Hallgatom, hallgatnám
örömest reggelig.
Az előbb szomorút
sajdított, most pedig
vidámat szaporáz.

Tűnődöm: ki lehet
vajon a furulyás?

Érzem a „játékán”,
ahogyan kezeli
hangszerét, nem lehet
egyéb, csak vérbeli;
vérbeli juhász, vagy
volt juhász, pakulár,
aki most – hol lehet? –
valahol furulyál.

Emlékek suhognak
bennem halk szárnyakon. –
Kutatom, kihajlok
a nyitott ablakon.
És végre meglelem:
túl, a szemközti ház
felső emeletén,
ott van a furulyás.

Ott áll az ablakban.
Elegáns pizsama
rajta, s a kezében
rezeg a furulya.
S úgy fújja, ahogyan
nemrég a havason.
Derül az örömön,
derül a panaszon.

Látása, nótája
egészen földerít.
Hallgatom, hallgatnám
örömest reggelig. –

Csönd van, hogy áthallik
túlról a csobogás.
Becsukja ablakát, –
fürdik a furulyás.