,,Ha elevenebb lenne, akkor a vére is élénkebben keringene, s ha a vére élénkebben keringene, akkor elevenebb lenne." Hangzik el mintegy jelmondatként a circulus vitiosus Bocsárdi László, Yvonne, burgundi hercegnő című előadásában, jelmondatként a színpadon, jelmondatként világunk, társadalmunk mindennapjaiban, köreinkben. Akkor hát tegyünk mi is egy kört.
Létezésünk feltevésként hangzik el, ,,ha" szócskák tömkelege a légkör, és elkerülhetetlen a találkozás a nemkívánatos elemekkel. Hiszen annyira nyitottak lettünk és szabadok. De vajon élvezzük, elmerülünk ebben, vagy inkább alámerülnénk legszívesebben, hátrahagyva a helyet az óriási szabadságunkban tomboló sok ezer szabálynak?
És mi lehet velünk odalent, az iszapban, alámerülve? Másak leszünk? Talán mi választottuk magunknak, talán nem, csak egyszerűen ebbe pottyantunk. Mindenesetre érdekesek, egzotikusak és egyszerre idegesítőek leszünk környezetünk számára. Annak a környezetnek, amely miatt lecsúsztunk a sárba. Hát akkor most bűnbak vagy áldozati bárány? Vajon csak kivetülése vagyunk társadalmunk romlásának, hogy az valahol egy apró pontban kifakadhasson, csendesen vagy mártírként vállaljuk a másság maszkját, hogy közben önzően magunk bűneit gyónjuk meg a felszín alatt? Lényegében a két feltételezett út közt hajszálnyi a különbség, vagy így, vagy úgy eltorzult alakjaivá válunk társadalmunknak. Eltorzult tükörré a külvilág számára, amely tiszta képet ad, avagy tiszta felület a torzult világgal szemben.
A helyzet suta, és a kizökkent időt már rég nem lehet ,,helyretolni". ,,...El sem mehetünk, mert akkor a hátunk mögött nevetnek ki... ha pedig maradunk, az orrunk előtt nevetnek!" Akkor hát sem az iszap innenső, sem a túlsó partján nincs nyugvópont.
És ezzel bezárhatjuk kis utunkat: ha maradunk, nevetnek, ha elmegyünk, nevetnek, ha szembefordulunk, érdeklődnek, ha nem, akkor is, ha mi érdeklődünk, utálnak, ha gondolkodunk, elhallgatunk, ha elhallgatunk, megölnek.
Akkor inkább hunyjunk szemet, s ne kavarjuk a port? Alámerülhetünk az iszapba, de vegyünk fel hozzá szép ruhát, s vágjunk mellé jó képet, hiszen ,,nem állhatunk egyedül, ha mindnyájan térdelnek..."
Szánkócska