– Miért volt fontos számodra Callatis fel­tárása?
– Nagyon régóta foglalkoztatott, és 2008. előtt, amikor dübörgött a gazdaság, volt erre pénzem. Igaz, arról volt szó, hogy utólag vissza­térítik, hisz nem magamnak kutattam Callatist, hanem a román államnak, ez közkincs. De ezt a pénzt soha nem láttam. Nem szoktam senkit okolni, ilyen volt a helyzet. Amúgy sem a ráfordított pénz a lényeg, hanem az idő, és az idő, amit ráfordítottam, kellemes volt.
– A részletes feltárás azonban azóta is várat magára.
– Egy hivatalos jelentés készült, amit leadtam a kulturális minisztériumba, és javaslatomra titkosították. A kincskeresők miatt, mert aránylag kis mélységben és közel a parthoz található, ezért nehezen védhető. És ameddig nem biztosítottak a technikai feltételei, ameddig nincs olyan stratégia, hogy értelme legyen feltárni az emberiség hasznára, addig jobb, ha nem sokan tudnak róla.
Nem csupán oxigén
– A világ tengereit, óceánjait bejártad.
– Több helyen merültem, nagyképűség lenne azt mondani, hogy mindenhol jártam.
– Melyik volt a legmélyebb merülésed?
– 130 méter. Technikai oktató is vagyok. Ha valaki tisztában van, hogy milyen gázokat használ, és melyiknek milyen a hatása, attól fogva olyan mélységre megy, amilyenre akar. Utána csak pénz kérdése az egész.
– Többször említetted a gázokat. Nem tiszta levegővel merülnek a búvárok?
– Légzőgázzal. A kedvtelési búvárkodásra sűrített levegőt használunk, de például ipari búvárkodásnál mindig a mélységnek megfelelő legoptimálisabb keveréket biztosítjuk a búvár számára. Egyiptomban voltunk nemrég, 80–90 méter mélyre terveztük a merülést, ott hármas keveréket használtunk, amiben a nitrogén nagy részét helyettesítettük héliummal.
– Az nem hallucinogén?
– Nem, a nitrogén az. Amit búvármámornak vagy mélységi mámornak neveznek, azt a nitrogén okozza. És pontosan ennek, meg az úgynevezett dekompressziós betegségek elkerülése végett a nitrogén egy részét héliummal helyettesítjük, ami sokkal kisebb molekula, hamarabb oldódik és kevesebb gondot okoz az idegrendszerben is.
– Veled történt már meg, hogy nem akartál feljönni a mély vízből?
– Ezt tudni kell ellenőrizni. Részeg ember esetén is nagy dolog, mikor tudja magáról, hogy kicsit nehezen gondolkodik, nehezen fejezi ki magát, de ezt megpróbálja ellenőrizni. Ilyen szintre kell eljutnia a búvárnak is: fel kell tudnia mérni, mikor jelentkezik a narkózis. Minél mélyebbre merül, annál nagyobb a narkózisveszély, ezért is szabnak határokat a gázkeverékeknél, sűrített levegővel például legfeljebb harminc méterig szabad lemenni.
– E folyamatok ellenőrzéséhez agytréning is szükségeltetik. Vagy csak józan ész?
