Szombaton a búcsúzó diákoknak csengettek az iskolában. Sok reménnyel, hittel, jövőjüket kereső gondolatokkal indultak útnak a mikós diákok. Hatvanöt évvel ezelőtt talán az az osztály is hasonló gondolatokkal távozott a csengő szavára az iskolából, amelyben Antal Miklós tanult. S ma ugyanezen a napon temettük az iskola egyik kiváló tanáraként.
Úgy is mondhatjuk: Antal Miklós egész élete ehhez az iskolához kötődött. 1942-ben, már háborús évben lépte át az iskola küszöbét. Gondos tanárok fogták meg kezét, s irányították az iskolai évek során. Érettségi után az akkor kiváló eredménnyel működő magyar önálló Bolyai Tudományegyetemre iratkozott be (fájdalommal látjuk, hogy éppen ezekben a napokban társa, a marosvásárhelyi orvosokat és gyógyszerészeket képző tudományegyetem magyar voltát is igyekeznek megtagadni a „demokratikus” országban), s diplomája megszerzése után újból visszatért tanodájába, most már matematika–fizika tanárként. Kapcsolata az iskolával nyugdíjba vonulásával sem szűnt meg, egészen az utolsó hónapokig.
Azon tanárok közé tartozott, akik a legnehezebb időszakban is őrizték azokat a hagyományokat, amelyeket az elődök sikerrel alakítottak ki, sőt, gazdagították is azokat, és erősbítették az iskola megteremtett tekintélyét. Fájdalommal látjuk, hogy e nemzedék tanárai sorban távoznak el közülünk, örök pihenőre térnek. Most Antal Miklós tanártársunkon volt a sor. Pedagógusként megtalálta a módját, hogy világos magyarázatokkal értesse meg tanítványaival a fizika bonyolult részleteit. Tudatában volt annak is, hogy tanulóinknak jóval többet kell tudniuk társaiknál, ha be akarnak jutni – magyar felsőoktatás nem lévén – a román egyetemekre.
De a mindennapi rendszeres tanítás mellett mindig maga köré gyűjtött egy technika iránt érdeklődő kis csoportot, amely kísérletezhetett, s amely tudatában volt annak is, hogy megtalálhatja a legbonyolultabb alkotások titkait, sőt, addig soha nem létezett szerkezeteket is tud magának teremteni. Diákként tagja volt annak a kísérletező csoportnak, amelyet az iskola akkori fizikatanára és igazgatója, Rácz Gábor alakított ki. Ez a hagyomány napjainkban látványosan fejlődött tovább, hisz 2012-ben mikós diákok az általuk készített műholdat lőtték fel sikerrel a norvégiai Andoyban rendezett nemzetközi versenyen, vagy 2015-ben szintén mikós diák a 24. Nemzetközi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen saját alkotásával nyert második díjat.
Antal Miklós a mindennapi rendszeres tanításon túl az iskolatörténet írásának is szolgálatába szegődött. 1956-tól minden esztendőben elkészítette azt az albumot, amely fényképekben őrizte az utókornak is minden tanév legjelentősebb eseményeit, és a filmek világában sorozatot készített mindarról, ami az iskolában történt. Megörökítette sok tanár életpályáját.
E búcsúzáskor tanárok, diákok, szülők köszönjük mindazt, amit az iskola előrehaladásáért élete során tett. Az iskola mai vezetői és tanári testülete megbecsüli elődeik munkáját. Búcsúzó szavaikban írták: „Kiváló szakmai tudás, lelkiismeretesség, pontosság, alázat és szeretet vezérelte pedagógusi pályáján. Azon mikós tanárok sorában állt, akik számunkra a jelent építették, örökségként ránk hagyták az adni tudást és azokat a szellemi értékeket, amelyek örök érvényűek.”
Fájdalom a búcsúzás, de az iskolában továbbra is naponta megszólal a csengő.
