Hozz egy könyvet – vigyél egyet!

2015. július 10., péntek, Magazin

Érdekes hír ragadta meg nemrég a figyelmem. A Duna TV adásában a pozsonyi magyarokról szólva egy nálunk is megvalósítható, könyvbarát és olvasásra késztető tudósítást láttam. Egy könyvtárhoz vagy talán inkább antikváriumhoz hasonló, könyvespolcokkal körbevett teremben könyvvel jelentek meg a helyi magyar közösség tagjai, és könyvet vittek el a hozottak helyett.

Nem kölcsönkönyvtárról van szó, hanem cserekönyvtárról. Azaz – értelemszerűen – ennek a könyvtárnak az állománya folyamatos változásban van. Ha nincs elég jövedelmed ahhoz, hogy megvedd áhított könyvedet, ha a kölcsönkönyvtár (elég laza) visszaviteli kötelezettsége nem felel meg neked, ha esetleg meg szeretnéd tartani valamelyik könyvet, ideális egy ilyen léte. Ide mindenki elhozhatná és ellenérték nélkül átadhatná, amit otthon már elolvasott és esetleg helyszűke miatt nem tart meg, ezáltal is a közösséget szolgálva. Biztosan tudom, hogy hamar feltelne egy ilyen célra szánt helyiség könyvekkel, amelyek között a verseskötetektől a szakkönyvekig minden érdeklődő megtalálná azt, aminek elolvasására, netalán tanulmányozására és megtartására vágyna. Ehhez csak a helyiséget kellene biztosítania valamelyik művelődési egyesületnek, a (leendő) kulturális fővárosunk bűvöletében élő polgárságnak, városházának. Jómagam könyvekkel és önkéntes könyvtárosi kötelezettséggel jelentkeznék, természetesen másokkal együtt, felváltva. Lássunk hozzá!

Puskás Attila

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 747
szavazógép
2015-07-10: Nyílttér - :

Vákuum? (Békési levelek)

A vákuum egy olyan térfogat, amely lényegében nem tartalmaz anyagot. A szó latin eredetű, jelentése: „üres, valamitől megfosztott, szabad” rész, jóllehet egy tér soha nem lehet teljesen üres. A „tökéletes vákuum”, mint olyan, inkább csak filozófiai fogalom. Valóságban még soha nem figyeltek meg ilyet, és talán nem is lehetséges. A vákuum már a görög idők óta tárgya a filozófiának, szerintük sem létezhet a „semmi”. Arisztotelész is úgy vélekedett, hogy a semmi nem lehet valami.
2015-07-10: Nyílttér - :

Testvérvárosok, -települések

A testvérvárosok után testvérfalvak is megjelentek az utóbbi negyedszázadban, léteznek már testvéregyházi, -iskolai közösségek, nyugdíjas- és civil szervezetek, klubok és sportegyesületek. Magam is megtapasztaltam, hogy milyen őszinte, lélekmelegítő, felemelő emberi érzés a sorsközösség az addig ismeretlen vajdasági magyarokkal...
Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalában az érvényben levő testvértelepülési szerződésekről érdeklődtem.