Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának nyolc volt tagja, köztük Markó Attila múlt héten lemondott RMDSZ-képviselő ellen.
Az ügyészség többrendbeli, súlyos következményekkel járó hivatali visszaéléssel vádolja a kártérítési bizottság volt tagjait, akik állítólag 85 millió euró kárt okoztak az államnak azáltal, hogy a piaci értéknél sokkal magasabb kártérítéseket ítéltek meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért. Rajtuk kívül négy ingatlanfelértékelő ellen is vádat emeltek. A vádlottak vagyonát zár alá helyezték. A kifogásolt kártérítéseket három különböző ülésen hagyta jóvá a restitúciós testület: 2008 szeptemberében, novemberében és decemberében. Ebben az ügyben Horia Georgescut, a tisztségviselők vagyonát vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség volt elnökét is előzetes letartóztatásba helyezték, akárcsak Theodor Nicolescu liberális képviselőt, akit többrendbeli megvesztegetés elfogadásával is gyanúsítanak. Az ügyet már alapfokon is a legfelsőbb bíróság tárgyalja, mivel az alkotmány szerint ez hivatott ítélkezni, ha törvényhozók kerülnek a vádlottak padjára.