Galambok, nyulak és szárnyasok a sportcsarnokban

2015. február 24., kedd, Gazdakör

A kézdivásárhelyi Columba Galamb-, Szárnyas- és Kisállattenyésztők Egyesülete a múlt hétvégén 13. alkalommal szervezte meg év eleji kiállítását a városi sportcsarnok előterében. A jövőben ötvenedik születésnapját ünneplő Columba Egyesület huszonnégy felnőtt tenyésztője mellett idén négy újonc 220 galambot, 80 nyulat és 40 szárnyast bocsátott közszemlére.

Az expónak a két és fél nap alatt több mint ezerötszáz látogatója volt. A belépőkből származó bevételből és a dr. Pál Andor berecki magánvállalkozó által felajánlott támogatásból monori szakmai tapasztalatszerzésre utaznak április 12-én az egyesület tagjai.
A péntek délelőtti megnyitón Nagy István egyesületi elnök összefoglalta az elmúlt esztendő eredményeit, majd Derzsi Gyula alpolgármester gratulált a kisállattartóknak, és a városvezetőség további támogatásáról biztosította a kiállítás szervezőit. Az egyesület tagjai nemrég tértek haza Csíkszeredából a második székelyföldi seregszemléről, ezzel kapcsolatban Várdó Zoltán alelnök megjegyezte: mivel a két rendezvény időben annyira közel állt egymáshoz, még az is felvetődött, hogy a  helyi kiállítást ne tartsák meg, mert kevés idő jutott a szervezésre, ám az előző évi kiállítás hatására mégis úgy döntöttek, hogy a klubhoz csatlakozó fiataloknak lehetőséget nyújtanak a bemutatkozásra. A kiállított példányokat csíkszeredai és székelyudvarhelyi bírók pontozták, több állat kapott fajtagyőztes címet. A vasárnapi tombolahúzás után a szerencsés nyertesek galambokat, nyulakat és szárnyasokat vihettek haza.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 719
szavazógép
2015-02-24: Gazdakör - Bokor Gábor:

A szövetkezeteké a jövő

Gidófalván tar­totta soros gyűlését a Kovászna Megyei Szarvas­marhatartók Egye­sülete. Alsó­-há­rom­széki és Olt menti gazdák mel­lett a megyei agrárintéz­mények ve­ze­tői és Tamás Sándor megyei­tanács-elnök vett részt a rendezvényen.
2015-02-24: Gazdakör - Incze Péter:

A tejpiac védelméért

A román Mezőgazdasági Mi­nisztérium vezetősége a tejkvóta megszűnése következtében beálló, a szakemberek szerint kedvezőtlen állapot enyhítésére a napokban új kezdeményezést nyújt be az unió bizottságához jóváhagyásra, melyet szeretnének elfogadtatni és kiterjeszteni az egész Európai Unióban.