Arról azonban keveset hallani, hogy nálunk a vakáció luxus: egy hétnél hosszabb időre igen kevesen tudnak megfeledkezni a mindennapok gondjairól, nagyon sokaknak az otthonülés, esetleg a saját kezű lakásfelújítás jelenti a pihenést vagy aktív kikapcsolódást, tízezrek vannak, akik még vendéglőbe sem mennek, mert efféle megtakarításokból kifizethetnek egy tábort a gyermekeknek, ők sem ülhetnek szeptemberig a lakásban. Falusi nagymamája pedig mind kevesebbnek van...
Bár egyre többen utaznak külföldre, és itthon is évről évre növekszik a vendégéjszakák száma, a statisztikák szerint Románia lakosságának kétharmada az idén még egy hétvégére sem mozdult ki lakhelyéről: hivatalosan 6,5 millió hazai turistát jegyeztek, és ezek túlnyomó többsége üzleti vagy szakmai rendezvényen vett részt, igen alacsony az üdülésért fizetők aránya. Igaz, a családi nyaralások még csak most kezdődnek, s bár ilyenkor a tengerparti szállodák nagyjából megtelnek, a többségnek ez is túlontúl drága mulatság, így hát megrakják a gépkocsit mindennel, ami belefér, és kiköltöznek valamelyik patakpartra. Sokan egész egyszerűen a déli országrészek tömbháznegyedeiben elviselhetetlen hőség elől húzódnak a hegyek lábához, és nem természetszeretetből, hanem lakásfenntartási költségeik csökkentéséért élnek hetekig sátorban; a legtöbben még a legközelebbi látnivalóhoz, emlékházhoz vagy vízeséshez sem bandukolnak el.
Ijesztő látvány egy-egy meleg hétvégén a transzfogarasi út, de már a Párengen átvezető Transzalpin út is, a Bucsecs hatalmas falai alatti sátorváros – ahol egyetlen illemhely sincs –, tetején az autó mellett strandpapucsban sütögető, söröző hadak, akik után csak szemét és ürülék marad, a sajátos romániai bélyeg, amivel a védett területeket is bejelölik. Az adottságai alapján világhírnevet érdemlő Herkulesfürdő ilyenkor valamiféle háború utáni népvándorlásra emlékeztet, az idillikus fekvésű egykori üdülőtelep régebbi épületei romosak, az újabbak rikítóan ízléstelenek: köztük az átmenetet a hol működő, hol elhagyott szocreál létesítmények képezik, és akiknek ez a szomorú kényelem is megfizethetetlen, azok az országút padkáján, sok kilométer hosszan sátraznak, ott főznek, napoznak és tökmagoznak az átutazó forgalomban. Ők, nyilván, nem szerepelnek semmiféle statisztikában, pedig már csak azért is oda kellene figyelni rájuk, mert ez a harmadik világbeli látvány inkább riasztja, mint vonzza a fizetőképes rétegeket, és jelentős környezetszennyezést is okoz. És ez a fajta turizmus kezd terjedni a Székelyföldön is. Ideje lenne már valamit tenni ellene.