– Józan ész kell hozzá, az agytréning más, az ahhoz szükséges, hogy amikor valamilyen prob­léma adódik a víz alatt, elfogy a levegőd, beakadsz valahova, elszakad a maszk pántja, és víz ömlik be, akkor alkalmazni tudd azt a gyakorlati és elméleti tudást, amit a búvártanfolyamon elsajátítottál. Merthogy az ember agya reflexek alapján dolgozik. Annak idején, amikor az ősember bement a barlangba és találkozott a medvével, vagy elszaladt, vagy megküzdött. Minden­féleképp gyorsan kellett cselekednie. Erre kifejlődött az adrenalintermelés a szer­vezetben, ami felpörgeti a szívritmust, a légző­ritmust, illetve felkészíti, vérrel, oxigénnel ellátja az izmokat, hogy cselekedni tudjunk. Ez tulajdonképpen egy akció-reakció, ami reflexalapon működik az embernél. Ez a búvárnak nem jó, mert felpörögve a légzése, a szén-dioxiddá alakult oxigén, amelynek normális lélegzésnél távoznia kéne a szervezetből, visszajön, és a légzőközpont tízszer gyorsabban reagál a szén-dioxid-szint növekedésére, mint az oxigénszint csökkenésére. Tehát tulajdonképpen egyre inkább bepörög, egyre szaporább lesz a légzés. Igazából nem azért jelenik meg a légszomj, mert lecsökken a tüdőben az oxigénszint, hanem a szén-dioxidra kell ügyelni. Ez az, ami egyre inkább ingerli a légzőközpontot, és ennek a következménye, hogy megjelenik a félelem, a pánik. Ilyenkor a racionális gondolkodás helyett fellép az ősi túlélési ösztön, ami azt mondja, hogy ki innen, ki a vízből. Ez meg a búvár vesztét okozza. Hisz ő felmegy, de a tüdőrepedés, embólia, dekompressziós betegség stb., szinte mindenik nagyon súlyos balesetet jelent. Tehát, ha nincs megfelelően felkészülve agyilag, akkor nem sikerül a lexikális tudást alkalmaznia. Igazából azzal kéne kezdenem a búvároktatást, hogy megtanítom az embert normálisan működ­ni: ha van egy inger, megijesztenek vagy valamilyen probléma adódik, az első dolog, hogy stop, nem csinálok semmit, a második a beléleg­zés, hogy megállítsam az adrenalint, ami kezd termelődni a szervezetemben, utána három: elkezdek gondolkodni és a rendelkezésemre álló tudásanyagból kiválasztom az optimális megoldást, és azt alkalmazom. Így kellene működnie nemcsak a búvárnak, hanem a felszíni embernek is.
Fókák, cápák
– Bukarestben éltél több évet.
– 2004-ben költöztünk, és 2009-ig éltünk ott. 2004 előtt egy évig Görögországban voltam egy szigeten, a fehér fókákat tanulmányoztam.
– A fókák nem sarkvidéki élőlények?
– Engem is meglepett. Görögországban víz alatti barlangokat kutattam, és egy hatalmas fehér állat jött szembe velem a járatban. Előbb azt hittem, hogy cápa, nagyon megijedtem, aztán el­kezdtem gondolkodni: itt cápa nem lehet. Utána bementem a barlangba, megtaláltam a fészküket, majd találkoztam velük is. Valóban vannak ott fehér fókák, Pireusz alatt, az első nagy szigeten.
– Volt alkalmad cápákkal is találkozni? Esetleg „közelebbi barátságot” kötni velük?
– Sokszor, de rám soha nem támadt cápa, mert nem várom meg, hogy támadjon. Először is nem mész vízbe, mikor tudod, hogy az állat táplálkozik. Aztán meg kell figyelni, hogyan működik a cápa, mert őslény, ősi ösztönök alapján működő őskövület. Ha tudod, mit kell figyelni, messziről látod, hogy mi van vele. Amikor jön vagy közelemben van, akkor nem vízszintes pozícióba, hanem függőlegesbe helyezkedem, hogy lássa, nem vagyok hal. Lábamat, kezemet összefonom, hogy ne legyen semmi, ami vergődik, nem indulok a felszínre uszonyozva, és ha mégis fel kell úsznom, akkor nagyon kontrolláltan, szép lassan, folyamatosan és nem kalimpálva. Ha a melluszonyai vízszintesen állnak, akkor teljesen nyugodt. Amikor lejjebb engedi, közelít egymáshoz a két melluszonya, akkor kezd agresszív lenni. Az úszásáról is látni: általában szinte mozdulatlanul siklik a vízben. Mikor elkezdi a hátát kicsit behajlítani, cikkcakkosan úszik, az ismét az agresszivitás jele. Ha látom, hogy kezd körözni körülöttem, összehúzza mell­uszonyait, kimegyek a vízből vagy az alján meg­húzódom, hogy ne keltsem fel a figyelmét.
– Cápatámadásnak voltál tanúja?
– Nem voltam, viszont olyanokkal beszélgettem, akik láttak és túléltek ilyent. És mindig egyértelmű volt: az ember a hibás, nem a cápa. Híres a Sarm el-Sejk-i eset Egyiptomban, 2010 decemberében le volt zárva a part cápatáma­dás miatt. Mi történt? Nagyon sok birkát szállítanak a Szuezi-csatornán át hajókkal, és az elhullott állatokat a fertőzésveszély miatt a tengerbe dobják. A cápák útvonalát keresztezik az ilyen hajók, erre mögé szegődnek. A Vörös-tengerben a hajók kikötnek, a cápák meg továbbvonulnak, hiszen eleve nem szeretik a sekély vizet. A búvároktatók azonban kitalálták, hogyan juthatnak pluszjövedelemhez: beetették ezeket a cápákat, amelyek normális körülmények közt tovább mentek volna, és jó pénzért mutogatták őket. A balesetet okozó cápa  is ilyen volt, hónapokon keresztül hülyítették, adták neki a halat, csak hogy odajöjjön a turistához. Ez kis, másfél méteres cápa volt, igen ám, csak ahogy bement a búvár a vízbe, már várta, és követelte a halat, és megtörtént a baleset, előbb csak megsebesített embereket, rá három napra már halált okozott – ez az, amikor a cápa elkezd tanulni. Látta, hogy az embert nem védi semmi, így ha nem adja a halat, lehet próbálkozni a harapással. És utána hiába kapták el a cápát, már kialakult a pánik, a turisták elmaradtak. Kellett valamit csinálni, nagy hírveréssel cápavadászokat hívtak Amerikából, akik egy halom cápát leöltek, azt lefilmezték, körbevitte a sajtó, és utána vissza lehetett menni fürödni.
