Az elismert, rendkívül tehetséges rendező egyébként kitűnő fotós, képei Facebook-oldalán is követhetőek. Szentgyörgyi kiállítása színészportréinak egyfajta összegzése, ugyanakkor fotográfiai szempontból is jelentős mozzanat. Kár, hogy többnyire csak az előadások előtt vehettük szemügyre fotóit, napközben a kiállítást csak körülményesen lehetett megtekinteni. Íme, Sepsiszentgyörgyön nem is olyan egyszerű jól elhelyezni egy igényes fotótárlatot...
Afrim – hasonlóan a nálunk szintén bemutatkozott, legendás magyar-amerikai Szipál Mártonhoz – fotózáskor beállítja, rendezi színészeit, így képei igényesen komponáltak, hasonlíthatóak akár egy-egy előadás jelenetéhez is, miközben egyértelműen önálló életet élő művek. A rendezői tudás ebben az esetben leköröz­hetetlen előnybe hozza a vizuális művészt más fotósokkal szemben. Különösen többalakos, festményszerű fotói bra­vúrosak, de összességében a képek felismerhetően afrimi, plasztikus, újfajta vizuális nyelvezetet tükröznek. Természetben, fák között, tengerparton, városban, parkban készültek (egy padon látható a sepsiszentgyörgyi Claudia Ardelean is), távol tehát a kőszínház falaitól. Gyakoriak a félmeztelen, összefonódó, egymást érintő alakok, a fotós merész, olykor provokatív, de inkább játékos, mintsem drámai pillanatokat rögzít. Ilyen például az Andrea Gavrilut cipelő Emilian Oprea (a nemrég Sepsiszentgyörgyön is levetített, Miért én? című film főszereplője) fotója vagy az óvárosi bádogetőre helyezett Ioana Dagău különleges portréja. A kép láttán színházkedvelő ember a Macska a forró bádogtetőn című előadásra gondolhat, miként bármi másra is, hiszen művészetével Radu Afrim a határtalanság, a természetesség és az egyszerűség állapotát kutatja.