Nehezen járható úton juthatunk el a Sugásfürdőtől alig pár kilométerre fekvő Bíró-birodalomba. A Benkő-forrás környékén elterülő közel ötven hektár erdőt persze csak a hangulat kedvéért nevezzük az építész Bíró László birodalmának, aki nem kevesebbre vállalkozott, mint életet lehelni ebbe a többé-kevésbé elfelejtett, legfeljebb túrázók által látogatott völgybe.
Na meg értéket teremteni a forrásból, amely sok gyomorbajosnak hozott és hozhat enyhülést. A Regina névre keresztelt gyógyvíz a napokban kerül a boltokba (egy turisztikai vásárban már bemutatták, ám az engedélyek végtelenül hosszú sorából egy, az egészségügyi minisztériumé még hiányzik), de ahogy a baj nem jár egyedül, az ötlettel és bátorsággal megáldott vállalkozó sem áll meg egy megvalósításánál, így a völgyben már működik a pisztrángtenyészet, az épülő rönkházak pedig jelzik: itt hamarosan önellátó turistaparadicsom lészen. A jelenleg mintegy kilencven személyt foglalkoztató Bi-turn Cons Kft., illetve a Benkő-forrás kapcsán beindult újabb cégek története kitartásról, sőt, székely ezermesterek örökségéről tanúskodik.
A legrégebbi magánvállalkozó
Bíró László a keveset és halkan beszélő emberek közé tartozik. Faggatásra is úgy mesél szokványosnak korántsem mondható vállalkozói pályafutásáról, mint a világ legtermészetesebb dolgáról. Pedig korántsem magától értetődő, hogy például a régi rendszerben gyakorlatilag magánvállalkozó volt. Alig került ki az iskolapadból, már templomtornyok felújítását, újraépítését vállalta, a ’77-es földrengés után erre sok helyen szükség volt, s e szenvedélyét a kilencvenes évek elején magyarországi vállalkozóként is kamatoztatta.
– Neveztek már a tornyok szerelmesének is, ez volt a hobbim, aztán hobbiból mesterség lett. Szülőfalumban, Homoródszentmártonon gyermekkoromban az öregek mesélték, hogy a toronygömb a háborúban lövést kapott, a csókák beleköltöztek, s mielőtt baja esne, ki kellene onnan takarítani őket. Nagyon szerettem mászkálni, a legtöbb szidást korábban ezért is kaptam, s érlelődött bennem, hogy egyszer majd kitakarítom a toronygömböt. Húszéves koromban meg is csináltam.
– Ezt hívják ma ipari alpinizmusnak...
– Igen, a legelső próbálkozásaimat mai szemmel nézve öngyilkos-kísérleteknek is nevezhetnénk: nem volt felszerelés, tudás, semmi. Évek alatt alakult ki a technikám, mindent ki kellett találnom. A földrengés utáni két évben rengeteg tapasztalatot szereztem. Mikor kérdezték, hol dolgozom, azt válaszoltam, hogy a BMV-nél (boldog magánvállalkozó – nevet). Persze, akkor ezt még nem tehettem hivatalosan, volt munkahelyem is a nyolcvanas évektől, de a tornyok javítását nem hagytam abba. Egyébként Szentgyörgyre, a IAIA-ba is úgy kerültem, hogy édesanyám nem szerette a toronymászkálásomat, s elküldött a „rendes” munkahelyre...
– A kilencvenes években így már adott volt a pálya.
– Igen, elsők között mondtam fel, és kimentem Magyarországra, négy évig tornyokat javítottam, például Budapesten a Szent Erzsébet-székesegyház dísztornyát én újítottam fel. Ez volt a legnagyobb munka, amit pályafutásom alatt végeztem. Addig maradtam ott, amíg kedves erdélyiként bántak velünk, amikor már lerománoztak, hazajöttem, s ettől kezdve nemcsak tornyokkal, hanem családi házak építésével, ipari építkezéssel is kezdtem foglalkozni. Mindennel, ami egyedi, érdekes. ’96-ban már annyira fejlődött a csapat, hogy céget kellett bejegyeztetni. Elég nehezen fogadott el a környékbeli építőtársadalom, mivel nem dolgoztam a régi építővállaltnál, szigorúan véve még szakmabeli sem voltam, hiszen az építészmérnöki diplomát is ötvennégy évesen szereztem meg. De az évek során nagy régiek hullottak ki, én csak megmaradtam.
