Az igazgató­tanács tagjai nem szólhatnak bele a műsorokba, személyzeti kérdésekbe, a két médiaintézmény általános, strukturális folyamatait, a szerkezetet, a rendszer egészét illető döntéseket hoznak. Ugyanakkor a pénzügyi folyamatokat, az évenkénti beszámolókat is felülvizsgálják, majd a parlament illető bizottsága elé terjesztik.
És mégis. A politikai pártok reflexei és a tévé, rádió működését irányító vezetők kiválasztásában játszott strukturális szerepük miatt az igazgatótanácsi tagok személyes befolyása nem elhanyagolható. Nem mindegy az, ha valamelyik részleg igazgatójának van támogatója az igazgatótanácsban. Így aztán működik a hoci-nesze.
És a magyarok? A kilencvenes években, a médiatörvények első időszakában (addig ilyen nem létezett) az RMDSZ is ismert médiaszakembereket, sajtósokat bízott meg ezzel a feladattal, akiktől remélni lehetett, hogy a köztévé, közrádió magyar szerkesztőségeinek  sorsát a szívükön viselik, az anyagi gondokat, ha kell, akár a tanács elé viszik, a magyar nyelvű műsorok adásidejét érintő intézkedéseket próbálják pozitív irányba terelni stb. No, és az egyéb műsorokban nem- egyszer előbukkanó magyarellenes hangokra van, ki felhívja a figyelmet, ha kell, tiltakozás és beadványok formájában.
Aztán változtak az idők. Ahogy az erdélyi magyar politikai közélet rétegződött, a szövetségen kívül más opciók, vélemények, civil szervezetek és pártok jelentek meg, e folyamattal egy időben a közszolgálati elektronikus sajtóba küldött személyek esetében egyre fontosabb lett a szakmai kiválóság helyett a politikai megbízhatóság. Ez odáig fajult, hogy az RMDSZ olyan igazgatótanácsi tagokat is jelölt ezekre a felelős, nagy fizetéssel és aránylag kevés munkával járó feladatokra, akiknek a világon semmi közük nem volt a média világához. Nem célom a személyeskedés, de ilyen eset volt az épp most címlapsztori hősévé vált Debrecze­ni Hajnal jelenlegi férje, a biológus Nagy Zoltán jelölése a közszolgálati televízió igazgatótanácsába. A kinevezett magyar tanácstag elismert szakembere a denevérek életvitelének, és a verebekből írta a doktori dolgozatát, bizonyára kiváló biológus, de mi köze a denevéreknek a televízióhoz? Aztán kinevezték egy inkább hozzáillő helyre, a környezet-minisztériumba államtitkárnak. Az eltávozott tag helyét az igazgató­tanácsban ilyenkor az eredeti jelöléskor is megnevezett helyettes veszi át, aki ki más lehetett, mint a feleség, aki egyben az RMDSZ elnökségi sajtótanácsosaként működött és ugyan­akkor papíron a kolozsvári rádió szerkesztője volt. Nota bene: amúgy a közmédia szerkesztő státusa nem fér össze azzal, hogy valaki részt vesz egy politikai alakulat tevékenységében. Tetszik? A nagy felelősséget és szakértelmet feltételező állások osztogatásából elképesztő kiscsoportos családi játékszer lett. Az igazgatótanács egyik tagja mesélte, hogy az új, számára rokonszenves magyar hölgytag eddigi leglelkesebb tevékenysége egy erdélyi kereskedelmi televízióval kötendő, annak előnyös szerződés nyélbeütése volt. Eszem­be jutott, hogy közben milyen kevés pénzből készítenek igényes műsorokat köztévés kollégáim, és közülük sokan milyen megalázóan kis fizetést kapnak.
Kedves Kelemen Hunor, rádióriporter múltadra, tehetséges irodalmi kísérleteidre, a jól hangzó, de általad is elismerten blöff „transzközép” elvi alapú csoportosu­lás rokonszenves filozofálgatására emlékezve azt reméltem, hogy előrelépésed a szövetség élére valamilyen változást hoz az egyre inkább egypárti reflexeket felvevő parlamenti képviseletünk korábbi szűk látókörű kapcsolatrendszerén, jelölési, pá­lyáztatási, díjosztogatási alapelvein, amelyekben a „mi emberünk”, „megbízható”, „engedelmes” stb. tulajdonságok legtöbb­ször felülírták a „jó, elismert szakember”, „ért a mesterséghez” stb. elvárásokat. A köz­média vonatkozásában nagyon súlyos, az erdélyi magyarság összetételét sem­mibe vevő magatartás az, ha egy­oldalú pártérdekek érvényesülnek, hisz a közszolgálati rádió, televízió mindenkihez szól, nem lehet valamelyik párt egy­oldalú szócsöve, zsebtévéje, zsebrádiója!
Kedves Kelemen Hunor, volt rádiós, volt szabadgondolkodó, hová lett a nyitottság, a más vélemény, másként látás igénye, ami azt a fiatal író- és irodalmár-nemzedéket jellemezte a kilencvenes évek elején, amelynek Te is tagja voltál? Miért klónozol a pártban néhány korábbi vezetőtől örökölt, megjegecesedett kapcsolatmodelleket, miért zárkózol el az erdélyi értelmiség egy részétől csak azért, mert fontosnak tartják a véleményszabadságot, és nem pártérdekek, hanem a még itthon maradt magyarok érdekeinek a szemszögéből nézik a „központi”, bukaresti politikai mozgásokat?
Egy beszélgetésben elmondtam: a politikum és a média viszonyának változását a fiatal politikus nemzedéktől remélhetjük. A Te eddigi működésedre gondolva már nem vagyok ebben elég biztos. Bár ki tudja? Hátha kerülnek olyan magyarok is a politika élvonalába, akik szeretnek vitatkozni, avagy ha Téged újraválasztanak, esetleg elgondolkozol azon, hogy ideje volna lazítanod a korábbi vezető réteg stílusának rád csavarodott köldökzsinórján. Csak az zárkózik el a más vélemények meghallgatásától, aki nem bízik saját igazában. A közszolgálati média lényegénél fogva és a törvények szerint is a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a sokoldalúság és az értékorientált műsorsugárzás letéteményese. Ennek a szellemnek az ismerete és tiszteletben tartása kellene érvényesüljön magyar politikusaink közmédiával kapcsolatos mozgásterében is. Az utóbbi időben ennek alig volt nyoma, és emiatt jöhetett létre a kiscsoportos családi homokozóra szorítkozó kinevezési játékok és az adófizetők pénzével való játszadozások sorozata.

BOROS ZOLTÁN