Most már érthető, miért javasolta Victor Ponta, hogy amíg ő lábadozik, addig is feltétlenül legyen egy helyettesítője. Mert ha nem nevezik ki Gabriel Opreát ideiglenes miniszterelnökké, akkor nem lett volna, aki részt vegyen a csíkszeredai nagyromán zászlófelvonáson.
Ráduly Róbert viszont azért mondott le, hogy ne kelljen részt vennie, román trikolórba öltözve, az említett eseményen, és ne kelljen megcsókolnia a zászlót fél térdre ereszkedve, mint hadügyminiszterünk tette. Ő csakis az igazságszolgáltatás előtt térdelt meg.
Régebben a zászlókat az elfoglalt várak fokára volt szokás kitűzni. A 28 négyzetméteres zászló kitűzésének ötlete a dús fantáziájú Mircea Duşa hadügyminiszterünktől származik, akit Ponta az ő magyarságszakértőjének nevezett, ezek szerint ő csak tudja, mi hiányzik Csíkban a magyaroknak, hiszen ő is csíki származású. E hőstettével is meg akarja mutatni (miheztartás végett), hogy ki is az úr a háznál vagy várnál a 81 százalékban magyar nemzetiségű Csíkszeredában. Az ünnepségen Gabriel Oprea említést tett arról a véráldozatról, amit Erdélyben és a világon bárhol a románok hoztak a nemzeti terület megvédéséért. Azt viszont nem említette, hogy az elmúlt több mint 850 évben Csíkország és népének megvédéséért mennyit tettek, különösen a legutóbbi, 1661-es török-tatár dúláskor, amikor a hargitai csatában elesettek és fogságba vetettek száma 4000 körül volt, ezenkívül elhurcoltak tízezer embert, és még egy ennyit meggyilkoltak.
A hadügyminiszter most még csak az ügyvivő miniszterelnökkel, valamint egy zászlóval és sok-sok román katonával jött ünnepelni, de látván, hogy milyen kevés civil résztvevő volt az ünnepségen, lehet, következőkor – a lakosságot mozgósítandó –amerikai nehézfegyvereket is hoz, hadd örvendjen a nép az amerikai katonáknak is, hiszen 1944–48-ban a lakosság az amerikaiakat várta, nem az oroszokat, hogy a románokról ne is beszéljünk.
A zászlóháború a románok és a székelyek között tovább dúl. Mindenik fél exhibicionista módon azt akarja mutogatni, hogy övé a hosszabb, övé a nagyobb. Mindenik népnek saját nemzeti színei a szépek. A magyarok fűben-fában csupa zöldet látnak, télen a hóban a fehéret. A románok a kék égben saját kedvenc színük egyikét. A védelmi miniszter gondoskodhatna róla, hogy Erdély felett mindig katonai repülőgépek körözzenek, és mint a légi parádékon is látni szoktuk, állandóan piros-sárga füsttel színezzék a kék eget, vagy ha borús, akkor három színnel a felhőket.
A székelyek szintén mindenhová megpróbálják, megpróbálták kitűzni kék-arany zászlóikat. Pedig ők is lehetnének sokkal okosabbak. Egyszerűen a piros-sárga-kék zászlót kellene kinevezniük székely zászlónak, hiszen ezek eredetileg Erdélyország zászlajának színei voltak. Így szent lenne a béke. Sőt, még a magyar főváros zászlója is – egészen 2011. augusztus 14-éig – ugyanilyen színkombinációjú volt. Akkor viszont a budapesti önkormányzat megváltoztatta. A változtatás ellen a román hatóságoknak rögtön kellett volna tiltakozniuk, mondván, hogy azt még ők vitték oda 1919 augusztusában, amikor megszabadították Budapestet a vörös terrortól és Magyarországot Erdélytől. Ezt a román történészek könnyedén be tudnák bizonyítani némi dák leletek alapján. Ezért volt tiszteletlenség lecserélni az említett zászlót.
Mennyivel könnyebb lenne magyar résztvevőket toborozni a csíkszeredai ünnepélyes románzászló-felvonásra azzal a jelszóval, hogy a rendőrség előtt felvonják Budapest zászlaját.