Rólunk, háromszékiekről sem feledkezett meg Szőcs Juli, földink, Hidvégi Üstös Pál támogatója, akikkel legutóbb szülőfalujában, Hidvégen találkoztunk. Levélben értesített: Pali újra útnak indult, ezúttal Kárpátalja segítése a cél.
Mint ismert, a Szatmári béke 300. évfordulóján, 2011-ben, egy küldöttséget vezetett Rodostóba, majd Zágontól 3100 kilométert kerékpározott Tarpáig, létrehozva ezzel a Rákóczi-emlékév legnagyobb eseményét. „Nagyon fontos számomra a történelmi hagyományok ápolása – jelentette ki –, mert ez is összeköt bennünket, hogy most együtt segítsünk Kárpátaljának!
A Rákóczi-szabadságharchoz kötődő egyik legnyugatibb magyar településről, Kőszegről indult július 2-án, és 800 kilométer megtétele után, július 12-én ér majd célba. A tiszaújlaki Rákóczi-ünnepségre fut be, ahol a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében a kuruc szabadságharc első győztes csatájára emlékeznek. 1703. július 14-én itt vívták első győztes csatájukat a kurucok, amikor a sereg átjutott a Tiszán. Ennek emlékére 1903-ban turulmadaras emlékművet állítottak. Ezt a nemzeti emlékhelyet azonban 1945-ben a szovjet megszállók felszámolták, és csak 1989-ben állíttatták helyre.
Hidvégi Üstös Pál szaladva hívja a Rákóczi-hagyományokat ápoló településeket a közös megemlékezésre és a péterfalvai Kuruc Fesztiválra. A jelen, háborús helyzetben Kárpátalja és a kárpátaljai rendezvények különösen kiemelt figyelmet igényelnek. A futás célja, hogy felhívja a figyelmet: azzal segíthetünk a legtöbbet, ha minél többen megyünk kirándulni a térségbe, részt veszünk a fesztiválokon, látogatjuk az emlékhelyeket. A falusi vendéglátás példaértékű Kárpátalján, és továbbra is szívesen várják a turistákat. Az idei év kiemelt eseményei a tiszapéterfalvi Kuruc Fesztivál (július 12.), a Kárpátaljai-Felső-Tisza-vidéki Magyarok Találkozója Kőrösmezőn (szeptember 12–13.).
A húszezer kilométeres Volkswagen Közép-Ázsia Expedíciót is megjárt VW LT lakóautó kíséri most is Üstöst, a járművet Vas József vezeti, aki masszőrként is szolgálja a csapatot. Kerékpáros kísérőként csatlakozott Pálhoz 12 éves kisfia, Domonkos is. Mindkettőnek szerencsés befutást kíván a Háromszék napilap és a hidvégiek.