Őseink bátorságára emlékezni gyűltünk ma össze, de ebből a bátorságból küzdelmeinkhez, a mi szabadságharcunkhoz is erőt kell merítenünk – kezdte ünnepi beszédét Antal Árpád polgármester. 167 évvel ezelőtt őseink nemcsak ágyút öntöttek, de formába öntötték belső hazánkat is, akkor mondtuk ki először, kik vagyunk és mit akarunk. „Szé­kelyföld éppen ezért elpusztíthatatlan, szívünkből kiirthatatlan, mert az emberek közös akarata hozta létre. Székelyföld rajta van mindannyiunk lelki térképén” – hangsúlyozta Antal Árpád. Sepsiszent­györgy polgármestere üzent a bukaresti hatalomnak is: „Románia felelőssége, hogy betartsa mindazt, amit ígért nekünk, úgy viszonyuljon hozzánk, hogy egyszerre lehessünk jó magyarok és jó román állampolgárok, hogy ne mostoha-, hanem édesgyermekként kezeljen bennünket, hogy mi is tudjuk őt szeretni” – hangsúlyozta.
A mi szabadságharcunk nem fegyverekkel történik, hanem demokratikus eszközökkel – mondotta Antal Árpád, és kitért arra, hogy békét és biztonságot akarunk: „Nem vagyunk szakadárok és nem vagyunk terroristák.” Ro­mánia nem külföldi kapcsolatai révén lesz erős és biztonságos állam, hanem akkor, ha velünk, az országban élő legnagyobb kisebbséggel köt méltányos társadalmi szerződést.  Romániának bíznia kell a székelyekben, az erdélyi magyarokban, mert bizalom nélkül nem lehet tovább lépni, és e bizalom jeleként engedményeket kell tennie a számunkra fontos kérdésekben, például a magyar nyelv hivatalos nyelvé tételében Székelyföldön, illetve abban, hogy ügyeinket magunk intézhessük. Antal Árpád a megelőlegezett bizalom jegyében megszólította a helyi románságot is, kérte, álljanak mellénk, legyenek partnereink, értsék meg, az autonómia mindenkinek, így nekik is javukra válik. „Minden küzdelem, minden forradalom abból indul ki, hogy a hatalom visszaél eszközeivel. Minden küzdelemben van egy első lépés. Elég bátrak vagyunk-e, hogy megmutassuk a hatalomnak, hogy igazságtalanul bánik velünk?” – tette fel a kérdést. „Éljen a magyar nemzet! Éljen a szabadság! Éljen Székelyföld” – visszhangozta válaszként a tömeg.

Határon túli üzenetek
Bogos Tivadar, Székelykeve polgármestere elsősorban arról beszélt, ami összeköt bennünket, itthon maradt és távolba szakított székelyeket. A közös gyökereket igazolta a Vajdaság legdélebbi vidékéről érkezett táncosok, énekesek rövid műsora is. A magyar kormány és Orbán Viktor üdvözletét Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár hozta el: A béke, szabadság és egyetértés fontosságát hangsúlyozta és felidézte a 167 évvel ezelőtti történéseket, azt, hogy a külső nagyhatalmi érdekek miatt váltott a forradalom véres szabadságharcba, és hogy miként sikerült egymás ellen fordítani a Kárpát-medencében élő népeket. Kitért Erdély szerepére és arra, hogy Há­romszék volt az egyetlen, amely vállalta az önvédelmi harcot, nem volt hajlandó megalkudni. „Köszönöm a bátorságotokat az elmúlt évszázadokban, évtizedekben és a jelenben is. Köszönöm a hűségeteket a szülőföldhöz, a nyelvhez, a magyarsághoz. És végül köszönöm a szívetekben lévő reményt, mellyel folytatni tudjátok a székelyek és a magyarok küzdelmét, Erdélyben és Magyar­országon egy­aránt” – mondotta.