Bukaresttől Sepsikőröspatakig
– A cápakitérő után térjünk vissza Bu­karestbe.
– 2005-ben voltak az első nagy árvizek Romániában, és hívtak, jöjjek vissza az országba, szervezzem meg a mentőbúvár-képzést, van erre pénz, felszerelés, minden. Vál­laltam, mert szükség volt rám, megszerveztem Románia-szinten a készenléti felügyelőségek mentőbúvárainak kiképzését, a belügyminisztérium számára tankönyvet írtam.
– Bukarest után miért választottad Sepsi­szentgyörgyöt?
– Előbb Kolozsvárra akartunk visszatérni, de már nagyvárosnak tűnt. Én nem szeretem a nagyvárost, kimondottan fáraszt. Bukarest nagyon fárasztó, és már Kolozsvár sem az volt, ahonnan én eljöttem. Azt mondtuk, legyen valami nyugodt hely. Édesapám árkosi volt, még mielőtt elhagytuk Kolozsvárt, vásároltunk egy hétvégi házat Sepsikőröspatakon. Bukarest után azt felújítottuk, és ide költöztünk, mert már Sepsiszentgyörgy is nagynak tűnt. De a falu sem az volt, aminek én elképzeltem, és akkor kiköltöztünk az erdőbe, egy nagyon nyugodt, csendes helyen, fák közt, patak mellett lakunk.
– Munkád szempontjából végül is teljesen mindegy, hol laksz.
– Sepsiszentgyörgy közel van Buka­resthez, az ország közepén, bármelyik gáthoz ugyanolyan könnyen eljutok.
– És a dálnoki tóval is idekötötted magad. Amelyik nem csak azért érdekes, mert egy domb tetején van.
– Ez szokatlan, valóban, de a magyarázat egyszerű: mert onnan jó a kilátás. Búvár­ok­tatásra épült, halak, növények vannak benne, tulajdonképpen nagyméretű akvárium. Fóliá­zott tó, kilenc méter mély, ezer négyzetméter felülettel. Rengeteg ipari búvárkodásból átvett technikát beszerelünk, ezeket ugyan nem kifizetődő kedvtelési búvárkodásra használni, de ha egyszer vannak, az ember miért ne szórakozzék? Lehet majd víz alatt filmezni, a búvárok zenét hallgathatnak, eleve már az oktatás úgy folyik majd, hogy az oktató nemcsak kézjelekkel kommunikál, hanem beszél is, és az hallatszik az egész tóban a hangszórókon keresztül. Május elsejétől szeretném beindítani.
– Érdeklődők búvártanfolyamra, illetve bármi olyan jellegű szórakozásra, mint például a víz alatti esküvő?
– Nem Kovászna megyében gondolkodom csak, ha víz alatti esküvőt rendezünk például Valentin-napon.  Prahova völgyéből is simán jönnének ide a fiatalok egy ilyen mókára.
– Visszatérve az ipari búvárkodásra: honnan verbuválod csapatod tagjait?
– Az idő folyamán kialakult, többnyire régi diákjaimmal dolgozom. Călinnel már több mint húsz éve, közben ő 3–4 évig Malájföldön vezetett bázist, aztán egy évet dolgozott a Nagy-Kajmánon, de mindig visszacsapódott. Vagy van egy bukaresti gyerek, aki Dél-Af­rikában dolgozott vele, és magával hozta.
– Székely ember van csapatodban?
– Ipari búvárkodásra kiképzett ember nincs, kedvtelési búvár kb. 30–40 van Sepsi­szent­györgyön.
– A székely nem barátja a vizeknek?
– Nem, de mikor felfedezi, rákattan. De tényleg nem székely sport a búvárkodás.