A MOGYE-ügy politikai rendezését kérik

2015. március 2., hétfő, Belföld

Politikai megoldásra van szükség a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar képzéseinek ügyében – hívta fel a figyelmet az Erdélyi Magyar Néppárt. Hétvégi közleményükben rámutatnak: az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés ügye huszonöt éve vár érdemi megoldásra.

A módszerek egész skáláját kipróbálták már, voltak egyetemen belüli megbeszélések, bukaresti kormányon belüli egyeztetések, diák-, oktató- és civil tiltakozások, civil és politikai nyomásgyakorlás a médián keresztül, ám mindeddig eredménytelenül. Megállapítják, hogy a MOGYE ügye elsősorban nem adminisztratív, hanem politikai kérdés, amelynek a tétje közösségünk egyik alapvető jogának, az egészségügyi ellátásban való anyanyelvhasználatnak a biztosítása. Kitérnek a politikai képviseletek felelősségére, meglátásuk szerint „az állami adminisztrációban jelen levő szereplők eddigi próbálkozásai a kérdésnek adminisztratív érvekkel és eszközökkel való megoldására csupán annyit jelentenek, mintha egy rákos beteg esetében az áttét okozta tüneteket fájdalomcsillapítással akarnánk megszüntetni”. Felhívással fordulnak az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt vezetőségéhez, hogy a három párt a legrövidebb időn belül alakítson ki egy közös, egységes és határozott álláspontot, amelyet aztán az erdélyi magyar közösség nevében tárhatnak a bukaresti politikai hatalom képviselői elé, és közösen követelhetik a megfelelő politikai szintű megoldást.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2015-03-02: Belföld - :

Hírsaláta

Minden politikus lopott. Az utóbbi években minden hazai politikus lopott a közpénzekből, a korrupcióellenes hatóság pedig azért dolgozik, hogy ezt a jelenséget visszaszorítsa – jelentette ki egy hétvégi sajtótájékoztatóján Monica Macovei. Az EP-képviselő úgy fogalmazott: lényegében mind egyformák ezek a pártok, több mint húsz éve együtt dolgoznak, lopnak, hazudnak a románoknak, és ami a legfontosabb, az emberek zsebéből lopnak.
2015-03-02: Belföld - :

Ellenzéki kormányprogram

Bemutatta kormányprogramját szombaton a román ellenzéki jobbközép erők fúziója nyomán létrejött új Nemzeti Liberális Párt (NLP), amelynek éléről novemberben Klaus Johannist államfővé választották.