, illetve csapata épp a kolozsvári Szabó Jenőre?
– Akkor éppen a Duna gyűjtőmedencéjét vizsgálták, hogy milyen  szennyező- anyagok kerülnek  a vízbe, amiket aztán a folyam beszállít a Fekete-tengerbe. Azokban az országokban, ahol a Duna átfolyik, illetve beletartozik a gyűjtőmedencéjébe, helyi emberekre is szükségük volt. Szerintem teljesen véletlen, hogy engem szúrtak ki, a következőkben nem is foglalkoztam azzal, hogyan jutottak el hozzám, nem is igen érdekelt, hát 22–23 évesen kit érdekel, hogy mi hogy van, megy az élet, forog. Hogy miután megismernek, és utána értékelnek, az egy következő dolog.
– Miért volt oly híres a Cousteau-csapat? Volt valami titkuk?
– A hatékonyság. Egy csapatban nem az egyének száma számít, hanem a minősége. Kis csapat, mind nagyon jó szakember, könnyen tudnak dönteni, hiszen kevés embernek kell kommunikálnia, mindenikük egyéniség, de ugyanakkor a csapathoz tud simulni.
– Ezt a csapatkonstrukciót a későbbiekben felhasználtad magánvállalkozóként?
– Hogyne. Példát mondok. A csapatban mindenki tudott repülőgéptől a hajóig mindent vezetni. Tudott világosítani, filmezni, fényképezni, egy csomó mindenhez értett, búvárkodásról nem is beszélve, meg a víz alatti munkákról. Ugyanakkor egy-egy tevékenységért mindig volt egy felelős. Amikor elindult reggel a csapat, megbeszélték, kinek mi a dolga. Megérkeztek a vízhez, ott a filmes, Didier volt a főnök, kijelölte, ki hova álljon. Mindig kiemelkedett egy főnök, és a többiek alá álltak, hogy a munkáját segítsék. A következő szituációban már más főnök volt, és annak a munkáját segítették. Ez az, amikor egy mindenkiért, mindenki egyért. És a nap végén megvoltak az eredmények. Minőséget produkálni rövid idő alatt csak így lehetséges. Másik történet. Rossz utak voltak akkoriban Romá­niában, rázkódott az autó. Mikor mondtam, hogy menjünk lassabban, hisz tönkremegy az értékes felszerelés, rám néztek és azt mondták, miért, ha elromlik, veszünk mást, itt nem az ember van az eszközért. Nézőpontjuk nem elméleti, hanem gyakorlati síkon működött, ez belém ivódott.
Titkok és titkosítások
– Profi búvárként tudományos munkákban is részt vettél.
– A NASA-nak dolgoztam a Fekete-tenger mellett egy víz alatti barlangban, ahol nagyon-nagyon hosszú ideje a vízfelszín is el van zárva a külvilágtól. Ott olyan élőlények élnek, amelyek nem függnek és nem függtek soha sem a napfénytől, sem az oxigéntől. Ezek nem kicsi, mikroszkopikus organizmusok, hanem húsz-harminc centi nagyságú százlábúszerűségek, amelyek biokémiai folyamatok során nyernek energiát. Miért érdeklődött irántuk a NASA? Mert hasonló élőlényeket megfigyeltek mélytengeri vulkánoknál, ahol nincs fény, nincs oxigén, viszont van egy csomó olyan folyamat, ami energiát termelhet élőlények számára. De erről többet nem beszélhetek.
– Az elsüllyedt város, Callatis felfedezéséről viszont igen.
– Ezzel többen is próbálkoztak, például volt egy román–olasz együttműködési szerződés, talán három éven keresztül dolgoztak a Fekete-tengeren, és nem tudtak átütő eredményt felmutatni. Találtak ezt-azt, de nem tudták azt mondani, itt van az elsüllyedt város. Én okulva a Cousteau kapitány mellett szerzett tapasztalatokból, azt mondtam, nem lesz nekem annyi pénzem, hogy évekig, esetleg hónapokig tudjak kutatni, viszont ha finanszírozok valamit, az csúcstechnika legyen. Egy csapat, amelyik néhány nap alatt képes olyan eredményt produkálni, amilyent mások évek alatt sem. És ez össze is jött.
– Hogyan?
(folytatjuk)