Olvasom a Fekete Réka által ismertetett, ún. PISA-vizsgálat eredményeiről szóló írást (Feketelistán a hazai oktatás, Háromszék, 2008. március 4.). Nem lep meg.
Egyébként pedig úgy esett, hogy éppen a napokban volt találkozó Fekete Rékával a Pinceklubban, s a szép számban megjelent résztvevők (többnyire idős nemzedékbeliek) ugyancsak a nevelés-oktatás jelenlegi — egyáltalán nem vigasztaló — állapotáról beszélgettek.
Mivel a téma sorozatomba (is) illő, hadd osszam meg a véleményemet tágabb nyilvánosság előtt is a nevelés és az oktatás kérdéseiről. Elöljáróban: hivatásszerűen lettem tanár, és voltam (ameddig engedték). Manapság pedig sakkoktatóként gyakorolom 6—10 esztendős korhatárt képviselő gyermekeknél a nevelést és az oktatást. Kérdés, amit felvet a PISA-felmérés (és F. R.): mi az oka a nyilvánvaló kudarcnak?
Röviden: a nálunk (de jobbára máshol is) megcsontosodott oktatási rendszer. A nevelést azért nem említem, mert az egyszerűen: nincs! Marad tehát az ismeretek közvetítése a tanító, tanár által (a nevelés marad a szülőkre, már ha ők is jól-rosszul tesznek e tekintetben valamit). Az ismeretátadás nélkülözi a játékosságot, a fogalmak beépítése közti ,,emésztési" szünetet. Nevelőinkből hiányzik a humorérzék és az egyénhez szóló ráhatás. Szövegértés? S erre olvasok olyan meghatározó elemeket, amelyekkel nincs mit kezdeni. Röviden: amit ért az oktató, azt még nem érti a szókincsbeli, fogalmi szegénységben leledző gyerek. Itt van a baj: nem csak nem vesszük figyelembe a gyermeki adottságok szintjét, most alakuló kibontakozását, de azt sem, hogy nem azonos ütemű a gyermekek érése. Ezt jól tükrözik az IQ- vagy az EQ- (emocionális) vizsgálatok. Ezért lenne ideális a kis létszámú osztály (maximum tíz tanuló) és a tanítók alaposabb felkészítése gyermeklélektanból.
Baj van az alkalmazással is. A reáltárgyak megismertetése légüres térben hal el, miután túl vagyunk rajta. Nem maradandó, mert nincs kapcsolva az alkalmazáshoz.
Nem hozzuk versenyhelyzetbe csemetéinket a megszerzett ismeretekből, holott rendkívül szeretnek vetélkedni egymással! Az alternatív oktatási módszerek ezt a hiányt (is) igyekeznek pótolni, valamint a gyermekek kreativitását és egyénre szabott foglalkoztatását.
És végül: a család. Írtunk már arról, hogyan érlelődik a gyermeki értelmesség a családban. Nem szoktatjuk az olvasás és az olvasottak továbbgondolására a gyermekeket. A tévé és a számítógép nem okvetlenül pótolja a szülői beszélgetést a problémáival magára maradt gyermekkel. Hallgassuk tehát végig türelemmel, amikor hazajön az iskolából. Mutassunk őszinte érdeklődést az ottani események iránt stb., stb. Rengeteg a ,,satöbbi"...