Toronyból borvízkút
– Hogyan lett a toronyból kút, mármint borvízkút?
– Kellett egy kút, hogy lehessen rá tornyot építeni (nevet). Hallottam sok jót a borvízforrásról, de ezt a területet először úgy ajánlották, hogy negyven hektár erdő eladó. Ez 2009–2010 telén történt, mélyponton minden, senki nem adott, nem vett semmit, nem építkeztek, s pénzem sem volt. De Bodor Károly, a tulajdonos megbízottja felhívta a figyelmem, hogy a területen található a Benkő-forrás is. Mondom neki, miért nem ezzel kezdted. Egy hét alatt eladtam egy ingatlant éppen annyiért, amennyit ezért a területért kértek. De ez – mondjuk így – isteni gondviselés eredménye is volt, mert korábban két komoly vevő is alkudott az erdőre, egyik egy brassói. Már meg is egyeztek, de a vásár előtti napon Pojánán a szállodája leégett, a vásár elmaradt. A másik, bákói vevőnél szintén közbejött valami, ennyi jelzést már nem lehetett figyelmen kívül hagyni...
– Akkor már kész volt a terv, hogy mit kezd vele?
– Az volt a fejemben, hogy a víz egyre nagyobb érték. Tehát palackozásban gondolkodtam, készíttettem tanulmányt a víz minőségéről, beszereztem az engedélyeket Bukarestből, a bányahatóság licencét. Az eljárás hasonlít egy kőbánya elindításához, például olyan tervet is kellett készíteni, hogyha elfogy a víz, és bezárom, hogyan hozom helyre a környezetet. Majd két évbe telt, amíg – Albert doktor segítségével – ivókúrás vizsgálatok, mérések, laborvizsgálatok sora után a gyógyhatását megállapították.
– Honnan a bátorság, hogy ennyire sajátos vállalkozásba kezdjen? Hiszen sem szakismerete, sem tapasztalata nem volt.
– Én még olyasmibe nem fogtam, ami ne sikerült volna. De egyszerű nem volt, mert azzal kezdődött, hogy villamos energia nélkül semmire nem megyek. Akkor még nem volt lehetőség arra, hogy Sugásfürdőből áramot vezessek, kerestem a lehetőségeket. Pályázaton támogatást nyertem pisztrángtenyészet létesítésére, ennek keretében áramfejlesztőket szereztem be, a három turbina 12 kilowatt áramot termel ma is. Így jött létre uniós pályázatból a pisztrángtenyészet, amely már néhány éve működik. Aztán a töltődéhez kellett a több energia, akkor vezettük fel az áramot. Abban biztos vagyok, hogy a gyógyvíznek piaca lesz, a kapacitás sem olyan nagy, mert a forrás hozama úgy ezer liter naponta, a palackozót sem kell folyamatosan üzemeltetni. S ha az épülő turisztikai rész is beindul, a három tevékenység kiegészíti egymást. Akár ivókúrát is lehet itt tartani, az erdőben pedig tanösvényeket alakítunk ki az érdekes, egyedi növényzet bemutatására, iskolások, más érdeklődők számára. Egy autóbusznyi szálláshelyet tervezünk, s ha az úton nem tud feljönni az autóbusz, lovaskocsival szállítjuk majd a turistákat.
Önellátó turisztika
– Van ilyen példa, amiből meríteni lehet?
– Építettünk egy hasonló egységet Törcsváron, ennek működtetői zárt rendszerben hozzák a turistákat, elsősorban a tengerentúlról, ebbe szeretnénk bekapcsolódni. Kulturális turizmusban is gondolkodunk. Jövő őszre tervezzük a túlnyomórészt önellátó turisztikai központ építésének befejezését. Addig például a mangalicaállományt is bővíteni szeretnénk, jelenleg két koca van a telepen.
– Az épülő turistaházak mellett már kész egy jellegzetes toronyépület. Mi az pontosan?
– Amikor a Kós Károly-év és -kiállítás volt Szentgyörgyön, akkor készült el ez a torony olyan Kós-terv alapján, amely papíron maradt, és itt építettük fel először. Meglepetés volt mindenkinek, még Anthony Gallnak is (Kós Károly-kutató – szerk. megj.), akit korábbról ismertem, hogy az akkori kiadvány címlapján szereplő terv itt élőben meglátogatható. Persze hivatalosan gazdasági melléképület, a területrendezési tervben így szerepel.
