Kilátásba helyezhette volna: felszólalnak az ügyben a parlamentben, szóvá teszik azt az államfővel folytatott rendszeres konzultáción. Európai parlamenti képviselőik révén ismertetik a helyzetet az Európai Nép­pártban, világgá kürtölik azt az Európai Parlamentben, szövetségeseket keresnek a kisebbségek ernyőszervezetében, a FUEN-ben. Érvelhetett volna azzal, hogy ezúttal nem kisebbségi kérdésről van szó, mely iránt, jól tudjuk, Európa igencsak közömbös, de alapvető demokratikus jogok sérülnek, s tapasztalhattuk, a demokrácia, a jogállamiság kérdésére már felkapják fejüket az unióban.
A legerősebb magyar érdek-képviseleti szövetség vezetőjeként Kelemen Hunornak kötelessége lett volna mindezeket elmondani pénteken Sepsiszentgyörgyön, amikor arról faggatta a sajtó, mi a véleménye a március 10-ére Marosvásárhelyre tervezett tiltakozó felvonulás betiltásáról.
De az RMDSZ elnöke nem ezt mondta. Talán mert szégyellte, hogy a megalkuvásokkal terhes kis lépések politikája nyomán huszonöt év jogérvényesítési küzdelem után oda jutottunk, hogy immár tiltakoznunk sem szabad?
Kelemen Hunor hebegett-habogott, hogy ő nem is tudja, nem ismeri a döntés okait, nem konzultált Izsák Ba­lázzsal, különben is, az ő dolguk, no meg a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalé. Miért is érdekelné az RMDSZ elnökét egy autonómiatüntetés? Mi köze volna egy békés, demokratikus tiltakozó megmozdulás önkényes, hazug érveken alapuló tiltásához a kampányidőszakban folyton az erős képviselet fontosságáról prédikáló szövetség vezetőjének? – kérdezhetnénk keserűen. Azon pedig meg sem lepődünk, hogy Kelemen Hunor már-már büszkén pontosította újságírói kérdésre: számos gondja van a magyarságnak, sok mindenről tárgyalnak is Klaus Johannis államfővel – de az autonómiáról, arról nem.
Minek is? Hisz így is minden megyei szervezet egyhangúlag támogatja újabb elnöki mandátumra a szövetség élén. Köztük a magukat autonomistáknak valló háromszékiek is.