A versenyhivatal szerint a Romsilva egyedáruságnak el kell különítenie erdőkezelői és az erdészeti termékek piacán betöltött szerepét. Az állami erdőgazdálkodási vállalat ugyanis e két funkció együttes működtetésével versenyelőnyt élvez más piaci szereplőkkel szemben.
A versenyhivatal nemrég nyilvánosságra hozott, a fapiac helyzetét vizsgáló előzetes jelentése szerint a környezetvédelmi minisztérium fennhatósága alatt működő egyedáruság az állami köztulajdonban lévő erdők kezelésével egy időben kereskedelmi tevékenységet is folytat. Egy 2010-es szabályzat szerint a Romsilva versenytárgyalás nélkül vásárolhat az állami közvagyont képező erdőkből származó fát, illetve fatermékeket. Mindezt azonban csak saját használatra, az értékesítést már kötelező szabályos versenytárgyalás alapján megszerveznie.
A versenyhivatal felszólítja a vállalatot, hogy a két tevékenységet válassza külön, a fa értékesítésekor pedig tartsa be a piaci követelményeket, vagyis szervezzen szabályos versenytárgyalást, akárcsak a piac többi szereplője. Az elemzés szerint egyébként a 40 megyei állami erdészeti körzet többségében nagyon magas az egyszereplős versenytárgyalások aránya a vizsgált 2011–2014-es időszakban. Dolj, Galac és Giurgiu megyében például meghaladja a 80 százalékot, de 60 százalék fölötti további nyolc megyében. Suceava megye kivételével az állami erdőgondnokságok közel 47 ezer versenytárgyalást hirdettek, ennek mintegy 35 százalékán egyetlen vásárló jelentkezett és nyerte meg a licitet.
Az országban egyébként nem kevesebb, mint 5216 fakitermelő cég működik (legtöbb Suceava megyében, több mint félezer), engedélyük az egész országra vonatkozik, így – a versenyhivatal értékelése szerint – meglepő, hogy a Romsilva versenytárgyalásainak jelentős részére csak egy vállalkozás jelentkezik. Márpedig a fa megfelelő áron való értékesítése elsődleges szempont erdeink gazdaságos kihasználása szempontjából – összegez a versenyhivatal, amely a versenytorzulások felderítése érdekében folytatja a fa piacának elemzését.