Középiskola. Csak egy szó. Mégis annyira kifejező. Gyakorlatilag tizenkét évig a diákok ,,rémálma", ugyanakkor a második otthonuk. Sokan legszívesebben örökre megszabadulnának az iskola által nyújtott gyötrelmektől, de akadnak olyanok is, akikben vegyes érzelmeket kelt a szó. Sok mindent magában foglal: haverok, szórakozás, jó hangulat, tanulás, órák, tanárok, diákok, és sorolhatnám…
De amikor középiskolások vagyunk, fel sem fogjuk valójában, hogy mit is jelent. Nem vesszük észre, hogy ez a néhány év, a középiskolás évek a legmeghatározóbbak életünkben. Ebben az időszakban tanuljuk meg a legtöbb dolgot az életről. Főként, ha az ember diákszervezetben tevékenykedik, mert ebben az esetben sokkal több tapasztalatot gyűjt e néhány év alatt, de élményekben is sokkal gazdagabbá válik. Így másként szemléli a világot, és sokkal felkészültebb lesz az önállóságra, amikor kilép az alma mater falai közül.
Személyes élményeim és tapasztalataim nagy részét, köztük a legszebbeket ennek a rövidke, ugyanakkor néha ,,végtelenül" hosszúnak tűnő időszaknak köszönhetem. Kilencedikes lehettem, amikor megalakult a Kovászna Megyei Középiskolások Szövetsége. Akkoriban kezdtem érdeklődni a diáktanács iránt, de még nem igazán tudtam, mi az, csak ismerkedtem a fogalommal. Idővel aztán egyre inkább magába szippantott a szervezet. Egy ideig csak a Mikes Kelemen Főgimnázium diáktanácsát támogattam munkámmal, majd átigazoltam a KOVAKÖ-be. Később, talán egy-másfél évre rá elnökségi pozíciót tölthettem be. Rengeteget tanultam a szervezeti menedzsmentről, a pályázatírásról és a kapcsolatépítésről, de sok egyébről is. Mégis a legjobb az egészben az volt, hogy megismertem számtalan érdekes embert, sok diáktalálkozón és -konferencián jártam, ahol újabb arcok tűntek fel időről időre. Jókat buliztam, és közben még tanultam az életről egy s mást.
Persze, ezek mellett számomra még volt egy nagyon meghatározó dolog a szervezeten belül, a KOVAKŐ diákmelléklet főszerkesztése Áronnal majd’ másfél éven keresztül. Ennek köszönhetem jelenlegi pályaválasztásomat is. Akkoriban szerettem bele az újságírásba. És most itt vagyok a kincses városban, újságírást tanulok, és egyidejűleg gyakorlatba is ültetem.
De mind tanulhatunk még az életről és még rengeteg dologról. Elsőként azonban a középiskolás éveket és a szerzett tapasztalatokat kell megérteni, és nem kell félni kimozdulni otthonról, bulizni, szórakozni… és diáktanácsozni, mert majd évek múltán biztosan mindenki szeretne valamit mesélni a haveroknak, a családnak és még ki tudja, kinek... És nem jó, ha akkor ébred rá az ember, hogy nem csinált semmit a középiskolás évek alatt, nem bulizott, nem utazott, nem beszélve arról, hogy nem ismert meg egy jó barátot sem.
Zsigmond István
elsőéves újságíró-hallgató