Füttykoncert
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök színpadra lépését fütty követte, több helyről felhangzott: „Áruló! Áruló!”.  Mi a magyarázata annak, hogy egy 167 évvel ezelőtti esemény, a magyar szabadságharc, ma is elevenen él az emlékezetünkben – tette fel a kérdést és a választ is megadta: pontosan a szabadságban kell keresni a magyarázatot. „A szabadságban, amelyre minden embernek, minden közösségnek, minden nemzetnek szüksége volt, szüksége van, és – ahhoz, hogy teljes életet élhessen egy közösség, egy nép, egy nemzet – szüksége is lesz, míg világ a világ” – mondotta. Nekünk itt, a Kápát-medence keleti szegletében megvan a mai szabadságharcunk, mert vannak, akik huszonöt évvel a kommunista diktatúra bukása után is megpróbálják megtiltani, hogy utcára menjünk, hogy ünnepeljünk, meg akarnak fosztani az anyanyelv használatától, a zászlótól, a himnusztól, nemzeti szimbólumainktól, meg akarnak fosztani iskoláinktól, meg akarnak fosztani kultúránktól és mindattól, ami egy ember, egy közösség, egy nemzet életében a legfontosabb – a nemzeti identitás alapjaitól – fejtette ki Kelemen Hunor. A szabadságot, amit kérünk, nem akarjuk elvenni senkitől, ha mi szabadok vagyunk, akkor a mellettünk élők is szabadok – hangsúlyozta. Ez a mi XXI. századi szabadságharcunk, hogy döntsünk a magunk dolgairól, és az autonómia ezt teszi lehetővé – mondotta, és itt ismét füttykoncert szakította meg beszédét, amely végigkísérte utolsó mondatait: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”

Ébredjetek, fiatalok!
Az Erdélyi Magyar Ifjak szónokversenyének nyertese, Mucha Oszkár elsősorban kortársaihoz szólt. 1848 márciusában velük egykorú ifjaknak – átlagéletkoruk 22 és fél év volt – lett elegük az akkori rendszerből, változtatni akartak. A jövő, a változtatás esélye a fiatalok kezében van most is, senki nem lép helyettük – mondotta. Felidézte, hogy akárcsak Petőfiék, a mai fiatalok is millió hátráltató tényezővel szembesülnek naponta, de vajon meg tudják fogalmazni ezeket? Keresik a megoldásokat? Harcolnak a problémák ellen? Véleménye szerint csak szen­deregnek, alusznak a tévé és a számítógép előtt, hagyják, hogy a tudatos butítás áldozataivá váljanak. „Ha elkezdenénk nyitott szemmel együtt harcolni, mi is teremthetnénk gyümölcsöt a következő nemzedéknek” – mondotta. „Nem kell a forradalom gondolatától megtorpanni, hanem el kell hinni, hogy személyesen mindenki, én is, ti is és önök is nap mint nap tehetünk valamit, ami által megélhetjük saját kis forradalmunkat, elsősorban magunkkal szemben, hogy aztán együtt elindulva tegyünk közösségünkért. Mert helyettem és helyettetek sem szüleitek, sem az ismerősök, sem a politikusok nem fogják megoldani ezeket a problémákat”. Ébresztő­nek kellene lennie március 15-ének – hangsúlyozta és egy mobiltelefonos ébresztőhanggal zárta beszédét.

Dereng már a hajnal
Az idei sepsiszentgyörgyi megemlékezés záróimáját Kovács István unitárius lelkész mondotta. Utassy József Zúg március című versét idézve mutatta meg nemzeti ünnepünk lényegét: erőt, hitet nyerni, hogy van értelme továbbvinni a lángot. A szeretet sugárzik ma ránk az egykori hősökből, az a szeretet, mellyel népükért tenni tudtak, nem volt idejük és erejük a gyűlöletre, és ennek a szeretetnek kell áthatnia ma bennünket is – mondotta. Ezzel a szeretettel kell „kisimogatnunk ebből a földből” az autonómiát, melyet nem kicsavarni kell mások kezéből. Nem a román hazafiak a nagy ellenségeink, hanem azok, akik egymás ellen uszítanak. Társakra van szükségünk álmaink valóra váltásában, meg kell fognunk egymás kezét nekünk, székelyeknek, és nem szabad engednünk, hogy szétszabdaljanak, hogy újrarégiósítsanak, nem engedhetjük, hogy elvegyék tőlünk legnagyobb erőnket, az együvé tartozás erejét. De meg kell fogni azoknak a román értelmiségieknek a kezét is, akik hisznek az erdélyi értékrendben, abban, hogy egymásnak barátai és nem ellen­ségei lehetünk. A sehonnai bitang emberek azok, akik tiltani akarják az emlékezést, akik elhallgattatnának, de tulajdonképpen csak segítenek, hogy éberek maradjunk. „A rabság, a meghurcoltatás napjai megszámláltattak, dereng a hajnal, mert Székelyföld volt, van és lesz” – jelentette ki Kovács István.
A jó kétórás ünnepség végére megfeleződött a tömeg, néhány ezren várták meg a himnuszok felcsen­dülését. Volt, aki a hideg miatt nem maradt, és sokan távoztak az RMDSZ elnökének beszéde alatt, némelyeket jelenléte, másokat éppen a füttykoncert hajtott haza. Az örömteli együttlét, a meghitt, ünneplés csorbult, szép emlék helyett sokan maradtak keserű szájízzel.