Figyelem a Charlie-ügyet, visszhangját s e visszhang gyűrűzését. Magáról az „ügyről” csak annyit: szörnyű! Csak el kell gondolkozni rajta: hová jutott az ember! Az emberiség!
„Önként, kéjjel öl(t), nem csak parancsra!” – mondjuk, mondhatjuk Radnótival a Charlie-ügy ürügyén. Mert ez csak egy ügy a sokból, ürügy arra, hogy elgondolkozzunk, hogy eltöprengjünk korunk arcán! Van min! Egyik s másik oldalról nézvést is.
Az okot sem árt azért megvizsgálni (mely semmiképp sem jogosíthat föl sem hibát elkövető, sem ártatlan emberek meggyilkolására), mert arról nem beszélnek a tiltakozó menetelők. Hogy durván belegázolunk egymás hitébe. A fehér ember nemcsak hitéből vetkőzött ki – lásd a nyílt istentagadó rendszereket, a Lenineket és Sztálinokat, de még a Bushokat és Eisenhowereket is –, de sokszor józan emberi mivoltából is. Keserűen vetette papírra már 150 évvel ezelőtt Madách: „Ma senki nem hisz, törpe az idő!” Azóta csak annyi történt: intézményesíttetett a hitetlenség és a hagyományos erkölcs tagadása Európa- és Amerika-szerte. És nemcsak Mohamed prófétát gyalázzák az elvadult, magukból kivetkőzött lélektelenek, embertelen emberek, de gyalázzák Krisztust is, gúnyfilmet, gúnyrajzokat készítenek róla is eme felfuvalkodott, ateista vagy más hitű embertelenek! Az Öld meg a jót! üvöltők.
Olvasom, hogy a Fehér Házban már vagy két-három éve nem állítanak karácsonyfát, hogy ne zavarják a hit nélkülieket, a hitetleneket vagy azokat, akiknek nem a szeretet megnyilvánulására okot adó ünnep a karácsony! (Bocsánatot kérek az olvasóktól – így az amerikai újságíró gúnyos mentegetőzése –, hogy cikkemben a karácsonyt karácsonynak neveztem.)
Mert „másoknak” nem tetszik a Te Hited, lelked fénye, és semmi, ami ezt a fényt benned gerjeszti!
Mint ahogy a Charlie Hebdo szerkesztőinek vagy szellemtársainak is gúnytárgy, és tartják is magukat hozzá, ezért nyomtatták ki immár ötmillió példányban a lapot, tovább gyalázva benne az iszlamisták hitét!
Vagy elvonatkoztatva: magát a Hitet!
Valamiféle lejtőn megyünk lefelé. Romlik az erkölcs, devalválódnak az emberi értékek. Szophoklész még írhatta: „Oly gyönyörű embernek lenni!” Gyönyörű? – kérdezem. Fegyveresek lépnek be az irodádba, iskoládba, bölcsődédbe, s lőnek. És Krisztus azt mondta: „Aki téged megdob kővel, dobd vissza kenyérrel!” És a Szentírás azt mondja: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” És azt is mondtuk, mondták eleink évezredek óta: segíts a bajban levőn! És segítettünk is! A régi falu – „a megtartó székely falu” – önmagát kormányozta, s megsegítették egymást a bajban. Ha leégett a csűröd, a közösség újjáépítgette neked.
Vagy ne menjünk olyan messze. Érték volt: adott szó, hűség, szeretet, becsület és jóság. A másik ember tisztelete. És isteni törvény volt, hogy Ne lopj! Ne ölj! Ne kívánd a te felebarátodnak se házát, se ökrét, se feleségét!
Korunk új jelszavakat gyártott. Szabad szerelem. Az egyén joga. Saját utódod meggyilkolásának joga (magzatelhajtás). Felbomlanak a családok, közösségek, terjed az önzés, a csak én erkölcse. És intézményesíttetik, világpolitikává emeltetik a csalás, fosztogatás! A bankok becsapják ügyfeleiket. Uzsorakamattal „segítik” az országokat, befektetők hozzád építik a gyárukat, s téged tizedeannyi munkabérrel fizetnek, mint pár száz kilométerrel odább azokat, akiket nem rántott bele a sárba, nincstelenségbe a rád zúdított – mert az sem magától jött – kommunizmus embertelen rémuralma.
S miközben államfők tüntetnek a terrorizmus ellen, ott menetelnek közöttük azok is, akik rendeletére 350 ártatlan embert szállító repülőgépet lövetnek le, csak hogy politikai céljukat – másik ország befeketítését – megvalósítsák. S rendszereket akarnak megdönteni – s nemcsak akarnak, hanem meg is döntenek – azáltal, hogy tüntető zsoldosokat fizetnek, s orvlövészeikkel békés vagy jogaikat követelő embereket lövetnek le, gyilkoltatnak meg, ismét csak azért, hogy politikai céljaikat megvalósítsák. És folyik a népirtás, nyelvek, kultúrák – az én nyelvem, az én kultúrám s közvetve az én népem – gyilkolása (is), üldözése (is) és magának a kultúrának a gyilkolása, erkölcsszennyező, humánumirtó szenny-filmek tömkelege a tévék képernyőjén és mozik vásznán, melyekben egymásra lövöldöző emberek (terroristák!?) szaladgálnak ezzel a „tanulsággal” s hivatalosan is gerjesztett „tanítással”: semmi az ember, semmi – és semmiképpen sem szent – az élet, agyoncsaplak, mint egy legyet, s közben tüntetünk a terrorizmus ellen. De hogy államterror is van, gerjesztett terror, melyet demokráciának keresztelünk el, arról szó sem esik. És arról sem, hogy a jóságot, a humánumot kellene szembeszegeznünk, szembeordítanunk a rosszal vagy az azt megtestesítő érzéketlenekkel, a lelkekbe gázolók tetteivel.
Hát ezeket juttatta eszembe a Charlie-ügy. S ha én is ott lehettem volna, nem azt tartom magasba, hogy én is Charlie vagyok, hanem azt: Ember vagyok. Vagy hogy: Legyünk végre vagy újra emberek, emberek! A jóban higgyünk, és cselekedjük is a jót!
Bár tudom, hogy: „Akik hitetlenek, azoknak egyre megy, hogy intetted-e őket, vagy nem intetted.” (Korán, 6. 2. szúra)
